Szitka Péter;Kazincbarcika;Németh Szilárd;

2015-02-26 19:36:00

Németh Szilárdnak bocsánatot kell kérnie a Népszavában

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki ítélete szerint Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa megsértette Szitka Péternek (MSZP), Kazincbarcika polgármesterének a jó hírnevét, emiatt elégtétel adására kötelezték; a döntés még nem jogerős – közölte Göndör Judit, Kazincbarcika önkormányzatának szóvivője.

A szóvivő tájékoztatása szerint az elégtétel két részből áll: két országos napilapban (Magyar Nemzet, Népszava) egy Szitka Péter és ügyvédje által megfogalmazott bocsánatkérő sajtóközleményt kell közzétenni, a másik rész pedig 500 ezer forint nem vagyoni kártérítés, amely a per megindításától a kamataival számítandó.

Göndör Judit közleményében azt írta, a kazincbarcikai polgármester a pert a rezsicsökkentésért felelős politikus "több valótlan tartalmú kijelentése" alapján indította, amelyeket Németh Szilárd a 2013 áprilisában Kazincbarcikán bekövetkezett melegvíz-korlátozás kapcsán tett több fórumon is. Szitka Péter úgy fogalmazott: "a pert azért indítottam, hogy kiderüljön, ma Magyarországon egy országgyűlési képviselő beszélhet-e büntetlenül rosszindulatú ostobaságot".

Az ügy előzménye az volt, hogy Németh Szilárd 2013 áprilisában utalt egy Kazincbarcikán történt melegvíz-szolgáltatási problémára, amellyel kapcsolatban azt mondta: az energiahivatal vizsgálata világossá tette, hogy a tízszázalékos rezsicsökkentésnek nem volt köze a melegvíz-kimaradáshoz, tehát Szitka Péter, a város szocialista polgármestere hazudott, és csak az volt a célja, hogy lejárassa a rezsicsökkentést.

Kazincbarcikán 2013 áprilisában a külföldi érdekeltségű Kazinc-Therm Kft. által üzemeltetett fűtőerőmű korlátozta működését. Szitka Péter akkor azt közölte, "a Kazinc-Therm Kft. veszteségesen működik, miután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, továbbá a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által megállapított, kötelezően alkalmazandó termelői távhőár - álláspontjuk szerint - nem nyújt fedezetet a hőtermelés indokolt költségeire".