Tudomány;mágneses mező;sarki fény;geomágneses vihar;

2015-03-19 06:18:00

Pilisszentkereszt sarki fényben

Sarki fény a dobogókői kilátóból fotózva. Intenzív geomágneses vihar érte el a Földet egy vasárnap történt napkitörés következtében, így az északi pólushoz közel számos helyen láttak kedd este sarki fényt. Magyarországról északi irányban volt megfigyelhető a jelenség, de csak olyan területekről, ahol fényszennyezés nem rontotta a láthatóságot.

A jelenséget a napszél légkörbe csapódó töltött részecskéi (protonok és elektronok) okozzák, melyet a Föld mágneses mezeje miatt elsősorban csak a sarkok közelében láthatunk, erős napszél esetén azonban alacsonyabb szélességeken is megfigyelhetővé válik. Sarki fényt utoljára 2005 januárjában figyeltek meg hazánkból.

Kedden és szerdán is erőteljes napkitörést észlelt az Egyesült Államok űridőjárással foglalkozó intézete. Az előrejelzés szerint az első kitörés legintenzívebb része elkerüli a Földet, ugyanakkor a magyar idő szerint csütörtök késő estére várt érkezés némi zavart okozhat majd a rádiók, műholdak működésében.

A második kitörés egy szerda esti eseményhez kapcsolódik, számítások szerint óránként 4 millió kilométeres sebességgel tart a Föld felé és várhatóan pénteken az esti órákban éri el bolygónkat. A mágneses vihar komoly problémákat várhatóan nem okoz, de a szokásosnál nagyobb területen lesz megfigyelhető sarki fény - jelezték a szakemberek