Orbán Viktor;amerikai nagykövet;Colleen Bradley Bell;

2015-03-17 16:50:00

Így tárgyalt Orbán és Bell - Fotó!

Orbán Viktor kormányfő kedden a Parlamentben hivatalosan is fogadta Colleen Bell amerikai nagykövetet. Az egyórás megbeszélésén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. 

A felek a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és az Európa előtt álló kihívásokról tárgyaltak, de szóba került az ukrajnai konfliktus is. A megbeszélésen fontos téma volt Magyarország energiabiztonsági helyzete - tette hozzá a sajtófőnök. Orbán és Bell korábban nem hivatalosan már találkozott Andy Vajna filmügyi kormánybiztos lakásán, aki a magyar fővárosban tartózkodó Arnold Schwarzenegger tiszteletére rendezett vacsorát. Colleen Bell január 19-én érkezett Budapestre, Áder János köztársasági elnök két nappal később vette át tőle a megbízólevelét. Azóta több közjogi méltósággal, kormánytaggal és civil szervezetek vezetőivel is találkozott.