Az EU-hoz fordulnak a nyomortelep miatt

Publikálás dátuma
2015.03.17. 06:11
Horváth Aladár FOTÓ: Népszava
"Több roma szervezet az Európai Unióhoz fordult a Miskolcon zajló etnikai tisztogatás miatt. A jórészt romák lakta negyed a stadionberuházás útjában áll, ezért utcára teszik az ott élő családokat, lakhatásuk biztosítása nélkül. A szervezetek az unió magyarországi képviselet-vezetője számára pénteken petíciót nyújtottak át, amelyben vizsgálatot sürgetnek és azt, hogy az Unió egyetlen centtel se járuljon hozzá az intézményesített cigányüldözéshez" – olvasható a Váradi Gábor, a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Horváth Aladár, a Roma Mozgalom a Köztársaságért elnöke és Rácz Béla, a Roma Polgárjogi Mozgalom jogvédője által közzétett nyílt levélben.

Szűcs Tamás, az EU magyarországi képviseletének vezetője megerősítette: az Unió foglalkozik az üggyel. Jogállamot akarunk! – skandálták március 15-én Miskolcon, ahol az ünnep napján a számozott utcák lakóinak kitelepítése ellen tiltakoztak: élőlánccal és nemzetiszín szalaggal jelképesen lezárták a telepre bevezető egyik utcát. A miskolci önkormányzat tavaly nyáron jelentette be, hogy felszámolja a telepet, a városi közgyűlés pedig múlt héten rendeletben engedélyezte a diósgyőri stadionfejlesztést. Ez alapján magántulajdonban lévő telkeket is kisajátítanának, hogy út és parkoló épülhessen a stadion mögé. Kriza Ákos fideszes polgármester korábban azt nyilatkozta: 2018-ig befejezik a telepfelszámolást.

Szerző

Bosszút állna a NAV - Vida nem közszereplő?

Publikálás dátuma
2015.03.17. 06:07
Nem nyilatkozatok, hanem az adóhatóság vezetőit is érintő amerikai kitiltási botrány vitte utcára a civileket ősszel FOTÓ: VAJDA
Jó hírneve megsértése miatt perel és milliós kártérítést követel Vágó Gábortól az adóhatóság korrupciógyanúba keveredett, s magát az alól máig nem tisztázó vezetője. Noha Vida Ildikó az amerikai kitiltási botrány ügyében maga nyilatkozott személyes érintettségéről, sőt, a NAV - mint közfeladatot ellátó szerv - vezetőjeként egy rakás médiaszereplést is vállalt, most mégis állítja: nem közszereplő, Vágó pedig kritikus nyilatkozataival szándékosan rontja az adómorált. Nem a korrupcióellenes aktivista azonban az egyetlen, akit jogi úton igyekszik ellehetetleníteni a Vida-NAV tengely.

Nyílt levélben tette közzé Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, hogy kézhez vette a keresetet, amely szerint Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke beperelte őt korábbi nyilatkozataiért. Az adóhatóság ősszel korrupcióba keveredett, az Egyesült Államokban nem szívesen látott vezetője azt sérelmezi, hogy Vágó - mint azt a korrupcióellenes aktivista lapunknak idézte - "az adómorál rontásának szándékával" korruptnak nevezte Vidát, aki ráadásul - noha közfeladatot ellátó szerv nyilvános szerepléseket is vállaló vezetője - nem tekinti magát közszereplőnek, így szerinte a kritikát sem kell tűrnie.

Vágótól éppen ezért 3 és fél millió forintot követel, keresete alátámasztására pedig öt nyilatkozatot, illetve cikket csatolt, melyek közül az egyik tudósítás, melyet a PestiSrácok.hu nevű kormányközeli blog tett közzé. A tárgyalás április 8-án lesz, ám nem Vágó az egyetlen, akit hamarosan bíróság elé citál az adóhatóság, vagy annak valamely vezetője. Soha nem kért sajtóhelyreigazítást és sokszori megkeresésre sem nyilatkozott az áfabotrányról és egykori munkatársai állításairól a NAV sem az Átlátszó.hu-nak, sem más médiumoknak, januárban mégis a jó hírneve megsértése miatt perelte be a tényfeltáró portált. Ugyanaznap kiderült: a Vida által vezetett NAV beperelte Horváth Andrást is, jó hírnév megsértéséért és becsületsértésért. A milliárdos áfacsalásokat feltáró volt adóhatósági alkalmazotton szintén nyilatkozatokat kért számon az adóhatóság, melyekkel szerintük a volt adóellenőr rongálta az intézménybe vetett közbizalmat, ráadásul több NAV-vezető személyiségi jogait megsértette.

A kereset pikantériája volt, hogy még január 10-én a bíróság hiányosnak látta és visszautasította azt, épp a "sértettek" beazonosíthatatlansága miatt - hiszen az amerikai kitiltási botrányban érintett adóhatósági vezetők közül egyedül Vida ismerte el, hogy szerepel a listán. Ugyanakkor januárban jött a hír arról is, a NAV pert indított Jávor István ellen, amiért az egyetemi tanár és korrupciókutató több műsorban is beszélt a NAV-ot átitató korrupcióról. Az adóhatóság szerint sértő a teljes szervezet korruptnak bélyegzése, emiatt 3 millió forintot szeretett volna kapni Jávortól, valamit azt is szerették volna elérni, hogy Jávor saját költségén közölje az MTI-n keresztül egy bocsánatkérő szöveget, ám a bíróság elutasította a NAV keresetét, hiszen Jávor szavainak szintén nem volt konkrét "sértettje". Horváth és Jávor ügyében ugyanakkor a NAV még fellebbezhetett, s eközben a szociológus egy kijelentése miatt a Klubrádiót is beperelte az adóhatóság, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyeknél ez afféle gyakorlat lehet, hiszen a NAV, pontosabban Dávida Marianna, az adóhatóság ellenőrzési főosztályának vezetője is pert indított, méghozzá a Népszabadság és társa, azaz a Népszava ellen. Arról nincs tudomásunk - noha a Horváth András és Vágó Gábor közreműködésével alapított Korrupcióellenes Szövetség korábban ezt lebegtette -, hogy több más, az adóhatóságot érintő korrupciós gyanúkkal, illetve visszásságokkal foglalkozó, s erről nyilatkozó személyt, illetve médiumot érintett-e a NAV bosszú-per kampánya.

Figyelemreméltó azonban, hogy a korrupciós ügyek elkövetői ellen mindeközben továbbra sem indult vizsgálat. Emlékezetes: Horváth András még 2013. november 8-án jelentette be, hogy ezermilliárdos áfacsalás zajlik Magyarországon, ezután a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyészség adatai alapján eljárás indított, és még a legfőbb ügyész szerint is adócsalás és hivatali visszaélés történhetett, ám ebben az ügyben azóta is húzódik a nyomozás. Ám közben a NAV még 2013. november 28-án rágalmazásért feljelentette Horváth-ot, ami miatt 2013. december 19-én a rendőrség személyes adattal való visszaélés gyanújával házkutatást tartott nála.

Eközben a NAV - hosszú pereskedés után - végül nyilvánosságra hozta a Horváth-ügyben "összedobott", úgynevezett hétvégi jelentését, mely szerint minden rendben van. De az amerikai kitiltási - azaz a több NAV-vezető konkrét korrupciós tevékenységben való részvételét is felvető - botrány nyomán indított, Vida által felügyelt belső vizsgálat is mindent rendben talált az adóhatóságnál, a kormány pedig el is fogadta ezt a sikerjelentést. Nem úgy az Állami Számvevőszék (ÁSZ), mely a napokban súlyos hiányosságokat tárt fel a NAV-nál, mely megállapításaik szerint nemcsak szervezetileg hanyag és kaotikus, de éveken át gyakorlatilag ellenőrzés nélkül engedett el 3800 milliárd forintnyi tartozást. A vizsgált időszakban ráadásul a felügyeleti szerv, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) sem tartotta fontosnak, hogy ellenőrizze az adóhivatalt, ahogyan Vida Ildikót sem kérte számon a kabinet - sem az áfacsalási, sem a személyét érintő, súlyos korrupciógyanút jelentő kitiltási botrány ügyében.

Ez csak az orbáni lecke?
Noha a civileket, s a médiát nem - vagy legalábbis nem közvetlenül - a kormányfő felszólítására perelte be Vida Ildikó, illetve az általa irányított NAV, ismert, hogy Orbán Viktor lényegében megzsarolta az adóhatóság vezetőjét azzal: vagy rágalmazási pert indít André Goodfriend, az Egyesült Államok azóta távozott ideiglenes ügyvivőjét, vagy meneszti. Noha a miniszterelnök a Vidát - saját közlése szerint - személyesen is érintő amerikai korrupciós gyanú árnyéka miatt nem látta indokoltnak a NAV-elnök menesztését, de legalább felfüggesztését, azzal lezártnak tekintette a botrányt, hogy Vida be is perelte Goodfriendet. Persze az amerikai diplomata mentességet élvez mindenféle polgári- vagy büntetőeljárás alól, így - mint az előre tudni lehetett - végül meg sem indulhatott az eljárás. Az pedig a mai napig kérdés, Vida Ildikó miért nem kért vízumot az Egyesült Államokba, hogy az ottani illetékesek előálljanak a magyarázattal: miért, s mire hivatkozva nem engedik meg Vidát az országukba.

Szerző

Ha Polt nem lép, a DK feljelenti a jobbikost

Ha Polt Péter nem indít hivatalból eljárást Kulcsár Gergely ügyében, akkor a Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz a Cipők a Duna-parton holokauszt emlékművet leköpő jobbikos képviselő ellen - mondta lapunknak Gréczy Zsolt.

A párt szóvivője emlékeztetett, mivel a legfőbb ügyész tegnapig nem reagált a DK megkeresésére, nem hagyhatják annyiban a dolgot. "Tovább fogjuk vinni az ügyet, mert ez nem maradhat büntetlenül" - szögezte le Gréczy. Ismert, Polt Pétertől azt kérték, hogy hivatalból indítson eljárást Kulcsár ellen, mert „ez az uszítás, ez a náci tempó nem mehet tovább Magyarországon”.

A DK szombaton hozott nyilvánosságra egy e-mailt, melyet Kulcsár küldött barátainak még 2011-ben. Eszerint a képviselő beleköpött a vascipők egyikébe, a mellékelt fényképen pedig Kulcsár látható, ahogy a cipők mellett guggol felfelé tartott hüvelykujjal. A levél szövege szerint a fotó akkor készült, amikor „egy kis feltöltődésre vágyva” ellátogatott a Duna-parti „vidám helyre”. Gréczy szerint minderről nem tárgyalni kell a Jobbikkal, hanem az ilyen képviselőiket egyszer s mindenkorra ki kell iktatni a közéletből. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője az MTI-nek szombaton elismerte, ami a "magánlevélben" áll, és azt mondta: Kulcsár Gergely megbánta a tettét, amit hirtelen felindulásból követett el.

Szerző