Külső és belső fény találkozása

Publikálás dátuma
2015.03.09. 06:45
Csáji Attila művészetében a fény hosszú évtizedek óta meghatározó elem, a lézer művészetbe emelésében úttörő FOTÓ: SZALMÁS PÉTE
Csáji Attila Munkácsy-díjas festőművész, grafikus Fényút címmel nyílt új kiállítása a Műcsarnok aktuális szenzációja. Gazdag gyűjtemény mutatja be az alkotó életművét, megközelítően másfélszáz mű kapcsolódik a Fény Nemzetközi Évéhez.

Közel százötven különböző művet vonultat fel Csáji Attila képzőművész Fényút című kiállítása, amely szorosan kapcsolódik a Műcsarnok fénnyel foglalkozó esemény- és kiállítássorozatához. Az UNCESCO az idei évet a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a fénnyel foglalkozó tudományágak, művészeti tömörülések nagyobb figyelmet kapjanak, egyúttal rávilágítva a fényt alkalmazó technológiák fontosságára a fenntartható fejlődésben.

Névjegy

Csáji Attila képzőművész 1939-ben született a felvidéki Szepsin. 1964-ben az egri Tanárképző Főiskolán rajzszakos diplomát szerzett. Az 1980-as évektől magyarországi kutatóintézetek mellett a neves bostoni MIT-en (Massachusetts Institute of Technology) képezte tovább magát. Kiemelkedő képviselője a 60’-as évek közepétől induló magyarországi avantgárd "újhullámának”, jelentős fényművész. Művei többek között az USA-ban, Dél-Koreában, Japánban is közgyűjtemények tárgyát képezik.

A 75 éves Csáji Attila művészetében a fény hosszú évtizedek óta meghatározó elem, a lézer lehetőségeinek kutatásában és művészetbe emelésében igazi úttörőnek számít. A március 7-én nyílt tárlat azonban nem csupán a fény köré épül, azon túlmutatva az életmű átfogó bemutatása is.

„Az út folytatódik ott is, ahol most a horizontot sejtjük”, hirdeti a kiállítótérbe lépőt a falon elhelyezett mottó. Ennek gondolatiságát követve vághat vizuális kalandba a látogató, a kezdeti szürreális képektől a jelenig járva az utat Csáji

művészetében. A szürrealizmus személyre szabott értelmezése végigkíséri a termeket, amelyek az életmű egy-egy fejezetét mutatják be. Egy kis folyosó a bejárat mellett az alkotó konceptuális munkáiból válogat.

Ezeknek a műveknek a jelentős része az 1970-es években készült, ezért érezni rajtuk az adott politikai-társadalmi közeg súlyát. A szűk területen létrehozott parányi ablak szimbolikus jelentésű: innen rá lehet látni a nagyvilág egy szegletére, de kimenni nem lehet. Csáji Attila, aki tudatosan kerülte a trendkövetést, elmondása szerint nem azért készített konceptuális műveket, mert akkoriban ez volt a divat, hanem azért, mert a politikai helyzet rákényszeríttette erre.

Egy következő terem az 1960-as években született kezdeti munkákra reflektál, különböző grafikák és festmények sorakoznak a falakon. Kiállításra került számtalan domborműves festmény is, ezek szabályosan igénylik a fényt, amely elmaradhatatlan kísérőmotívum. A hátulról-oldalról érkező súrlófény az esztétikai élményt növeli, de a műértelmezéshez is segítséget nyújt. A kiállítás „Üzenetek, jelrácsok” címet viselő része politikai töltetű alkotásokat helyez a középpontba, az alkotó szerint ezek a művek a kommunizmus idején a csak vágyálomnak tekintett éltető rendet fejezik ki.

„Azokban az időkben, amikor ezeket a munkáimat készítettem, a rend egy befagyott rendet jelentett, amely ugyanolyan veszélyes tudott lenni, mint a káosz. Olyan magatartásformát kerestem, amiben a rend nem fagy meg. A rendre óhatatlanul szükségünk van, de a bennem lévő kétely által az elementáris egyszerűséghez vonzódtam” – emlékezett vissza Csáji, aki elárulta, hogy a képek a szomszédságában lakó Hamvas Béla író elismerését is kiváltották. Amikor a néhai filozofikus író először pillantotta meg a képeket, görög szellemű munkáknak nevezte őket, mondván: az antik görög kultúrában a mágikus és a logikus tudat szintén megegyezik egymással.

A tárlat sajátossága a fény művészi használata. Csáji Attilát mindig is vonzotta a fény, mint alkotóelem, amellyel képeit értelmezi, vagy éppen megteremti. Azonban hiába alkotott a lézer lehetőségeivel számtalan művet, máig vallja, hogy soha nem fogadta el az avantgárd kijelentést, miszerint a festészetnek leáldozott. Állítása helyénvalóságát egy hétköznapi példával támasztotta alá: amikor az ember feltalálta a kocsit, nem vágta le a lábát csak azért, mert ezentúl nem gyalog megy mindenhová.

Szerinte a művészetben ekképpen tovább kell élnie a festészetnek, csak immáron más formában. A fény útjára lépve komputergrafikáktól indulva, hologramokon, neonszobrokon keresztül jutunk el a látványos lézerinstallációkig, amelyeknek megvilágítását lámpák és reflektorok százai biztosítják. Ahogy az ember a kiállítótermek között bolyong, szüntelenül szembe találja magát a cikázó lézerfényekkel, amelyek átszövik a teret.

A Fényút kiállítást mindkét oldalon végigkísérik Csáji Attila a világgal, a művészettel foglalkozó, részben filozófiai, részben művészetelméleti szövegei. Ezek egyrészt segítik az önmagában nehéz feladatnak tekinthető műértelmezést, másrészt hidat vernek az alkotó és a befogadó között. Arra a kérdésünkre, hogy nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy a 2011-ben a köztestületté vált Magyar Művészeti Akadémia alelnökeként az MMA-hoz tartozó Műcsarnokban kapott vezető kiállítást, Csáji azt felelte, ennek a döntésnek nincs köze a politikához.

Elmondta, a Műcsarnok előző igazgatója, Gulyás Gábor hívta meg egy életműkiállításra, amely eredetileg 2013-ban valósult volna meg. Az alkotó a témával kapcsolatban hozzátette, szerinte nem az állami hivataloknak kell rendelkeznie egy olyan szerv fölött, mint amilyen a Műcsarnok intézménye, hanem művészeknek, hozzáértőknek, akiknek megvan a rálátásuk a művészeti élet minden aspektusára. Az alkotó nem rejtette véka alá azon véleményét sem, miszerint a döntéshozó művészeknek „olyan nyitott szellemiségű alkotóknak kell lenniük, akiknek a befogadóképességük minél nagyobb.” Csáji Attila kiállítását április 5-ig tekintheti meg a közönség a Műcsarnokban.

Óvadék: kudarc vagy siker?

Publikálás dátuma
2015.03.09. 06:13
Fotó: Europress Getty Images/Thinkstock
Csaknem 32 milliárd forintot fizettek ki óvadékként a magyar bíróságoknak a szabadságra vágyó vádlottak az elmúlt tíz évben – derült ki az Országos Bírósági Hivatal statisztikájából. Történt mindez úgy, hogy az óvadéki eljárások száma évről évre csökken. Az összegek döntő részét az óvadékosok végül visszakapták. Az ügyek jellege, és az érintettek neve nem nyilvános.

Az amerikai filmekből mindenki ismeri az óvadék intézményét. Ennek fejében szabadlábra kerülhetnek a vádlottak – már persze, ha képesek megfizetni a kiszabott összeget. Ha pedig az óvadékos megszegi az előírásokat, akkor fejvadászok indulnak keresésére. Utóbbi kivételével sokban hasonlít az amerikaihoz a 2003 júliusa óta élő óvadék intézménye Magyarországon. Ennek értelmében a bíróság meghatározott esetekben az előzetes letartóztatást mellőzheti vagy megszüntetheti, ha az óvadék összege valószínűvé teszi, hogy a terhelt nem szökik el az eljárás alól. Bűnismétlés vagy az eljárás más módon lehetséges akadályozásának gyanúja esetén nem lehet szó óvadékról.


Az óvadék összegét a bíróság állapítja meg

A pénz letételét az érintett vagy ügyvédje indítványozhatja, mert a bíróság hivatalból nem állapíthat meg óvadékot. Az összeget a bíróság határozza meg a vádlott személyi és vagyoni körülményeire tekintettel, nincs tehát jelentősége annak, hogy a terhelt mekkora összeg kifizetésére képes vagy hajlandó. Ezért - továbbá, hogy a „felajánlott” összeg a döntésben a bíróságot ne befolyásolja -, a törvény elvileg nem teszi lehetővé, hogy az óvadék összegére a terhelt indítványt tegyen. Az óvadék letételét, illetve ennek igazolását követően az érintett azonnal szabadulhat.

A bíróság azonban az óvadék mellett lakhelyelhagyási tilalmat, valamint házi őrizetet is elrendelhet. Az természetesen nem kizárt, hogy a vádlott helyett más fizesse ki az óvadékot, a „mögöttes jogviszonynak” nincs jelentősége. Az összeggel kapcsolatban van helye fellebbezésnek is. A pénzt akkor kaphatja vissza a vádlott, ha a bíróság az előzetes letartóztatását elrendelte, kivéve, ha ő maga vonja ki magát az eljárás alól. Visszajár a pénz, ha az ügyész a nyomozást megszüntette, vagy a vádemelést elhalasztotta, illetve az eljárás jogerős befejezése után.

A kezdeményezések száma csökken

A Népszava az óvadék intézményének bevezetése óta eltelt időszak tapasztalatait, statisztikáit igyekszik bemutatni, azonban nincs könnyű dolgunk. A tapasztalatokról, illetve az esetleg indokolt változtatási javaslatokról sem a Kúria, sem az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nem kívánt beszélni. Kérdéseinket az OBH a Fővárosi Törvényszékhez továbbította, onnan azonban csak jogszabály-ismertetést küldtek szerkesztőségünkbe, a törvénnyel kapcsolatban szerzett tapasztalataikról nem nyilvánítottak véleményt.

Kigyűjtötte viszont számunkra az OBH az óvadékos ügyek adatait, melyekből azonban csak a tendenciák olvashatók ki, mert a közölt ügyszámok, illetve a befizetett összegek pontosan nem vethetők össze. Ráadásul az ügyészség adatai némiképp mást tükröznek, mint a bíróságoké. Ennek oka, hogy óvadékot felajánlhat az arra jogosult már akkor is, ha az ügyben vádemelésre kerül sor, azonban erre vonatkozó információi a bíróságoknak nincsenek.

Az azonban tetten érhető, hogy míg az óvadék-kezdeményezések száma mára a kezdeti időszak töredékére esett vissza, a kiszabott összegek a sokszorosukra emelkedtek. Tíz éve országszerte 300 millió forintot állapítottak meg összesen a bíróságok, 2010-ben ez az összeg csaknem elérte a 8 milliárdot, 2011-ben a majd 8 és felet, 2013-ban pedig meghaladta a tízmilliárdot. Utóbbi esetében ez – ha átlagot számolunk, ami persze nem tükröz valós képet – fejenként csaknem 180 milliót jelent. A befizetett pénzek legnagyobb részét a vádlottak visszakapták.

Kulcsár nem tudta letenni a 23 milliárdot

Az óvadékos ügyek részletei, az azokban érintett terheltek, vádlottak neve, illetve az ügyek jellege, a feltehetően elkövetett bűncselekmények megnevezése hivatalból nem nyilvános adat, így csak elvétve kerül a sajtóba, ha valaki pénzt tesz le szabadulásáért.

Annak idején például nyilvánosságra került, hogy 2011-ben harmincmilliós óvadék letétele után szabadulhatott a pécsi egyetem vesztegetéssel gyanúsított gazdasági vezetője. A táblabíróság szóvivője akkor a döntést azzal indokolta, hogy a rendezett családi körülmények között élő férfit családi, rokoni kapcsolatain túl üzleti érdekeltségei is Pécshez kötik. Hosszabb időt töltött már előzetes letartóztatásban, így a nagy összegű óvadék kellő biztosítékot nyújt arra, hogy az eljárási cselekményeken megjelenjen.

Az intézmény bevezetése óta leteendő legmagasabb óvadékot a Hunvald-ügy első rendű vádlottjának, Gál György volt erzsébetvárosi gazdasági bizottsági elnöknek kellett volna befizetnie. Gál ügyvédje 16 milliót javasolt, de a bíróság végül százmilliót állapított meg, amit Gál nem tudott vagy nem akart letenni.

A korabeli brókerbotrány kulcsszereplője, a Bécsben elfogott Kulcsár Attila óvadékát az osztrák tartományi bíróság 2003 júliusában 88,13 millió euróban, akkori árfolyamon több mint 23 milliárd (!) forintban szabta meg, amit az 50 ezer eurós óvadékot indítványozó Kulcsár nem tudott kifizetni. A brókerügy többi tanúja – tudta meg az Index - 5-30 milliós óvadékok befizetése után szabadlábon védekezhetett. Azt a bíróság nem vizsgálhatta, hogy legális forrásból származik-e a letett óvadék.

Ugyancsak az Index írta meg korábban, hogy a Fővárosi Bíróságon a legalacsonyabb összegű óvadék 200 ezer, az akkori legmagasabb 60 millió forint volt. Utóbbit egy kétmilliárdos áfacsalással gyanúsított német állampolgár fizette be.

Ügyfél nélkül maradtak az irodák

Sokan attól tartottak, hogy az óvadék bevezetésével az amerikai mintára kiépülő magyar hitelezési infrastruktúra miatt - amely a bankinál magasabb kamatozással nyújt óvadékhiteleket – egyenesen uzsorakamatra kínálják majd szolgáltatásukat. Ez a félelem olyannyira nem volt megalapozott, hogy a - cégnyilvántartás tanúsága szerint - összesen négy óvadékügynökséget alapítottak a törvényen „felbuzduló” vállalkozók. Ezek között volt, amit végül be sem jegyeztek, a többi pedig rövid időn belül bezárt. Elsősorban önfelszámolással, illetve végrehajtási eljárás nyomán.

A legtovább az Első Óvadékiroda Kft. működött, mely jelenleg is felszámolás alatt áll, korábbi elérhetőségein már senkit nem lehet megtalálni. A cég valójában pusztán hitelközvetítéssel foglalkozott, ám a bank, mellyel üzleti kapcsolatban állt, nem járult hozzá, hogy nevét nyilvánosságra hozzák. Korábbi vezetője, Fódi Sándor öt éve a HVG-nek úgy vélekedett, a gazdasági helyzetben bekövetkezett változások miatt mára jelentősen lecsökkent azok száma, akik élnek az óvadék lehetőségével.

Egyrészt azért, mert aki milliárdokat sikkaszt és csal, annak nem jelent problémát a bíróság által kiszabott óvadék letétele, így nem is fordul az irodához. A közép és az alsó rétegek tagjainak viszont - akikből az óvadékiroda ügyfelei kikerülhetnek - anyagilag nem telik az óvadék intézményének a kihasználására. Az óvadékiroda nem felelt az ügyfeleiért, s ha valaki eltűnt a hatóságok elől, nem volt arra módja, hogy bárkivel megkerestesse, azaz nem bízhatott meg „fejvadászokat”.

Jogszabály-módosítás kellene
Dezső Antal :Szerinte a magyar óvadékügyek eleinte is nehezen mentek, s mára a jogszabály nem is tölti be megfelelően funkcióját, megérett az átalakításra. Fő koncepciója ugyanis kidolgozatlan. A gyanúsítotti oldalról természetesen preferálják az óvadékot. Helye is van a szabályrendszerben, alkalmazási gyakorisága azonban szerinte nem megfelelő. Adott esetekben például a túl magas összegű óvadék miatt a kártalanításra esetleg nem marad pénze a vádlottnak. Fontosnak tartja, hogy az óvadékot akár a vádlott, akár más csak igazolt jövedelméből fizethesse, és ezt ellenőrizhessék is.
Magyar György : Vajúdtak a hegyek és egeret szültek tipikus esetével állunk szemben. Védői oldalról nézve jóval több esetben lehetne ezt a jogintézményt alkalmazni. Felesleges a nem erőszakos bűncselekmények gyanúsítottjait előzetes letartóztatásba helyezni, egyrészt a börtönök túlzsúfoltsága, másrészt az úgynevezett pszichikai kényszervallatás látszatának elkerülése miatt, valamint az előrehozott büntetési jelleg tarthatatlansága okán.Esetleges jogszabály módosítással jóval szélesebb körben vezetnénk be az óvadék alkalmazhatóságát. Az összeg megítélése bírói mérlegelés, itt nincs különösebb probléma, mert a bírók ezt egységesítve, a gyanúsított körülményeinek gondos mérlegelésével határozzák meg.



Szerző

Óvadék: kudarc vagy siker?

Publikálás dátuma
2015.03.09. 06:13
Fotó: Europress Getty Images/Thinkstock
Csaknem 32 milliárd forintot fizettek ki óvadékként a magyar bíróságoknak a szabadságra vágyó vádlottak az elmúlt tíz évben – derült ki az Országos Bírósági Hivatal statisztikájából. Történt mindez úgy, hogy az óvadéki eljárások száma évről évre csökken. Az összegek döntő részét az óvadékosok végül visszakapták. Az ügyek jellege, és az érintettek neve nem nyilvános.

Az amerikai filmekből mindenki ismeri az óvadék intézményét. Ennek fejében szabadlábra kerülhetnek a vádlottak – már persze, ha képesek megfizetni a kiszabott összeget. Ha pedig az óvadékos megszegi az előírásokat, akkor fejvadászok indulnak keresésére. Utóbbi kivételével sokban hasonlít az amerikaihoz a 2003 júliusa óta élő óvadék intézménye Magyarországon. Ennek értelmében a bíróság meghatározott esetekben az előzetes letartóztatást mellőzheti vagy megszüntetheti, ha az óvadék összege valószínűvé teszi, hogy a terhelt nem szökik el az eljárás alól. Bűnismétlés vagy az eljárás más módon lehetséges akadályozásának gyanúja esetén nem lehet szó óvadékról.


Az óvadék összegét a bíróság állapítja meg

A pénz letételét az érintett vagy ügyvédje indítványozhatja, mert a bíróság hivatalból nem állapíthat meg óvadékot. Az összeget a bíróság határozza meg a vádlott személyi és vagyoni körülményeire tekintettel, nincs tehát jelentősége annak, hogy a terhelt mekkora összeg kifizetésére képes vagy hajlandó. Ezért - továbbá, hogy a „felajánlott” összeg a döntésben a bíróságot ne befolyásolja -, a törvény elvileg nem teszi lehetővé, hogy az óvadék összegére a terhelt indítványt tegyen. Az óvadék letételét, illetve ennek igazolását követően az érintett azonnal szabadulhat.

A bíróság azonban az óvadék mellett lakhelyelhagyási tilalmat, valamint házi őrizetet is elrendelhet. Az természetesen nem kizárt, hogy a vádlott helyett más fizesse ki az óvadékot, a „mögöttes jogviszonynak” nincs jelentősége. Az összeggel kapcsolatban van helye fellebbezésnek is. A pénzt akkor kaphatja vissza a vádlott, ha a bíróság az előzetes letartóztatását elrendelte, kivéve, ha ő maga vonja ki magát az eljárás alól. Visszajár a pénz, ha az ügyész a nyomozást megszüntette, vagy a vádemelést elhalasztotta, illetve az eljárás jogerős befejezése után.

A kezdeményezések száma csökken

A Népszava az óvadék intézményének bevezetése óta eltelt időszak tapasztalatait, statisztikáit igyekszik bemutatni, azonban nincs könnyű dolgunk. A tapasztalatokról, illetve az esetleg indokolt változtatási javaslatokról sem a Kúria, sem az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nem kívánt beszélni. Kérdéseinket az OBH a Fővárosi Törvényszékhez továbbította, onnan azonban csak jogszabály-ismertetést küldtek szerkesztőségünkbe, a törvénnyel kapcsolatban szerzett tapasztalataikról nem nyilvánítottak véleményt.

Kigyűjtötte viszont számunkra az OBH az óvadékos ügyek adatait, melyekből azonban csak a tendenciák olvashatók ki, mert a közölt ügyszámok, illetve a befizetett összegek pontosan nem vethetők össze. Ráadásul az ügyészség adatai némiképp mást tükröznek, mint a bíróságoké. Ennek oka, hogy óvadékot felajánlhat az arra jogosult már akkor is, ha az ügyben vádemelésre kerül sor, azonban erre vonatkozó információi a bíróságoknak nincsenek.

Az azonban tetten érhető, hogy míg az óvadék-kezdeményezések száma mára a kezdeti időszak töredékére esett vissza, a kiszabott összegek a sokszorosukra emelkedtek. Tíz éve országszerte 300 millió forintot állapítottak meg összesen a bíróságok, 2010-ben ez az összeg csaknem elérte a 8 milliárdot, 2011-ben a majd 8 és felet, 2013-ban pedig meghaladta a tízmilliárdot. Utóbbi esetében ez – ha átlagot számolunk, ami persze nem tükröz valós képet – fejenként csaknem 180 milliót jelent. A befizetett pénzek legnagyobb részét a vádlottak visszakapták.

Kulcsár nem tudta letenni a 23 milliárdot

Az óvadékos ügyek részletei, az azokban érintett terheltek, vádlottak neve, illetve az ügyek jellege, a feltehetően elkövetett bűncselekmények megnevezése hivatalból nem nyilvános adat, így csak elvétve kerül a sajtóba, ha valaki pénzt tesz le szabadulásáért.

Annak idején például nyilvánosságra került, hogy 2011-ben harmincmilliós óvadék letétele után szabadulhatott a pécsi egyetem vesztegetéssel gyanúsított gazdasági vezetője. A táblabíróság szóvivője akkor a döntést azzal indokolta, hogy a rendezett családi körülmények között élő férfit családi, rokoni kapcsolatain túl üzleti érdekeltségei is Pécshez kötik. Hosszabb időt töltött már előzetes letartóztatásban, így a nagy összegű óvadék kellő biztosítékot nyújt arra, hogy az eljárási cselekményeken megjelenjen.

Az intézmény bevezetése óta leteendő legmagasabb óvadékot a Hunvald-ügy első rendű vádlottjának, Gál György volt erzsébetvárosi gazdasági bizottsági elnöknek kellett volna befizetnie. Gál ügyvédje 16 milliót javasolt, de a bíróság végül százmilliót állapított meg, amit Gál nem tudott vagy nem akart letenni.

A korabeli brókerbotrány kulcsszereplője, a Bécsben elfogott Kulcsár Attila óvadékát az osztrák tartományi bíróság 2003 júliusában 88,13 millió euróban, akkori árfolyamon több mint 23 milliárd (!) forintban szabta meg, amit az 50 ezer eurós óvadékot indítványozó Kulcsár nem tudott kifizetni. A brókerügy többi tanúja – tudta meg az Index - 5-30 milliós óvadékok befizetése után szabadlábon védekezhetett. Azt a bíróság nem vizsgálhatta, hogy legális forrásból származik-e a letett óvadék.

Ugyancsak az Index írta meg korábban, hogy a Fővárosi Bíróságon a legalacsonyabb összegű óvadék 200 ezer, az akkori legmagasabb 60 millió forint volt. Utóbbit egy kétmilliárdos áfacsalással gyanúsított német állampolgár fizette be.

Ügyfél nélkül maradtak az irodák

Sokan attól tartottak, hogy az óvadék bevezetésével az amerikai mintára kiépülő magyar hitelezési infrastruktúra miatt - amely a bankinál magasabb kamatozással nyújt óvadékhiteleket – egyenesen uzsorakamatra kínálják majd szolgáltatásukat. Ez a félelem olyannyira nem volt megalapozott, hogy a - cégnyilvántartás tanúsága szerint - összesen négy óvadékügynökséget alapítottak a törvényen „felbuzduló” vállalkozók. Ezek között volt, amit végül be sem jegyeztek, a többi pedig rövid időn belül bezárt. Elsősorban önfelszámolással, illetve végrehajtási eljárás nyomán.

A legtovább az Első Óvadékiroda Kft. működött, mely jelenleg is felszámolás alatt áll, korábbi elérhetőségein már senkit nem lehet megtalálni. A cég valójában pusztán hitelközvetítéssel foglalkozott, ám a bank, mellyel üzleti kapcsolatban állt, nem járult hozzá, hogy nevét nyilvánosságra hozzák. Korábbi vezetője, Fódi Sándor öt éve a HVG-nek úgy vélekedett, a gazdasági helyzetben bekövetkezett változások miatt mára jelentősen lecsökkent azok száma, akik élnek az óvadék lehetőségével.

Egyrészt azért, mert aki milliárdokat sikkaszt és csal, annak nem jelent problémát a bíróság által kiszabott óvadék letétele, így nem is fordul az irodához. A közép és az alsó rétegek tagjainak viszont - akikből az óvadékiroda ügyfelei kikerülhetnek - anyagilag nem telik az óvadék intézményének a kihasználására. Az óvadékiroda nem felelt az ügyfeleiért, s ha valaki eltűnt a hatóságok elől, nem volt arra módja, hogy bárkivel megkerestesse, azaz nem bízhatott meg „fejvadászokat”.

Jogszabály-módosítás kellene
Dezső Antal :Szerinte a magyar óvadékügyek eleinte is nehezen mentek, s mára a jogszabály nem is tölti be megfelelően funkcióját, megérett az átalakításra. Fő koncepciója ugyanis kidolgozatlan. A gyanúsítotti oldalról természetesen preferálják az óvadékot. Helye is van a szabályrendszerben, alkalmazási gyakorisága azonban szerinte nem megfelelő. Adott esetekben például a túl magas összegű óvadék miatt a kártalanításra esetleg nem marad pénze a vádlottnak. Fontosnak tartja, hogy az óvadékot akár a vádlott, akár más csak igazolt jövedelméből fizethesse, és ezt ellenőrizhessék is.
Magyar György : Vajúdtak a hegyek és egeret szültek tipikus esetével állunk szemben. Védői oldalról nézve jóval több esetben lehetne ezt a jogintézményt alkalmazni. Felesleges a nem erőszakos bűncselekmények gyanúsítottjait előzetes letartóztatásba helyezni, egyrészt a börtönök túlzsúfoltsága, másrészt az úgynevezett pszichikai kényszervallatás látszatának elkerülése miatt, valamint az előrehozott büntetési jelleg tarthatatlansága okán.Esetleges jogszabály módosítással jóval szélesebb körben vezetnénk be az óvadék alkalmazhatóságát. Az összeg megítélése bírói mérlegelés, itt nincs különösebb probléma, mert a bírók ezt egységesítve, a gyanúsított körülményeinek gondos mérlegelésével határozzák meg.



Szerző