Leverkusen;Atlético Madrid;labdarúgó Bajnokok Ligája;Mario Suárez;

2015-03-19 06:53:00

Wenger: mentális vereség

Ezúttal is elmaradt a csoda. Bár közel járt az Arsenal a továbbjutáshoz, végül a 2-0-s győzelem kevésnek bizonyult a Monaco ellen, így a hercegség 2004 után ismét a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutott. Az Atlético Madrid-Leverkusen összecsapáson túlóráztak a csapatok, végül a spanyolok örülhettek.

Az Arsenal sportot űz abból, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésen lehetetlen helyzetbe hozza magát, majd a továbbjutáshoz nagyon közel állnak, ám végül marad a korai búcsú. A legutóbbi öt BL-kiírásban a nyolcaddöntő jelentette a londoniak számára a végállomást, úgy hogy négy visszavágóból hármat megnyert, egyen pedig döntetlent játszott. 2012-ben idegenben 4-0-ra kikapott a Milantól, majd otthon 3-0-ra legyőzte riválisát.

Egy évvel később – a Monacóhoz hasonlóan – a Bayern München diadalmaskodott Londonban 3-1-re, a bajor visszavágón Arsene Wenger tanítványai 2-0-ra nyertek. Tavaly szintén a német sztáralakulattal találkoztak. Az Emiratesben vereséget szenvedtek (2-0), idegenben pedig 1-1-es döntetlent játszottak.

A kedd este is Giroud-ék domináltak, és a francia csatár góljával 1-0-ra vezettek a félidőben. A második játékrészben elmaradtak a várva várt rohamok az Arsenaltól, az utolsó tíz perc izgalmáról Aaron Ramsey gondoskodott, aki csereként beállva betalált, így az Ágyúsoknak még egy találat kellett volna a továbbjutáshoz, ám ez nem sikerült, így ismét maradt a korai búcsú.

„Megvoltak a lehetőségeink, hogy három góllal nyerjünk, de nem éltünk vele. Tegyük hozzá, ez nem is egyszerű feladat. Mentálisan nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat, túl sok hibát követtünk el fontos helyzetekben. Az első összecsapáson rontottunk el mindent, most hiába voltunk lelkesek, annak fizettük meg az árát. Megérdemli a Monaco, hogy ott legyen a nyolc között, csak gratulálni tudok neki”- vélekedett Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője. A Monaco 2004 után ismét ott van a legjobb nyolc között, és akkor meg sem állt a fináléig.

„Ilyen kemény összecsapásra számítottunk. Megérdemelten jutottunk tovább, mert idegenben 3-1-re nyertünk, míg itthon csak 2-0-ra kaptunk ki. Minden elismerésem a játékosaimé, akik mindent megtettek, még akkor is, ha az Arsenal könyörtelenül kihasználta a hibáinkat. Csodálatos élmény, hogy ott vagyunk a legjobb nyolc csapat között. Senki nem hitte volna, most biztos vagyok benne, hogy mindenki minket akar majd kapni” – nyilatkozta a mérkőzés után Leonardo Jardim, a Monaco trénere.

A keddi másik mérkőzésen túlóráztak a csapatok. Az Atlético Madrid hazai pályán hamar ledolgozta a Leverkusenben összeszedett egy gólos hátrányát. Ám hiába talált be Mario Suárez a 27. percben, a tavalyi BL-ezüstérmes csapat inkább arra ügyelt, hogy ne kapjon gól, így következhetett a hosszabbítás. A ráadásban a hazaiak voltak aktívabbak, helyzetük is akadt, ám nem tudtak betalálni, a Leverkusen pedig látszólag már nem is nagyon akart, az eredmény pedig nem változott. A büntetőpárbajban két-két hiba és találat után az ötödik sorozat döntött, méghozzá a spanyolok javára, miután Fernando Torres a kapuba helyezett, míg Kiessling fölé rúgta a labdát.

„Ezúttal nem igazán játszottunk jól, de a játékosaim a lelküket is kitették a pályára. Nagyon büszke vagyok rájuk, igazi csapatmunka volt. Nem lehet készülni a tizenegyesekre, mi sem tettük előzetesen. Jan Oblaknak nem volt könnyű dolga, nehéz volt beállnia, de a büntetőpárbaj során bemutatott első védése kulcsfontosságú volt. Hatalmas dolog, hogy megőrizte a higgadtságát. Az is nagy fegyvertény, hogy egymást követő két évben bejutottunk Európa legjobb nyolc együttese közé” - mondta Diego Simeone, az Atlético vezetőedzője.

Roger Schmidt, a német alakulat trénere sportszerűen nyilatkozott a találkozó után. „Nem sikerült elérni a célunkat, így most nagyon szomorúak és csalódottak vagyunk. Mindent megtettünk, hogy ott legyünk a következő körben, de nincs mást tenni, mint elfogadni a kiesésünket. Csak gratulálni tudok az Atléticónak a továbbjutáshoz, na meg a labdarúgóimnak, akik mindent megtettek. Igazából a fiatal csapatomnak nincs nagy nemzetközi rutinja, így pedig a Vicente Calderón Stadionban uralkodó légkört nem egyszerű túlélni, ennek ellenére kiválóan védekeztünk, viszont sajnos a büntetőpárbaj során nem voltunk elég koncentráltak”- mondta a kapitány.

Tegnap a Barcelona-Manchester City és a Dortmund-Juventus összecsapással – lapzártánk után – véget értek a nyolcaddöntők a Bajnokok Ligájában, holnap pedig Nyonban a negyeddöntő párosítása is kiderül.

Neymar és Messi nélkül a BL döntője?

FOTÓ: EUROSPORT/GETTY IMAGES/MANUEL QUEIMADELOS

FOTÓ: EUROSPORT/GETTY IMAGES/MANUEL QUEIMADELOS

Elképzelhető, hogy Neymar és Messi nélkül kellene pályára lépnie a Barcelonának a Bajnokok Ligája döntőjében, feltéve persze, ha a katalánok eljutnak a berlini fináléjába. A FIFA ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a klubcsapatok már május 29-től a Copa Americán szereplő válogatottak rendelkezésére bocsássák focistáikat, miközben a legrangosabb nemzetközi kupa döntőjét június 6-én rendezik meg a német fővárosban, az Olimpiai stadionban.

Az amerikai válogatottak kontinenstornája június 11-én veszi kezdetét, de a FIFA szerint már az összetartásra el kell engedni a játékosokat. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség ezért azt javasolja az érintett kluboknak, hogy már most kezdje meg az egyeztetést a válogatottakkal. A Barcelonának Messin és Neymaron kívül Javier Mascherano és Raul Bravo szolgálatairól kellene lemondania, a Real Madridnak Marcelóéról, a Paris Saint-Germainnak Cavaniéról, a Juventusnak Arturo Vidaléról.

Nyolcaddöntő, visszavágó
Kedd
Monaco-Arsenal 3-1, 0-2
Atletico Madrid-Leverkusen 0-1,1-0, (büntetőkkel 3-2)
Szerda
Barcelona-Manchester City 2-1, lapzártánk után ért véget
Dortmund-Juventus 1-2, lapzártánk után ért véget