Lenin;

2015-03-08 17:29:00

Mese Leninről

„Kasino falu lakosai villanytelepet építettek maguknak. Eddig náluk is, mint minden faluban csak petróleumlámpával világítottak. Lenin azonban tervet készített az egész ország villamosítására, így hát a kasinoiaik sem akartak lemaradni. Maguk vágták és ácsolták a szálfákat oszlopoknak, és sodorták vágták a huzalokat. Áramfejlesztő gépre is szükségük volt. Elutaztak Moszkvába, és addig járták a gyárakat, amíg végül mindent kaptak, ami a villanytelep felépítéséhez kellett. Amikor a villanytelepet felépítették, levelet írtak Leninnek: meghívták a megnyitóünnepségre. Sokáig vártak az érkezésére, végül csak megjelent az úton egy nyitott személygépkocsi. Benne ült Lenin.” (Varga Katalin: Lenin lámpácskái, 1977. Ismertetés: Ki volt Lenin? Hogy miért szeretjük őt, azt megtudhatjátok ebből a könyvből. Megismeritek életét és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történetét. Megtudjátok, hogyan lett a forradalom vezetője, hogyan győzte le a nép az ellenséget Lenin segítségével, és hogyan lett Lenin mindnyájunk példaképe.)

Kedves gyerekek, hát így járt a szovjet nép: maga csinált korszerű világítást, mert nem volt orosz hitel, közbeszerzés, és Leninnek sem volt veje.

Megjegyzés: Kasino falu nem azonos sem Sukoróval, sem Andy Vajnával, sem Pakssal.

A többi stimmel.