Mert azért az igazán nem eléggé körülhatárolható érv, amit az önkormányzat a nyilatkozatában közzétett, hogy rossz volt a hangulat a színházban. Ha ilyen indokkal, ki lehetne rúgni igazgatókat, valószínűleg a jelentős részük azonnali hatállyal repülne. Az pedig, hogy szétszéledt a művészeti tanács, megint kevés indok, annak idején például Kaposváron is szétszéledt, és ettől még Babarczy László remekül vitte tovább a legendássá lett színházat.
Az ember persze szeretné meghallgatni az azóta sebtében, Kiss nélkül újjáalakult művészeti tanács tagjait. De a tanács tagja, a megbízott igazgatónak kinevezett Szabó Máté, aki persze hosszabb távon is esélyes a direktorságra, megkeresésemre azt mondja, megállapodtak abban, hogy a hétfői átadás-átvételig senki nem nyilatkozik közülük. Azután majd áll az újságírók, így a Népszava rendelkezésére is.
Na, de ha egy közintézmény vezetőjének, váratlanul, hirtelen kötnek útilaput a talpára, annak érdembeli indoklása azon nyomban, halaszthatatlanul a közre tartozna. És nem általánosságokra, közhelyekre, ködösítésekre lennénk kíváncsiak. Hanem ilyen drasztikus, rapid lépés esetében, vitathatatlan konkrétumokra.
Hogy ilyenek nincsenek, az persze nem kirívó eset. Az elhalasztott indoklás, az indoklásnak tekintett nesze semmi, fogd meg jól, a hadoválás mindennapossá vált. Jelzi, hogy - akár felelőtlenül - igen sok mindent meg lehetett tenni. Mutatja az erősen kusza közállapotokat, a megcsorbított demokráciát. Ha így nézem, a miskolci direktorral történtek nem is számítanak kirívó esetnek. Ami történt, sajnos csak egy láncszem, a mind inkább szorító, elviselhetetlen láncban.
