Izrael;Benjamin Netanjahu;

2015-03-04 10:23:00

Nem tetszett az izraelieknek Netanjahu beszéde

Meglehetősen vegyes fogadtatásra talált Benjamin Netanjahu beszéde az Egyesült Államokban. Az izraeli miniszterelnök kedden, éppen két héttel az országában megrendezendő parlamenti választás előtt ecsetelte egy esetleges iráni nukleáris megállapodás veszélyeit. Az izraeli politikust azonban nem Barack Obama elnök hívta meg, hanem a John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke, ami feszültségekhez vezetett az amerikai-izraeli viszonyban.

Barack Obama azt közölte, Netanjahu semmiféle elfogadható alternatívát sem kínált az iráni atomprogrammal kapcsolatban. Mint fogalmazott, a beszédet ugyan nem tudta megnézni a televízióban, de szövegében „semmi újat” sem talált. Az amerikai elnök kifejtette, az izraeli kormányfő által felkínált megoldás az, hogy ne szülessen megállapodás Iránnal, ami azonban azt jelentené, hogy a perzsa állam azonnal megkezdené nukleáris fegyver előállítását. Fel is gyorsítaná azt, s a nemzetközi közösségek számára nem engedne betekintést arra, mi is zajlik az ország nukleáris bázisaiban. Obama figyelmeztetett arra, a szankciók önmagukban nem jelentenek megoldást, ha közben Iránnak nem kínálnak valamilyen alternatívát.

Több demokrata politikus is bírálta az izraeli kormányfő beszédét. John Yarmuth szerint Netanjahu Dick Cheney kottájából játszott, s a megfélemlítésre épített. Az iráni külügyminisztérium azt közölte, az izraeli kormányfő beszéde unalmas volt, s rendre ugyanazt ismételgette. A teheráni külügyminisztérium szóvivője szerint az „iranofób” beszéd a Tel-Aviv-i keményvonalasok kampányának része volt.

Az izraeli 2-es csatorna felmérése szerint hazájában inkább negatív fogadtatásra talált Netanjahu beszéde. A megkérdezettek több mint a fele nem értett egyet azzal, hogy a miniszterelnök a választási kampány finisében beszélt a washingtoni Kongresszusban. Az országban egyébként a választási bizottság utasítására a beszédet ötperces késéssel sugározták.