Puha diktatúra van Magyarországon. A politikai ellenzék még nincs börtönben, az élesen kritizálókat még nem ölik meg ismeretlen bérgyilkosok, a sajtó – körbehatárolt részében – még szabadon lehet kritizálni a jelenlegi kormányt és kormánypártokat. Puha az a diktatúra, amely a lakosság támogatását egzisztenciális függőséggel kényszeríti ki. A puha diktatúra választási kampányában az ellenzéki politikusokat bilincsben vezetik el a legnagyobb média hírverés közepette, majd évek múltával a kormányzati sajtó hallgatása mellett kiszabadulhatnak.
Parlamentáris diktatúra van Magyarországon. Formálisan még vannak választások, amelyen - az egzisztenciális függőségbe kényszerített emberek - a zsebükön keresztül szavaznak. A „demokratikus ellenzéki politikusok” politikai csapdába estek, a parlamentben havi fizetést felvevő képviselőik nem sokban különböznek azoktól az államtól elvileg független intézmények - például a választási bizottság, a nemzeti bank, az ügyészség, vagy általában a közigazgatás - alkalmazottaitól, akiket a kormányzat szintén tetszetős fizetésekkel "kárpótol" az elszenvedett lelki és szakmai terrorért. S eközben mind a kormánypártok, mind a parlamenti ellenzéki pártok képviselői utat nyitottak a „matyóhímzéses” jobboldali szélsőséges pártnak. Lelkük rajta.
A kormány saját szolgálóinak a zsebét tömi az adófizetők pénzével, a közszolgáltatások megszorításával, csalnak a közbeszerzéseken. Eddig Simicskát pénzelték, cserében a politikájuk pénzügyi támogatásáért, most új kedvenceket engednek a közbeszerzések közös fazekához. A jelenlegi kormányzat ellensége a modernizációnak: csökkenti az oktatásra fordított közpénzeket, az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásának lefaragásával a rászoruló betegeket hozza kilátástalan helyzetbe. Üldözi a szegény sorsú embereket és előnyben részesíti az urizálást. Általános a korrupció, hiányoznak a tiszta kezek az adóbeszedésben és a büntetőeljárások egy részében.
1848. március 15-e polgári forradalomként írta be magát a történelembe. A jelenlegi kormány nemzeti ünnepként tartja számon, de minden értékkel szembefordul, amely a társadalmi haladást, a polgárosodást szolgálja. 2015. március 15-én Magyarországán az emberek változást akarnak, a jelenlegi kormány helyett egy másik kormányt, olyat, amely visszahozza a demokráciát, és nem folytatja a puha parlamentáris diktatúrát.
A diagnózis ismert, szükséges a terápia is. A kilábalásra sokféle elgondolás született, a változást akaró demokratikus pártoknak és a civil szervezeteknek meg kell találniuk a közös nevezőt. Nem egy "ellenvezérnek" kell tematizálnia a közbeszédet, hanem a demokráciában érdekelt politikai erőknek, köztük a civilek képviselőinek kell meghatározniuk azokat az érték- és érdekválasztó elemeket, amelyek meggyőzik az embereket a változás fontosságáról. Sokféle alkalmas fórumot találhatnak erre az utcai tüntetésektől a tudományos és művészeti műhelyekben folyó vitákon át, a civil szervezetekben, az olvasókörökben, a szomszédokkal és barátokkal folytatott beszélgetésekig, hiszen a nemzeti együttműködési minimum kialakításában mindenkinek helye van, aki változást akar Magyarországon.
