Nem Borisz Nyemcov meggyilkolása volt az első visszhangos gyilkosság a putyini Oroszországban, s vélhetően nem is utolsó. Egyelőre nem tudni mi és ki állt a döbbenetes tett mögött, és a legszörnyűbb az, hogy valószínűleg soha nem is fog kiderülni, ami talán az egyik legjobb fokmérője a mai orosz demokrácia állapotának. Vlagyimir Putyin rezsimjének hitelességét jelzi, hogy bármilyen magyarázatot is adjanak, azt aligha tudják a nagyvilággal elfogadtatni. Mert attól nem tartok, hogy azzal rukkolnak majd elő az orosz bűnüldöző szervek: a Kreml megrendelésére politikai gyilkosság történt. Márpedig a nemzetközi közösség és a tagadhatatlanul gyenge orosz ellenzék ezt akarja hinni, nem is fog mást elfogadni.
Ez az attitűd nyilván magasról tesz az ártatlanság vélelmére, de erről maga a Kreml ura tehet. Ő teremtette meg ugyanis azt az Oroszország képet, amelyben gyanús körülmények között végzik ellenzéki politikusok, újságírók, vállalkozók, azt az országot, amelyben még egy, az élvonalból rég kiszorult és üzletemberré vált, volt ellenzéki politikus ismeretlen indíttatású likvidálása is azt üzeni, hogy aki szembeszáll Putyinnal, annak az élete kevesebbet ér.
Nyemcov Putyin általi meggyilkoltatása minden logikának ellentmond, meggyőződésem szerint nem is a nemzetközi szalonképességét visszaszerezni vágyó elnök rendelte meg azt. Az áldozat 2003-tól nem tényező, azóta nem sikerült sem a parlamentbe visszaverekednie magát, sem a széthullt liberális ellenzéket újra talpra állítania. A lakossági köztudatban az ő nevéhez fűződik az 1998-as nagy gazdasági összeomlás, ami a reformokért felelős miniszterelnöki karrierje végére is pontot tett. Bár nem volt már tényleges politikai ellenfél Putyin számára, de Nyugaton még mindig ő maradt legismertebb ellenzője. Minszk után az orosz csapatok ukrajnai jelenlétének bármiféle bizonyítása elveszítette jelentőségét, és különben sem volt titok ez a nemzetközi közösség számára.
De állhat akár üzleti konkurencia, féltékenység vagy bármiféle nőügy borzalmas meggyilkolása mögött, halála banánhéj is lehet Putyin számára. A nagy játszmákhoz szokott diktátorok teljhatalmának erjedését bizony sokszor hihetetlenül „kis ügyek” indítják be.
