Századvég Alapítvány;közmédia;Habony Árpád;hetilap;

2015-03-03 06:02:00

Új médiumokat terveznek Orbánék

Új hetilap beindítását tervezik a miniszterelnök környezetében, mégpedig a Századvég bábáskodásával - értesült a Népszava. Információink szerint a kormánynak is megrendeléseket teljesítő cég prominensei mellett a miniszterelnöki főtanácsadó Habony Árpád is dolgozik az ötleten, aki egy, a Heti Válaszhoz hasonló lapot képzel el a jobboldali médiapalettán. Forrásunk szerint elképzelhető, hogy akár a Heti válasz riválisaként is, de a kormánnyal mindenképpen "barátságosabb" hangnemmel jönne létre az új médium.

Lapunkhoz olyan információik is eljutottak, melyek szerint Orbán Viktor a jövőben mégsem kizárólag az állami média jelenlegi és az év végéig beindítani tervezett médiumaira támaszkodna. Habonyék tervei között szerepel ugyanis egy új önálló televízió elindítása, és egy új rádiócsatorna létrehozása is - előbbinél, úgy tudjuk, Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak lehet szerepe, de azt forrásaink már nem tudták megmondani, a tervezett rádiónál és tévénél mekkora szerepe lehet a Századvégnek.

Mindezt Orbánék vélhetően a kormányfővel port összerúgó Simicska Lajos médiakiépítési tervei ellenében hoznák létre. Az újabb médiaháborút eközben agyonhallgatná a kormány. Giró-Szász András - aki 2010-ben egyike volt a Századvég Gazdaságkutató Zrt. alapítóinak - az ATV-n vasárnap este beszélt elsőként bővebben Simicska néhány héttel ezelőtti nyilvános kirohanásáról. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár megdöbbenve hallgatta a vállalkozó szavait - vagyis például azt, amikor "gecinek" titulálta a miniszterelnököt -, és "felfogni sem tudta", a magyar közbeszédben hogy lehet ilyen szavakat használni. "Aztán rájöttem, hogy hallottam már ehhez hasonló szavakat. Gyurcsány Ferenctől, jó pár évvel ezelőtt" - zárta rövidre a témát.

A háború nyílt színre kerülésének egyértelmű oka a reklámadó, melyről Simicska éppen lapunknak nyilatkozott elsőként. A Fidesz egykori gazdasági háttéremberének haragját az adónem 5 százalékosra egységesítése, s kiterjesztése váltotta ki, melyről a kormány és az RTL Csoport a háttérben állapodott meg. Az idevágó javaslatról ma tárgyal a parlament gazdasági bizottsága, ám arra lapunk nem kapott választ a Miniszterelnökség sajtóirodájától, hogy a szövegszerű javaslat mikor kerül a Ház elé.

A módosítás minden magyar médiavállalkozást nehéz helyzetbe hoz, ám főként a Simicska-érdekeltségeken nyeshet nagyot. Az RTL Klubnak az eddigi 4 milliárd helyett 1,2 milliárdot, a TV2-nek másfél milliárd helyett 750 milliót, míg a Centrál Médiának 1,5 milliárd helyett már "csak" 500 milliót kellene fizetnie, ám az oligarcha cégeinek a jelenlegi reklámadó-befizetéseinek legalább kétszeresét. Korábban a Magyar Reklámszövetség kérte szakmai észrevételeinek beemelését, ennek érdekében pedig még a múlt héten a bizottsághoz fordultak, de hivatalos választ nem kaptak.