Publicisztika;telefon;USA;Kuba;

2015-03-13 09:26:00

Halló, Havanna?

A jövőben könnyebb és olcsóbb is lesz Kubát telefonon hívni az Egyesült Államokból – jelentette a madridi El País napilap. A kubai állami telekommunikációs cég, az ETECSA és az amerikai IDT társaság megerősítette, hogy helyreállították a közvetlen telefonos kapcsolatot a két ország között, amely az 1960-as években, a Kuba elleni amerikai kereskedelmi embargó bevezetésekor szakadt meg. 

A bejelentés rendkívül nagy jelentőségű az Egyesült Államokban élő csaknem kétmillió kubai emigráns, illetve a karibi szigetországban maradt rokonaik számára. A kubai amerikai közösség szoros kapcsolatokat tart fenn az anyaországbeli rokonsággal, s ez a jövőben jóval egyszerűbb lesz. A hívások minősége is javul majd. A telefonvonalak újbóli összekötéséről is a kapcsolatok normalizálásáról kezdett, már hónapok óta tartó tárgyalásokon egyeztek meg. Február 27-én Washingtonban tartották a megbeszélések második fordulóját, de azt nem tudni, mikor lesz a következő egyeztetés. A telekommunikációs kérdésekről mindenesetre kubai értesülések szerint ismét Havannában tárgyalnak majd, március 24-26-án.