Orbán Győző;gánti fórum;

2015-03-14 10:05:00

Durván beszóltak Orbán apjának a gánti fórumon

Orbán Győző kiállt, és próbálta meggyőzni a helyieket: a hulladékfeldolgozó nem lesz rossz nekik. Amint ellenvetésekkel szembesült, bepöccent. Ekkor elszabadultak az indulatok Gánton - számol be az esetről a Magyar Narancs.

Mint a cikk megjegyzi, kisebb meglepetést keltett péntek este, hogy a gánti fórumon, az aggódó lakosok körében megjelent a miniszterelnök édesapja. 

Mint az ismert: a közelmúltban derült ki, hogy az Orbán-család tulajdonában lévő Nehéz Kő Kft. évi több tízezer tonna hulladékot szeretne feldolgozni a Vértes lábánál, Székesfehérvártól 25 kilométerre található Gánt-Gránás közvetlen közelében emlékeztet a lap.

A közigazgatásilag Gánthoz tartozó településrész mintegy kétszáz ingatlanának tulajdonosai már több fórumon – Zámolyban és Csákberényben is – tiltakoztak a beruházás ellen,  péntek este azonban egyenesen Orbán Győzőnek mondhatták el kifogásaikat. Legalábbis addig, amíg a miniszterelnök édesapja egyáltalán meghallgatta a gánti művelődési házban megjelent mintegy száz panaszost, a nagyvállalkozó ugyanis a fórum végét már nem várta meg.

A Magyar Narancs tudósítása szerint idősebb Orbán az elején még kedves volt. Az összejövetelt Gánt fideszes polgármestere, Spergelné Rádl Ibolya vezette. Ő a helyiek szerint jó kapcsolatot ápol a miniszterelnök édesapjával, de most két tűz közé került. Egy darabig láthatóan próbálta tompítani az indulatokat, azonban egy idő után kiesett a kezéből az irányítás, hiszen a gránásiak részéről folyamatosan záporoztak a jogosnak tűnő kérdések. A politikai utalásoktól amúgy mentes hozzászólások a környezetvédelmi hatóság által nyilvánosságra hozott előzetes hatástanulmányokban szereplő, a helyiek szerint több ponton is aggasztó részletekre vonatkoztak.

Az eddig megismert – majd a fórumon kiderült, hogy már módosított – műszaki leírásból következtetve az idősebb és ifjabb Orbán Győző tulajdonában lévő egykori kavicsbánya területének egy részén évente 250 ezer tonna hulladékot raknának le, válogatnának szét, és dolgoznának át. Mindezt úgy, hogy egyebek közt telepítenének egy homlokrakodógépet, egy forgókotrót, egy törő és egy osztályozó berendezést mindössze 2-300 méterre a gránási lakóházaktól. Így előzetesen az ott eddig nyugalomban élők azzal számolhattak, ha mindenki rábólint a tervekre, hogy napi 1000 tonna törmeléket is hordhatnak majd a területre 24 tonna teherbírású munkagépekkel, majd a válogatott hulladékot folyamatosan szállítanák el.

Eközben az aprító és az osztályozó berendezés naponta nyolc órán át zúgna, és a kamionokkal együtt verné fel a port, amely így rakódna rá a hétvégi és a családi házak jellemzően nagy kértjeiben termesztett zöldségekre, gyümölcsökre és a móri borvidék néhány ott termelő borászának szőlőseire. A lakosok szerint azonban ez elfogadhatatlan.

Orbán Győző szerint azonban nem lesz zavaró sem a zaj, sem a por, és senkinek semmi oka nincs az aggodalomra. Először akkor hördült fel a művelődési ház nagyterme, amikor a vállalkozó ezt mondta: „Én soha senkinek a földjébe nem beszéltem bele, hogy mit szeretne ott csinálni. Magántulajdon, azt csinál, amit akar.” Jelezte azt is: nem érti a nagy felháborodást, hiszen még nincs is mi ellen tiltakozniuk a gránásiaknak, mivel a félelmeik csak feltételezéseken alapulnak. Mint ahogy szerinte azok is csak találgatnak, akik megkérdőjelezik a hatástanulmányaik várható por- és zajszennyezésre vonatkozó számításait. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Előrebocsátom, hogy senki ne próbálja kétségbe vonni a szakemberek szakértelmét. Az annyi, amit kiszámoltak. Ha valaki utána tud számolni, hát számoljon. Ha nem tud, akkor az annyi, amennyit megállapítottak.”

(Közben a fórumon az is felmerült, hogy eddig Gránás településrész gyakorlatilag kimaradt a Nehéz Kő Kft. és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség által készített tanulmányokból.)

Ekkor többen még higgadtnak mondható hozzászólásokban próbálták elmagyarázni a miniszterelnök édesapjának, hogy úgy érzik, a hulladékfeldolgozó beindulásával megfoszthatják őket a „normális élethez való joguktól”.

A cérna akkor szakadhatott el Orbán Győzőnél, amikor az egyik lakos azt javasolta a többi gránásinak: egyenként kérjék a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnél, hogy vegyék fel őket ügyféli jogállásba, így ők is hivatalosan tehetnek észrevételeket. (Úgy tudjuk, hogy ezt már többen is kérték, de a többség beadványát elutasították.) A bányatulajdonos ekkor közbeszólt, és azt mondta, hogy ez most nem tartozik ide. „Ne haragudjon, ne segítsen megszervezni azt, hogy megtámadják a mi kérelmünket” – szólt Orbán Győző, majd jött a válasz: „Már hogyne szervezném!”

Ezután a miniszterelnök édesapja elkezdett pakolni, majd néhány – egyebek mellett ő halálára vonatkozó – bekiabálás és az időközben a hallgatóság között megjelent Orbán Áron kíséretében elviharzott.

forrás, illetve további részletek: http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/durva-beszolasok-kozepette-tavozott-orban-apja-a-ganti-forumrol-ahol-a-lakosok-vegig-savaztak-a-banyatulajdonost-94144