MSZP;atomerőmű;Paks;

2015-02-27 18:13:00

MSZP: A Fidesz ismét hazudott

Mivel a paksi atomerőmű dokumentumainak titkosításáról szóló vitában láthatóan elfogytak az érvek, érthető, hogy a Fidesz kétségbeesésében alaptalan rágalmakat tartalmazó, személyeskedő közleményt adott ki - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Ebben csak az általuk kreált, a már többször cáfolt otromba hazugságok megismétlésére futotta. Pedig a személyemet érintő, az atomerőművel összefüggésben állított hazugságok miatt a Magyar Nemzet már egyszer kénytelen volt helyreigazítást közölni.

Az újabb hazug fideszes közleményben tett állításokat átvevőkkel szemben szintén sajtó-helyreigazítási eljárást fogok kezdeményezni, magával a Fidesszel szemben pedig személyiségi jogaim megsértése miatt megteszem a szükséges jogi lépéseket. Jellemző, hogy egyetlen fideszes politikus sem merte a nevére venni a közleményüket. Elég volt.

Harangozó Tamás,
frakcióvezető-helyettes, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke