Február 23-án a tizedik orosz hadsereg romjai az augusztovi erdőben letették a fegyvert. Az augusztovi erdő ekkor óriási zsákmányt rejtett, amelynek betakarítása nem, volt csekélység, miután a német csapatok a kapitulációt követő napokban is számos orosz támadást voltak kénytelenek visszaverni, amely támadások Grodno várából és a Bobr folyó környékéről intéztettek ellenük. Mindazonáltal már február 23-ától kezdve érkeztek az első zsákmányolt ágyúk Szuvalkiba és Augusztovba és ez a zsákmány napról-napra növekedett, úgy hogy nyolcvan—százas csoportokban minden fajta ágyúk, valamint gépfegyverek voltak itt.
Hosszabb időt vett azután igénybe a többi zsákmány összeszedése és az elszállítás. Az Augusztov közelében levő erdőterületen föl egészen Mokakzeig szinte mérhetetlen volt a zsákmány. A Grodno felé vezető nagy úton, Augusztovnál és Liseknél mintegy ötven téli muníciós kocsi állott meg. A Czarny-brod—Rudavka—Sopockinie úton lépésről-lépésre nyomai voltak az oroszok visszavonulásának. Óriási nagy zsákmány volt az augusztovi erdőnek Grodno félé fekvő legdélkeletibb részében, ahol négy körülzárt hadosztály töltötte az utolsó napokat és végre kapitulált is. Magánál Ljubinenvo-majornál száz mindennemű hadijármű volt. Volkusznál a cserbenhagyott muníciós-kocsik és szállítóeszközök száma több száz volt. Tömegesen feküdtek továbbá ott a puskák, távbeszélőkészülékek és lószerszámok.
A cserbenhagyott hadieszközök a legtömegesebben a Volkusz- és a Mlinek-majorok között voltak. Ugyanitt legnagyobb volt a pusztulás képe is. Egész hadoszlopok feküdtek, amelyeket halomra lőtt az ágyútüzelés. Mlinek-majoroknál és a Volkusz-szoroson áthaladni akaró muníciós csapatot ugyanez a sors érte.
A teli muníciós kocsik itt részben fölborult állapotban voltak. A patak két partja mentén Bardnickinél és Starosznicnél az utolsó orosz ellentállás nyomai láthatók: lövészárkok és behorpadt földmélyedések alakjában. Innen tették az oroszok utolsó kísérleteiket a német vasgyűrű áttörésére. Mlinek és Bradnicki között sok száz nehéz orosz gránát volt, amelyeket a tüzérek itt vagy eldobtak vagy a kapitulációnál otthagytak. Nem kis mértékben érdekesek azok az orosz parancsok, amelyeket az elfogott podgyászokban itt-ott találtunk. Néhány ilyen parancsot és értesítést szó szerint érdemes közölni. A tízedik orosz hadsereg főparancsnoka, december 5-én a következő parancsot bocsátotta ki:
A főparancsnok utasított, hogy a legszigorúbban hajtsam végre a hadvezetőségnek azt a parancsát, amely szerint támadásnál minden férfilakost, aki munkaképes korban van, tizedik életévétől kezdve, magunk előtt hajtsunk. Az északnyugati front főparancsnoka táviratilag közli, hogy a lakosság naponkint panaszkodik a fosztogatások miatt, amelyeket katonáink elkövetnek. Ez ellen a legszigorúbb intézkedések teendők. Megtörtént, hogy ellenséges csapatok vonultak át falvainkon és senkit sem bántottak, saját csapataink pedig fosztogattak ugyanott. Nagyon sajnálatos, hogy ilyen esetek hadseregünkben előfordultak.
Február 7-iki parancs : A főparancsnok jelentette, hogy miután az arcvonalon egymás mellett és egymás mögött álló csapatok között hiányzik minden érintkezés, ezen a bajon segíteni kell. Ennek a hanyagságnak tulajdonítható, hogy legutóbb két támadásra küldött csapatrész egymás ellen harcolt és egymásnak okozott veszteséget, amit csak akkor vettek észre, amikor szuronyharchoz szükséges távolságra közeledtek egymáshoz.
Népszava 1915. március 9.
