kézilabda;Juan Carlos Pastor;EHF-kupa;Mol-Pick Szeged;férfi Bajnokok Ligája;

2015-03-16 06:56:00

Így kell ezt csinálni…

Vélhetően a legelvakultabb magyar kézilabda szurkolók sem gondolták azt, hogy csapataink ilyen sikeres hétvégét hagynak majd maguk mögött. A férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőben a Veszprém és a Szeged is idegenben győzött, akárcsak a címvédő győriek a hölgyek között. A Fradi és az Érd női gárdája már elődöntős a KEK-ben és az EHF Kupában, míg a férfiak EHF Kupájában a Balatonfüred is megszerezte az első győzelmét.

Időrendben haladva a MOL-Pick Szegedről kell mindenképpen megemlékeznünk, amely parádés, 34-30-as győzelmet aratott a német Rhein-Neckar Löwen mannheimi otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Az első félidőben még a hazaiak irányították a játékot, és a szünetben is vezettek 17-16-ra.

A második játékrészben aztán a szegediek egészen káprázatosan játszottak, és remek támadójáték mellett agresszív védekezéssel megléptek a németektől, és a végén négygólos győzelmet arattak, ami több mint bíztató a vasárnapi, Szegeden rendezendő visszavágó előtt. „Hihetetlenül erős csapattal játszottunk, de nyertünk. Ez még csak az első meccs volt, hátra van a visszavágó. Ugyanolyan alázattal és hittel kell készülnünk, mint ahogy tettük erre a mérkőzésre is” – fogalmazott a szegediek spanyol mestere, Juan Carlos Pastor.

Ha lehet azt mondani, az MKB-MVM Veszprém még a szegediek sikerére is rátett egy lapáttal, ugyanis rendkívül magabiztos, 31-23-as győzelmet aratott a spanyol La Rioja vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A kezdést leszámítva egyszer volt szoros a meccs, amikor a hazaiak a második félidőben 10-15-ről 14-15-re feljöttek, ám ezzel el is lőtték a puskaporukat. A magyar együttes a hajrára teljesen felőrölte riválisát, s végül magabiztos győzelmet aratott.

„Gratulálok a hazaiaknak, jó meccset játszottunk! Nagyon gyors volt a játék, de ez nem volt meglepő, mert nekik ez a stílusuk. A hazai és a veszprémi szurkolók nagyon jó hangulatot teremtettek. A csapat nagyon jól állt hozzá a meccshez, ennek különösen örülök” – állította Antonio Carlos Ortega, a veszprémiek edzője.

Hogy férfi csapataink sikere teljes legyen, arról a Balatonfüred gondoskodott: 27-26-ra nyert a horvát RK Nexe otthonában. Ám rossz hír, hogy így sem juthat tovább a negyeddöntőbe, mert a nap másik mérkőzésén a svéd Eskilstuna begyűjtötte a két pontot az éllovas német Melsungennel szemben.

A hölgyek közül először az FTC-Rail Cargo Hungaria lépett pályára, és magabiztosan jutott a KEK elődöntőjébe, miután a hazai kilencgólos sikert követően a tegnapi visszavágón 33-33-as döntetlent játszott a német Blomberg-Lippe otthonában. A zöld-fehérekre a dán Midtjylland vár a fináléba kerülésért.

A győriek a francia Metz otthonában zárta a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeit. Noha sokan féltették a Győri Audi ETO KC gárdáját – a címvédőnek ugyanis mindegy volt, mindenképpen a második helyen zárt –, ám Ambros Martin csapata rácáfolt minden félelemre. Végig előnyben játszva végül 27-20-ra verte francia ellenfelét, aki ezzel kiesett a további küzdelmektől.

A női EHF Kupában az Érd nyolcgólos előnnyel utazott a dán Esbjerg otthonába, és Szabó Edina csapata idegenben is nyert 29-28-ra, így ők is elődöntősök. Ellenfelük az orosz Rosztov Don csapata lesz.