választás;Tapolca;baloldali jelölt;

2015-03-14 06:07:00

Forgatókönyv szerint támadják a baloldali jelöltet

Orbán Viktor személyesen nem kampányol majd a tapolcai körzetben, ahol április 12-én időközi országgyűlési választást tartanak - értesült a Népszava. A januárban elhunyt fideszes Lasztovicza Jenő mandátumáért huszonketten indulnak, a parlamenti hely sorsa azonban várhatóan a baloldali Pad Ferenc, a fideszes Fenyvesi Zoltán, illetve a jobbikos Rig Lajos versenyében dől el. A kormánypártban a februári veszprémi vereség után elhatározták, hogy Tapolcán erősebb lesz a negatív kampány, mint Veszprémben volt, ennek jegyében már elkezdték támadni Pad Ferencet.

Összesen négy helyről kap jövedelmet havonta Pad Ferenc, az MSZP-DK tapolcai jelöltje - adta hírül a Magyar Hírlap, amely a helyi önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatát is közzétette. Ebből kiderül, hogy a jelölt a Mal Zrt. értékesítési vezetőjeként havi bruttó 390 ezer forintot keres, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnökeként bruttó 70 ezret, az egyik ajkai cég felügyelőbizottsági tagjaként pedig további kilencvenezer forintot kap. Önkormányzati képviselőként 290 ezer forintot visz haza havonta. Felerészben birtokol egy ajkai nyolcvan négyzetméteres lakóházat, egyhatod részben tulajdonosa egy magyarpolányi, nyolcvan négyzetméteres lakóháznak, amelyet örökölt és felerészben az övé egy szintén magyarpolányi, több mint ezer négyzetméteres gyümölcsös, rajta egy 29 négyzetméteres gazdasági épülettel. OTP pénzpiaci befektetésben 749 ezer forintja, önkéntes magán-nyugdíjpénztárban 2,8 milliója, FHB betétben 2,65 milliója és takarékbetétben még négyszázezer forintja van. A vagyonnyilatkozata szerint köztartozása és pénzintézettel szembeni tartozása nincs, csupán egy magánszemélynek tartozik 1,8 millió forinttal.

A fideszes Tuzson Bence már szerdán közölte, a szocialisták jelöltje személyében "olyan álláshalmozóval állunk szemben", aki a Mal Zrt.-nél tevékenykedett a vörösiszap-katasztrófa idején. A kormánypártban már a veszprémi vereség után eldöntötték, hogy Tapolcán erősebb lesz a negatív kampány, mint Veszprémben volt. Szóvá fogják tenni, hogy az MSZP-DK-Liberálisok-Szolidaritás jelöltjének, aki azt ígéri, ha magválasztják, a bérből és fizetésből élők érdekeit fogja képviselni, párhuzamosan több állása is van és havonta másfélmilliót keres, illetve a 2010-es vörösiszap-katasztrófa idején a helyi alumíniumipari szakszervezet elnöke volt. A Fidesz-frakció szóvivője pártja felső vezetésének utasítását követve kezdte el a negatív kampányt. Tuzson szerint az április 12-i választás úgy néz ki, vagy "elmegyünk a múlt irányába és visszatérünk itt helyben a Gyurcsány-Bajnai korszakhoz, vagy egy szélsőséges, megosztó politikát választunk, vagy pedig a jövőre, a fejlődésre fogunk szavazni".

A szocialista jelölt, aki mellé a mintegy 40 ezer tagot tömörítő vegyipari szakszervezet és az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet is felsorakozott, nem száll be a fölösleges mocskolódásba. Nem keres havi másfélmilliót, ez a közzétett vagyonnyilatkozatából kiderül - mondta lapunknak Pad Ferenc, hozzátéve, hogy tavaly október óta önkormányzati képviselő Ajkán, tiszteletdíjat is csak azóta kap. Szakszervezeti munkájához saját gépkocsiját használja, a bruttó 70 ezret benzinre és a költségek megtérítésére adják. A magyarpolányi háznak, aminek egyhatod részben tulajdonosa nincs értéke, az önkéntes magán-nyugdíjpénztári megtakarítását pedig 25 év alatt gyűjtötte úgy, hogy befizetéseit, akár másoknak, a cég kiegészítette. Negyvenhárom éve dolgozik, az lenne a baj, ha semmit nem tudna felmutatni - fogalmazott. Negatív kampány helyett nyugdíjbarát képviselői programját támogató aláírásokat gyűjt napok óta a baloldali jelölt. Ebben az szerepel, hogy 40 éves munkaviszony esetén, amelybe a felsőoktatási tanulmányok és a sorkatonaság is beleszámítanának, a férfiak is legyenek jogosultak a teljes összegű öregségi nyugdíjra, valamint újra igénybe lehessen venni a korkedvezményes nyugdíjat.

Az egyik befolyásos fideszes politikus szerint ebben a körzetben szinte egyforma eséllyel indul az MSZP, a Jobbik és saját pártjának jelöltje, de a népszerűségvesztése miatt vélhetően itt sem voksolnak majd elegen a Fideszre, ezért a kormánypárt már beárazta az esetleges vereséget. A választókerületi erőviszonyokat így jellemezte: Tapolcán ősszel jobbikos polgármester választottak, Ajkán a város szocialista vezetője újrázhatott, Sümegen viszont "fideszes szabadcsapatok száguldoznak", ezért itt kemény harc várható. A hárompólusú körzet kistelepülésein és Sümegen, ahol ötezer választó él, a Fidesz szerepelhet jobban, Tapolca a Jobbiké lehet, bár itt összesen 13 ezer választó lakik, a 25 ezer szavazót tömörítő Ajkán viszont az MSZP erős.

Huszonkét jelölt a listán
Szép nagy szavazólap lesz Tapolcán április 12-én. Az időközi országgyűlési választáson ugyanis a jogerős döntés szerint huszonketten indulhatnak. A baloldali, a fideszes, valamint a jobbikos jelölt mellett Ács László, a Zöldek Pártja, Blazovich Tímea, a Földművelők-Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó Pártja, Filemon Kristóf, a Munkáspárt, Horváth Magdolna, a MIÉP, Sallee Barbara, az LMP, Szepessy Zsolt László, az Összefogás Párt színeiben verseng a mandátumért. Független jelöltként pedig Antal Tamás, Borbély József, Busi Erika, Czigler László, Csányi Gyula Sándor, Daróczi Sándor Józsefné, Fecser János Gyula, Galyas István, Köröskényi Kálmán, Ladányi György, Sinkáné Vati Júlia, Törökné Juhász Ilona és Turcsán Mihály méreti meg magát.

Az atv.hu úgy értesült, hogy a szocialisták megbízásából készült legutóbbi felmérés szerint a 60 települést tömörítő választókerületben most enyhén vezet a Jobbik, de kicsi a különbség a szélsőjobboldali párt, a Fidesz, illetve az MSZP, a DK és a Szolidaritás közös jelöltje között. A baloldal esélyét növelheti, hogy a DK-nak helyben 3 százalék fölötti támogatottsága van. A Jobbik közeli Iránytű Intézet szerint a Fidesz és a Jobbik támogatottsága csaknem azonos, a szocialisták és a DK viszont messze lemarad. Mindezek azonban a januári erőviszonyokat mutatják, amik azóta nagyon megváltozhattak. Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese azt mondta, a Fidesz jelöltje cserbenhagyta Ajkát, amikor elfogadta a megyei önkormányzat alelnöki posztját, a Jobbikkal szemben pedig komoly kétségeik vannak, miután "gondolkodás nélkül besegítettek a Fidesznek, hogy meglegyen a kétharmada". A szocialisták, a DK és a Szolidaritás jelöltje viszont azt a világot képviseli, amelyben valóban megjelennek a munkásemberek.

Veszprém megye 3-as választókerületében 22-en versengenek a januárban elhunyt fideszes Lasztovicza Jenő mandátumáért. A parlamenti hely sorsa azonban az MSZP-DK-Szolidaritás jelöltje, a fideszes Fenyvesi Zoltán, illetve a jobbikos Rig Lajos között dőlhet el. Fenyvesi a Fidesz-frakció szóvivője szerint alkalmas jelölt, mert képes folytatni elődje munkáját, aminek hatására a megye, a választókerület és Ajka is fejlődött. Az őszi önkormányzati választáson a kormánypárt ajkai polgármesterjelöltje volt és bár sokat szidta MSZP-s ellenfelét, Schwartz Bélát nem tudta legyőzni. Az iskolaigazgató akkor az ajkai képviselő-testület helyett a Veszprém megyei közgyűlést választotta, ott lett társadalmi megbízatású alelnök. Rig Lajos ősszel Tapolca alpolgármestere lett.