Rákay Philip;köztévé;Simicska Lajos;

2015-03-05 11:32:00

Rákay Philip veszi át Simicska helyét?

Júliusig marad az MTV vezérigazgató-helyettese Rákay Philip, utána pedig külső műsorgyártó lesz, s azt a pozíciót töltheti be, amit korábban az Orbán Viktor miniszterelnökkel összebalhézó Simicska Lajos, illetve az ő érdekeltségei, melyek milliárdos árbevételre tettek szert - állítja a Blikk.

A lap szerint négy műsort készíthet majd az MTVA-nak, de még nem derült ki, milyen produkciókról van szó. Az ügyet jól ismerő informátor úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg még Philip sem tudja, hogy milyen műsorokat gyárthat majd, de az biztos, hogy ez számára nagyon jó üzlet lesz. "Ha négy produkcióval számolunk, és figyelembe vesszük, hogy eddig mekkora összeget fordítottak egy-egy produkcióra, akkor több százmilliós bevételről beszélhetünk" - állította.

Rákay Philip nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt, csak annyit közölt, hogy minden benne van az MTVA korábban kiadott közleményében. "Júliusig még biztosan vezérigazgató-helyettes leszek" - fogalmazott tömören a Blikknek.

Az MTVA közleményében az szerepel, hogy Rákay nem búcsúzik teljesen a közmédiától, ugyanis műsorvezetőként és kreatív producerként mindenképpen folytatja a későbbiekben is a „rendszerváltoztatás történetét feldolgozó műsort, a Szabadság tér '89-et is".

Korábban írtuk, hogy négy és fél év után távozik a közmédiából Rákay Philip, aki 2011 januárjában előbb az m1, majd az m2 intendáns-programigazgatójaként, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyetteseként az m1 és az m2 műsorstruktúrájának teljes megújításán dolgozott. Rákay Philip műsorvezetőként és kreatív producerként folytatja 2014 januárjában elindított, történelmi talk show-ját, a Szabadság tér '89-et, amely a rendszerváltoztatás történetét dolgozza fel.