Szlovákia;hulladéktörvény;szemétdíj;

2015-03-10 10:53:00

Emelkedhet a szemétdíj

A pozsonyi parlament a napokban várhatóan jóváhagyja az új hulladéktörvényt. Míg a környezetvédelmi minisztérium hatékonyabb szelektálásról és megtakarításról beszél, addig a törvénytervezet ellenzői szerint emelkedni fog a szemétdíj – írja az Új Szó.

A pozsonyi lap szerint a kormányzó Smer13 év után módosítaná a hulladéktörvényt, mely bevezetné a gyártók felelősségét, új rendszert hozna létre a fémhulladék felvásárlására és nagyobb bírságot szabna ki azokra, akik illegális szemétlerakatokra hordják a szemetet. A környezetvédelmi minisztérium álláspontja szerint a tervezetet úgy állították össze, hogy a hulladék szelektálására és újrahasznosítására ösztönözze a lakosságot. A törvénytervezet bevezetné a gyártók, illetve a termékek importálóinak felelősségét az általuk előállított, behozott termékek gyártása és a hulladékként történő feldolgozásával kapcsolatban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gyártóknak kell gondoskodniuk termékeik feldolgozásáról és újrahasznosításáról. Ez vonatkozik majd az elektronikai eszközök importálóira, a gépjárművek, az autóabroncsok, az akkumulátorok, de a papír és az üveg gyártóira egyaránt. A hulladék szelektálásáért a gyártók felelősségvállalással felruházott szervezetei felelnek majd. Megszűnik az újrahasznosítási alap, feladatait az új szervezetek és az állam veszi át.