2015. március 16-án reggel 8-9 között mentőt hívtam az exférjemhez, mert úgy ítéltem meg, hogy súlyos az állapota. Fájt a feje, vérzett az orra, nem tudott beszélni és elferdült a szája. Én a stroke tüneteit véltem felfedezni. A mentő elég gyorsan kijött. (Ez volt az egyetlen pozitívum a történtekben)
Egy fiatalember, aki be sem mutatkozott és egészen biztosan nem orvos, elkezdte vizsgálni, majd közölte velem, hogy csak magas a vérnyomása. Elég lett volna a körzeti orvos. Ennek ellenére ragaszkodtam hozzá, hogy kórházi ellátásra van szüksége. Beleegyezett, hogy bevigye. Úgy becsapta előttem az ajtót, hogy köszönni sem tudtunk egymásnak..
Egész nap várakoztunk, gondoltam vizsgálják.
Délután 4 óra után már felhívtam telefonon, mert sokalltam a várakozást. Sajnos csak a tizedét értettem a beszédnek, amiből sikerült kihámoznom, hogy a sürgősségi osztályon ül és várakozik. Még nem vizsgálták meg. (...)Miért mondják akkor, hogy azonnal hívjunk mentőt, ha egy napig várakoztatják?
5 órakor felhívtam a kórházat, ahol azt mondták, sok a beteg és rangsorolnak, eldöntik, kit kell előbb vizsgálni. Szerintük nem volt sürgős. Azt gondolom, ez a mentőstől származó információ volt. 6 órakor a fiam telefonált. Azt a választ kapta, hogy ha stroke-ja lenne már az osztályon feküdne. Biztos nem az van. Este 7 órakor vizsgálták meg. Egy másik várakozó hívott fel, mert már egyáltalán nem tudott beszélni. Megállapították, hogy stroke-ja van, ezért azonnal CT vizsgálatot kell végezni. 9 óra 30 perc körül beszéltem vele újra. Csak annyit sikerült megértenem, hogy már meg volt a vizsgálat, de még mindig a széken ülve várakozik. (...) Ez a tortúra egy egészséges embert is megvisel. 24 óra étlen-szomjan, betegen, 65 évesen. Vállalom a nevemet és szeretném, ha minél több fórumra el tudnám juttatni ezt az írást - olvasható a napiszarka.net oldalon.
