A hidegháború szele

Mialatt e hét csütörtökön és pénteken Brüsszelben az Európai Unió vezetőinek s csúcstalálkozóján a tagállamok éppen dönteni készültek a Moszkvával szemben eddig foganatosított szankciók további sorsáról, már javában zajlott az orosz északi flotta „bevethetőségi képességének” ellenőrzésére hivatott, rég nem látott méretű hadgyakorlat. A hatnapos erődemonstrációra nem véletlenül most került sor: a Krim éppen egy évvel ezelőtt „tért vissza” az anyaország kebelébe. Mint az évforduló alkalmából az elnöki szóvivő nyomatékkal hangsúlyozta, semmilyen annektálásról nem lehet beszélni, a félsziget természetesen az Orosz Föderáció egyik régiója, s hovatartozása nem képezheti vita tárgyát. A sommás nyilatkozat egy nappal azután hangzott el, hogy az amerikai külügyminisztérium sajtóközleményben szögezte le: az Egyesült Államok „sem most, sem a jövőben” nem fogja elismerni a Krimet Oroszország részeként, ezért felszólítja Putyint, hogy vonuljon ki az elcsatolt területről.

Nyilvánvaló, hogy az időzített flottafelvonulás elsősorban a már többször elhangzott amerikai követelésre adott válasz – ugyanakkor az uniós tagállamoknak küldött üzenet is. Az oroszok Európa számára úgyszintén világossá akarják tenni, hogy a Krim státusa semmiképp sem lehet alku tárgya, ugyanakkor a hadgyakorlat a szankciópolitikára vonatkozóan is jelzésértékű. Amikor a Nyugat épp a minszki tűzszüneti megállapodás betartását kéri számon Putyintól, és különböző diplomáciai csatornákon keresztül óva inti attól, hogy Mariupol elfoglalásával kiterjessze az ukrajnai katonai beavatkozást, akkor az orosz hadigépezetet a legmagasabb készültségi fokozatba helyezik, mozgósítják a balti flotta, több katonai körzet és a légideszant alakulatait. Negyvenezer katona, negyven hadihajó, száztíz repülőgép és tizenöt tengeralattjáró hajtja végre a kijelölt célok leküzdését – ekkora erőkkel az oroszok már régóta nem demonstráltak a térségben.

Némely elemzések szerint Moszkva keménykedése azért meggondolatlan, mert a nyílt provokáció hatására a brüsszeli csúcstalálkozó résztvevői nem is tehetnek mást, minthogy elfogadják az egyébként csak júliusig érvényes szankciók további fenntartását. Ám ezek a feltételezések alighanem megalapozatlanok. Hiszen Putyin már számolt azzal, hogy miután a minszki egyezményt eddig sem tartotta be, és alighanem ezután sem áll szándékában, ezért az EU – Amerikával egyetértésben – kénytelen folytatni a szankciópolitikát, sőt, ha a helyzet megkívánja, készen áll a szigorítására is. Az orosz északi hadgyakorlat tehát csak első felvonása egy kiterjedtebb fenyegetőzésnek: a fájdalmas nyugati embargóra Moszkva még az eddiginél is nagyobb arzenál felvonultatásával felel.

És nem ez a seregszemle a legsúlyosabb lépés. Putyin egyenesen az állami televízióban dicsekedett el azzal, hogy a Krimet máris erőddé szilárdították: légvédelmi rakétarendszert, nehézfegyverzetet és páncélos erőket telepítettek a félszigetre. Kalinyingrádba pedig, a Lengyelország és a balti államok közé ékelődött orosz fennhatóságú területre harcászati ballisztikus rakétákat csoportosítottak át; ezek most – épp úgy, mint a régi hidegháború idején – európai célpontokra irányulnak.

Ezt a kardcsörtetést persze védelmi szempontokkal indokolják, noha – legalábbis katonai szempontból – ennek semmi értelme. Oroszországot senki nem akarja megtámadni, és a NATO-országoknak eszük ágában sincs, hogy a Krimet fegyverrel szerezzék vissza Ukrajnának. Ugyanakkor nem kerülhetik el az oroszok által megváltoztatott erőviszonyok legalább részleges kiegyenlítését. Megindul hát a szövetségesek Operation Atlantic Resolve névre keresztelt hadgyakorlata a balti tagállamok és Lengyelország területén, s ennek keretében amerikai Stryker páncélozott harcjárművek és Patriot rakéták érkeznek a térségbe. A hidegháború szele a Szovjetunió felbomlása óta nem fújt ilyen erősen.

A kérdés csak az, mit akar valójában Moszkva. Ahhoz nem volna szüksége ekkora muszklimutogatásra, hogy Ukrajnát destabilizálja, s egyben eltántorítsa a Nyugattal való „túl szoros” együttműködéstől. És kivált nem kellene vállalnia azt a kockázatot, hogy az egyre jobban militarizálódó területeken bármikor kicsúszhat kezéből az ellenőrzés, és egyetlen szikra olyan fegyveres konfliktust robbant, aminek a következményeit már nem tudja kordában tartani. De úgy látszik, hogy Putyinnak személyes hatalma megtartásához feltétlenül szüksége van a nagyorosz nacionalizmus felszítására, s a birodalmi erőpolitika újraélesztésére. A Krim visszacsatolásával rendkívüli népszerűséget szerzett, és megtapasztalta, mekkora belpolitikai támogatottságot tudhat maga mögött, ha folyamatosan sikerül a kemény katonai vezető szerepét alakítania.

Amikor a minszki megállapodást kijátszva, nemsokára majd elfoglaltatja a szakadárokkal Mariupolt, s ezzel megteremti a vágyott szárazföldi összeköttetést Oroszország és a Krim között, akkor hosszú időre leteheti a szorító gazdasági és belpolitikai gondokat. Mert az újabb hódítás minden mást jelentéktelenné tesz. S bár egy ilyen eszkalációval végképp befagyasztja a nyugati kapcsolatokat, most mégis minden jel arra mutat, hogy ezt az áldozatot hajlandó lesz meghozni az „irányított demokrácia” oltárán.

Ha Orbán Viktor mostanában eltöpreng(?) Magyarország keleti politikájának jövőjén, ezzel a helyzettel kell kalkulálnia.