Műsormagazin;Kevin De Bruyne;Torino;Zenit;Labdarúgó Európa Liga;

2015-03-13 06:58:00

Szorít az olasz csizma

A labdarúgó Európa Ligában a nyolcaddöntők első meccseit rendezték tegnap este. Bár az utóbbi években kevésbé volt presztízsértéke a „mostohatestvérként” számon tartott küzdelemnek, ebben a szezonban annyival azért felértékelődött a győztesnek járó serleg, hogy automatikus BL indulási jogot ad a következő szezonra.

Bár még korai lenne a legjobb tizenhat közötti első mérkőzések után megjósolni, hogy mely együttesek pályázhatnak a legnagyobb eséllyel a végső sikerre, talán nem bukunk nagyot, ha azt állítjuk, hogy az ősszel még a BL-ben vitézkedő Zenit, valószínűleg a favoritok között lesz.

Az oroszok ugyanis az előző körben 4-0-val búcsúztatták a cseppet sem gyenge holland PSV-t. A nyolcaddöntő első felvonása során pedig a Torinót intézték el Hulkék 2-0-ra hazai közönség előtt, így megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Igaz, az olaszok egy órán keresztül emberhátrányban játszottak Benassi kiállítását követően, amit a vendéglátók két kipattanó labdát belőve, ki is használtak.

Ha már az itáliaiaknál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a sorozat történetében rekordnak számít, hogy öt klubbal is képviseltetik magukat a nyolcaddöntőkben. Sőt, az Internazionale wolfsburgi vendégjátéka során úgy tűnt, a milánóiak már a nyolc közé jutás felé is nagy lépést tehetnek. Palacio kiválóan helyezte Icardi passzát laposan Benaglio lába között a hálóba.

A kitartásukról híres németek viszont még az első játékrész során egyenlítettek Naldo fejesével, majd a fordulást követően az Inter kapusának a labdaeladását Kevin de Bruyne használta ki. A 2-1 még mindig a vendégek számára volt kedvezőbb, de a Wolfsburg nem ült rá az eredményre és De Bruyne egy parádés szabadrúgásgóllal beállította a 3-1-es végeredményt. Hiába tehát az eddigi kiváló olasz szereplés, a Torino után az Inter is nagy bajba került a továbbjutást illetően. A visszavágón hazai környezetben biztosan szorítani fogja őket az „olasz csizma”.

A többi mérkőzés lapzártánk után ért véget.

Eredmények
Nyolcaddöntők:
Zenit (orosz)–Torino (olasz) 2-0
Wolfsburg (német)–Internazionale (olasz) 3-1
Dnyipro (ukrán)–Ajax (holland) 1-0
Brugge (belga)–Besiktas (török) 2-1
Fiorentina (olasz)–Roma (olasz) 1-1
Villarreal (spanyol)–Sevilla (spanyol) 1-3
Napoli (olasz)–Dinamo Moszkva (orosz) 3-1
Everton (angol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2-1