Megdöbbentünk a tiltott szavak listáján, amit a „Szótár - Az ágazati kommunikáció ajánlott és nem használható elemei” címmel olvashattunk, az EMMI Sajtó és Kommunikációs Főosztály kiadásában, 2015 februárjában. És megrökönyödéssel tekinthettünk arra a merészségre, amivel a szaktárca bemerészkedett az ápolók, a gondozók világába, és terminológiájába.
Védett szó az ápoló
Az első szavak kiszivárgása után, a szakterület tiltakozását hallva, valaki a sajtóosztályon gyorsan, az ápoló, gondozó szavak mellé zárójelbe odaírta, „az egészségügyben helyes”, mondatot. A tiltott szavak listáját összeállítókat az sem zavarta, hogy az Európai Unióba történő csatlakozásnál, védett szóként szerepelt az ápoló, a szülésznő, az orvos, gyógyszerész megnevezése mellett. Ez tette lehetővé, a csatlakozás után a diplomák azonnali elismerését. Ha a megnevezéstől eltérnek, akkor minden tagországnak újra kellene tárgyalni az elfogadott szabályozást, élén Magyarországgal. Magyarország miatt. Mert az előírás szerint, ha bármit változtatnak a tagországok a csatlakozási szerződésen, amiben az ápoló megnevezés szerepel - persze zárójel nélkül -, újra kell kezdeni a folyamatot.
Az egészségügyben kegyesen megengedett szavak használatát kitiltották a betegeket ápoló otthonokból, a karitatív ellátásból, egyházak tevékenységéből, a szociális ellátásból. Itt sem lesznek ápolók, gondozók, csak személyi segítők. Szép kis ápolói, gondozói létszámadatokat kap Magyarországról az OECD! De a KSH dolgozóit sem irigylem, ha feladatul kapják a statisztika hiteles összeállítását az átnevezettek létszámáról. Vegyük észre, hogy a tudatlanság mellett látszanak az új magyar egészségpolitika értékei. Ha eddig nem tudtuk, most megtanulhatjuk! Kezdik a szavak kitiltásán! De ha figyelmesebbek vagyunk, akkor rájövünk, hogy nem csak ez az egyetlen változás.
Mi lehet a célja a szavak vegzálójának? Már akkor készülődött a törvényalkotó, amikor megemelte a rászorultsághoz szükséges ponthatárokat a szociális ellátásban. Cél, a felső ponthatárok megemelésével „letolni” a szociális szférába az egészségügyi ellátásból, a szakszerű ápolásból kiszorult embereket. Közben az alsó ponthatárok megállapításánál elveszik a valóban szociális ellátásra szorulóktól a segítséget, s ezzel együtt megjelennek a „gyorstalpalón” kiképzett közmunkások a szociális ellátásban. De ők soha nem lesznek képesek, az „inkontinens", vizeletet vagy székletet tartani nem tudó beteg ellátására, ahogy a rendelet alkotója képzeli. A felfekvés fokozatai szerinti ápolás, a „háziorvos írásos rendelésén alapuló terápiakövetés” magasabb szakápolói képzettséget igényel, ahogyan azt a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet módosítása kifejti. Azt, hogy mit kezdenek a most dolgozó szakképzett ápolók megnevezésével a szociális ágazatban? Nem tudjuk. Ők azok, akik a professzionális ápolást végezhetik, akiket joggal hívnak ápolóknak, gondozóknak. Ez áll a végzettségüket igazoló hivatalos iratokban. A szótár szerint ők is személyi segítők lesznek.
Látható, hogy a szaktárcánál durván keverednek a kompetenciák, a tevékenységek, az elnevezések, mint ahogy a szociális ellátás és az egészségügyi ellátás meghatározása is. Nem ezt hívják az ellátás biztonságának!
Kérdések, válasz nélkül
„Ki ápolja otthon a beteget?”- teszi fel a kérdést a doktor, amikor egy személyt hazaengednek a kórházból. „Van–e ápoló családtag?” Vagy kijavítja saját magát: „tart-e a család személyi segítőt”?
Március 1-től a szaktárca nemcsak a méltányossági ápolási díj lehetőségét takarította ki az otthonokból, hanem a szép magyar nyelvben meghonosodott szavakat is, az olyanokat, mint „valakinek, az ápolója, gondozója vagyok”.
Az új rendszer bürokratikus intézkedésekhez kötötte a méltányossági ápolási díj újbóli folyósítását. Lehet kérdezősködni, utazni, fájó helyzetet újra és újra elmondani. Mintha nem tudnák. A napokban került elém a következő levél: „Két magatehetetlen embert ápolok. A 93 éves édesanyámat, aki teljesen ágyhoz kötött, pelenkázni kell, valamint az öcsémet, aki súlyos mozgáskorlátozott, valamint a glaukómája miatt fél szemére megvakult és a másik szemével is csökkentlátó. Mi lesz velünk?” Tőlem várnának választ, mint az az asszony is, aki születésétől ápolja önálló életre képtelen gyermekét.
A terhek csak nehezednek. A családtagot gondozóknak, ápolóknak, ha nem részesülnek a méltányossági ápolási díj összegében, ezután egészségügyi szolgáltatási díjat is kell fizetniük (6810 Ft). Most mindenki várakozik, abban reménykedik, hogy az illetékesek felismerik a rendelkezések hibáit, meghallják a "próbaüzem zaját" és történik valami. De mikorra várható, ha egyáltalán lesz valamilyen tovább segítség? És ha nem?
Kemény életük van azoknak az embereknek - az esetek többségében azoknak a nőknek -, akik naponta kemény fizikai munkát végeznek, magatehetetlen idős szüleik ápolásakor, a korszerűtlen betegellátásra alig alkalmas szobákban. Akik képesek állva aludni, a szenvedő ember minden rezdülését azonnal megérezni. És akkor a lelki terhekről nem is beszélek.
Nem kellenek a hatalomnak, sem mint ápolók, sem mint gondozók. Csak nekünk, a közösség tagjainak lesz iszonyú nagy szükségünk a jelenlétükre. Ronda dolog gúnyolódni velük, már hogy „személyi segítők” lennének, mondhatnám azt is: egyenesen erkölcstelen.
A szaktárca dolgozói nem írhatják le valakiről azt, hogy „édesanyját ápoló nyugdíjas asszony", és esélyük sem marad, hogy szakszerű levelezésbe bonyolódjanak, egymással, a hivatalokkal, az ügyfelekkel, a panaszos betegekkel, az ügyek kezelésekor, az oktatási programok írásában, a tankönyvek elbírálásában.
Lehet így is generációkat nevelni, fiataloknak példát adni, a szaktárca által kitalált elmésségben, aminek köze nincs a keresztényi szellemhez.
„Szájbefogó” törvények fogságában
A professzionális ápolók és a gondozók személyes értékei, sem a törvény, sem az egyetemes humánus értékek szerint nem különböznek a családban, a szociális ellátásban, a karitászban dolgozó ápolók, gondozók személyes értékeitől. Csak a tudás, és a felelősség más.
Az ápolás - tanítják azoknak, akik e hivatásra készülnek - „azoknak az ápolási és gondozási eljárásoknak az összessége, amelyek feladata az egészségi állapot javítása, az egészség megőrzése, és helyreállítása. A beteg állapotának stabilizálása, a betegségek megelőzése, a szenvedés enyhítése, a beteg ember méltóságának megőrzésével, környezetének az ápolási feladatokban történő részvételre való felkészítésével és bevonásával."
A felelősség, a becsületesség, a kötelesség, az igazmondás, a szavahihetőség, az önzetlenség, a gondoskodás, a védelem, az ártalmak kerülése, a humánus ápolás és -szükségletek kielégítése, az élet tisztelete, az emberi méltóság védelme minden ápoló és a gondozó első számú értékei közé tartozik. Családban, a karitatív és a szociális ellátásban, az egészségügyi ellátásban egyaránt.
Az ápoló, a gondozó személye kétféle módon értelmezhető: vannak a laikus ápolók és a szakértelemmel rendelkező ápolók, valamint a gondozók sokasága. Az állam azért felel, hogy törvényein keresztül megnevezze a hivatásos vagy szakképzett ápolókat, és képzésüket államilag garantálja. Biztosítsa a regisztrációt, amely meghatározza, hogy kik azok, akik e hivatást gyakorolhatják, meghozzák a csoportra vonatkozó szakmai, etikai szabályokat. Ezek alapján a gondozó és az ápoló szó használata megengedett, mert a magyar nyelvben más a jelentése a civil közösségben, és más, ha megjelenik minősítésként: szakképzett ápoló, diplomás ápoló. Aki dolgozhat az egészségügyben, de bárhol máshol, ahol tudására szükség van, például a szociális ellátásban, vagy egyházi szolgálatban.
A hatalom urai most megtették, ami az ápolás hazai és nemzetközi történetében elképzelhetetlen. Gyanítanunk kell, hogy talán még sincs rendben valami azzal a bizonyos szakmai tudással a szaktárcánál. Sőt, olyan „butaságvirág” látszik szárba szökkenni, ami akár nemzetközi bemutatásra is alkalmas lehetne egy szakfolyóirat első oldalán - szép magyar kórházi környezetben, mondjuk egy kórház „lepukkant” fürdőszobájának hátterével. Mert a világon nem akad még egy ilyen bátor, és merész hatóság, hogy a nemzetközileg védett fogalomrendszerhez ilyen "sajátos módon" nyúlt volna hozzá. Igaz, volt már átnevezéssel próbálkozó rezsim a magyar történelemben, az 50-es években, amikor az ápolók az „egészségügyi középkáder” megjelölést kapták.
A minisztérium szakértői, a sajtóosztály dolgozói az ápolási szakkönyvekből tanultak vagy nem tanultak, a nemzetközi szakirodalmat ismerik, vagy nem is hallottak róla, s talán így lehetnek az uniós jogszabályokkal is. A „szájbefogóknak”, az írott és nem írott törvények alapján dolgozó irodistáknak, eszébe sem jutott megkérdezni a szakmai szervezetek, a Magyar Szakdolgozói Kamara, vagy a Magyar Ápolási Egyesület véleményét. Akik ismerve az ICN (International Council of Nursing), az Ápolók Nemzetközi Tanácsa és a nemzetközi szakirodalom követelményeit, biztosan szívesen - bár némi csodálkozással - elmagyarázták volna a buta gondolat szakszerűtlenségét.
Jelkép a fehér szív
Az ápolók közössége befogadó az egész világon. Az ápolók segíteni, tanítani szeretnék az emberek és a családok sokaságát, akik gondozzák, ápolják szeretteiket. A hívatás gyakorlói, még a magyarországi lehetetlen körülményeik között is azt gondolják, hogy az ápolás szimbóluma a fehér szív, amely képviseli mindazt a gondoskodást, tudást és emberszeretetet, amely megnyilvánul az ápolók munkájában és az ápolás szellemében.
Az ICN, az Ápolók Nemzetközi Tanácsának internetes honlapján megjelenő jelkép jelentése a következő; a fehér szín egyesíti magában az összes színt, mint ahogy az ápolás magához öleli az összes embert. A fehér szín a tisztaság, a gondoskodás és kényelem érzetét kelti. A szív alakja az emberszeretetet jelenti, ami központi helyet foglal el az ápolásban. Nagy kár, hogy ezeket az értékéket a szaktárca nem képviseli.
Előfordulhat, hogy az olvasó nem szeretne ilyen bonyolult elemzésekbe fogni, és azt mondja „nekem mindegy hogyan nevezik az ápolókat, gondozókat”. Sajnos a nyelvi és társadalmi értékeinkről restek vagyunk vitatkozni, sokkal előbb abbahagyjuk a diskurzust, mielőtt még meghallgatnánk a másik érveit.
Így egyszer csak észrevesszük, hogy abuzálják hiteles szavainkat is.
