interjú;Kövér;Simicska;

2015-03-16 06:09:00

A Fidesz e-mailen terjesztette Kövér interjúját

A Fidesz központi e-mail címéről küldték szét azt az interjút, amelyben Kövér László a magyar közélet betegségének titulálja Simicska Lajost – írja a Mandiner. Arról nincs információ, pontosan kinek szánták a levelet, mivel a portál szerint a jelenlegi párttagokon kívül olyanok is megkapták a linket, akik már a kilencvenes évek végén kiléptek a pártból.

Az Országgyűlés elnöke az interjúban kifejtette: Simicska „a magyar közélet betegségének egy tünete”, aki valós tényanyag nélkül vádaskodik. Kövér szerint ez a történet alapjaiban ingatta meg az ellenzék „oligarcházásának” hitelességét, és megerősítést nyert az, hogy a Fidesz-kormány kész a különböző érdekcsoportokkal is szembe menni az ország érdekében. Kövér egy másik részben egyenesen ellenzéki orgánumnak nevezte a Magyar Nemzetet és a Hír Televíziót: „Fontos tanulság, hogy a sajtószabadság ma a tulajdonos szabadságát jelenti” – mondta, majd hozzátette, új csatornán kell eljuttatniuk üzenetüket a választóikhoz, mivel a megszokott orgánumok már más üzenetet közvetítenek.

A házelnök a gyülekezési jogról
A gyülekezési jog várható korlátozására utalt a Pestisrácok blogon megjelent interjújában Kövér László, a Ház elnöke. A kérdés így hangzott: „A gyönyörűen helyrehozott Parlamentet és a Kossuth teret szedett-vetett sátrak csúfítják. Meddig lesz még a gyülekezési jog szerves velejárója a belvárosi vadkempingezéshez való jog?”. Erre Kövér azt felelte, „egészen addig, amíg az Országgyűlés – segítendő az e téren olykor teljesen érthetetlen bírói gyakorlatot – nem pontosítja, hogy mi tartozik a szabad gyülekezési jog körébe”. Azt a házelnök hozzátette, „természetesen bárki tüntethessen és gyülekezhessen”, de – tette fel a kérdésre rímelve –, hogy lehetséges az önkormányzat közterület-foglalási engedélye nélkül itt „vadkempingezni”? A gyülekezési törvény Kövér szerint nem ad engedélyt élethosszig tartó sátorozásra, „a magánszféra súlyos megsértésére, politikusok családjának megfélemlítésére, mindenféle köztéri vándorcirkusz felállítására”. Szerinte jó lenne, ha a parlamenti pártok egyet tudnának érteni ebben.

A Fidesz veszprémi vereségéről kifejtette, elfogadja, hogy a választópolgárok büntetni akarták a Fideszt és a KDNP-t: „azonban azt nem értem, magukat miért büntették azzal, hogy épp Kész Zoltánt választották az Országgyűlésbe” – tette hozzá. A brókerbotrányra vonatkozó kérdés kapcsán elmondta, hogy az önkormányzatok esetében nem egyszerű a kártalanítás. Ez igazolja azon, 2010 óta hangsúlyozott törekvésüket, hogy a települések az államkincstárnál vezessék a számláikat a magánbankok helyett.

Rogán Antal is a külföldi nagyvállalatokat bírálta egy szombati megemlékezésen: a tizenkét pont értelmezésében sem az ország, sem a nemzet nem volt szabad 2010-ig, mivel addig nemzetközi pénzügyi körök uralták az országot és a kormány nem tudott gazdasági döntéseket hozni Brüsszel vagy az IMF megkérdezése nélkül – mondta. A frakcióvezető kifejtette, hogy a 2010-es választások eredményének, valamint a többéves kormányzati munkának köszönhetően a magyarok újra visszanyerték szabadságukat, és kevésbe függenek külföldi érdekcsoportoktól.