„Ha olyan embert látunk, aki nagyon sápadt, remeg, vagy már nem is remeg, zavart, vagy eszméletlen, azonnal hívjuk a 112-t”

Az elmúlt 24 órában országszerte 19 lehűlt beteghez riasztották a mentőket, ami jóval több az átlagosnál.

„Fel kellene ébredni” – Méltó fizetésre és jó egészségügyre várnak a magyar nők, ehelyett családpolitikát kapnak az Orbán-kormánytól

Egyáltalán nem foglalkozik a nők problémáival a jelenlegi magyar politika az emberek szerint – derült ki egy friss kutatásból.

Tavaly november. Néma Tanúk: Megemlékezés a nőgyilkosságok áldozatairól, felvonulás a nők elleni erőszak ellen Budapesten

„Ne most kezdjenek el havat lapátolni a szívbetegek” – Senki ne provokálja a szervezetét, elég teher neki a tél

Télen az infarktusok 10-20 százalékkal gyakrabban fordulnak elő.

Télen 10–20 százalékkal gyakrabban fordul elő infarktus

Ezernél is több sérültje van már a januári télnek

Az Országos Kórházi Főigazgatóság adatai szerint a havazás első napján a sürgősségi és a traumaellátók betegforgalma 30 százalékkal, míg szerdán már csak 20 százalékkal haladta meg az átlagosat. 

Idén sem számíthatnak sok jóra az ápolók, semmi sem készteti arra a kormányt, hogy csökkentse az egészségügyi szakdolgozók bérlemaradását

Legutóbb 2023-ban és 2024-ben kaptak béremelést a szakdolgozók, köztük az ápolók.

Tüntetés az egészségügy állapota miatt – a kormány nem lép

Bürokratikus válaszokkal szerelik le a beteget, ha esetleges kórházi fertőzésről tesz bejelentést

Tanmese a szélmalomharcról, mennyire veszik komolyan a hatóságok Magyarországon, ha valaki hivatalos útra terelné, hogy vélhetően ágyi poloskák csípték meg egy kórteremben.

Fogyás: önmagában a jó szer sem gyógyszer

Az elmúlt két évben robbanás-szerűen nőtt Magyarországon a testsúlycsökkentést segítő úgynevezett GLP-1 gyógyszerek forgalma. Ezek lettek az új csodaszerek, amelyekkel szenvedés nélkül lehet megszabadulni a túlsúlytól. 

Szakemberhiány, hosszú várólisták, összeomlás: azzal is nyer a magyar egészségügy, ha vége lesz a választási kampánynak

A betegellátást 2025-ben is szakemberhiány, hosszú várólisták, a kórházak eladósodottsága, a szolgáltatások szüneteltetése vagy éppen teljes összeomlása jellemezte. Aki követi az ágazat híreit, egyre inkább egy lefelé tartó spirálban érezheti magát. 

Válságban az egészségügy: a magyarok egészsége többet érdemelne

Levelet írtak Pintér Sándornak a nekik járó pótszabadságok miatt a zalaegerszegi kórház szakdolgozói

„Tisztelettel kérjük, hogy a mára már kifejezetten ellenségessé vált hangulatot, a jogellenes állapotot megszüntetni szíveskedjen!” – áll a belügyminiszternek címzett üzenetben, melyet Hadházy Ákos tett közzé.

Előfordulhat?

Gyakran utazom vonattal Budapestre az agglomerációból. A napokban is útra keltem a háromhavonkénti esedékes orvosi kontrollra az egyik területileg ellátási kötelezettséggel bíró budapesti szakrendelőbe. Három nappal korábban pedig ugyanoda a kontrollhoz szükséges vérvételre. Sem a lakhelyemen, sem a lakhelyemtől 10-15 perc alatt elérhető járási székhelyű szakrendelőben évek óta nincs olyan szakorvos, aki azt a fajta betegséget tudná gyógyítani, mint az enyém, s amely általában negyedévenkénti kontrollal jár.

Áder János: A hol a pénz kérdésére lehet és kell is válaszolni

Szerinte az elmúlt 15 évben a közvagyon olyan mértékű gyarapodását láthattuk, mint amire csak az 1867-es kiegyezés után volt példa Magyarország történetében.

Itt az orvos, hol az orvos?

Elkezdődött a járvány, múlt héten több mint 38 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz

Az országos tisztifőorvos közölte: remélik, hogy a járványhullámot megtöri majd a karácsonyi ünnepkör, hiszen iskolai szünet lesz.

Képünk illusztráció.

MOK-főtitkár: Patthelyzet van a Szent Imre Kórházban

A kórház nemrég még azt állította, hogy minden rendben. Csakhogy a sürgősségin tényleg felmondott az orvosok jelentős része, emiatt pedig drámai az emberhiány.

Az orvosok nagyjából harmada alapján számolta ki az Orbán-kormány, hogy kétmilliós az orvosi átlagfizetés

Valójában azt sem lehet pontosan tudni, hogy hány orvos van Magyarországon, azon kívül a meglévő orvosoknak sokszor heti 50-60 órát is dolgozniuk kell.

A Szent Imre Kórház közölte, a sürgősségi osztálya változatlanul fogadja és ellátja a betegeket

Reagált Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szombati bejegyzésére az intézmény.

Képünk illusztráció

Kimutatták az új típusú influenza A vírust Magyarországon is

A jelenlegi adatok alapján az új vírustörzs világszerte az A(H3N2) esetek mintegy egyharmadáért, az EU/EGT országokban pedig körülbelül feléért felelős.

Kunetz Zsombor arról ír, hogy gyakorlatilag az összes sürgősségi szakorvos felállt a Szent Imre Kórházban

Az egészségügyi szakértő szerint az intézmény nem lesz képes arra, hogy ellásson olyan kritikus állapotú betegeket, akiket az ellátási területéről szállítanának be. A Szent Imre Kórház közölte, a sürgősségi osztálya változatlanul fogadja és ellátja a betegeket.

Képünk illusztráció

Egészségügy, etika, Tisza

Kőnig Róbert doktor hosszú távra tervez a választás előtt is

A Miniszterelnökségtől kapta a felkérést, hogy foglalkozzon egy kicsit a gyógyszertámogatásokat odaítélő közalapítvány ügyeivel Kőnig Róbert, a népszerű gyermeksebész, aki lapunknak leszögezte, Takács Péter nem szokott tőle tanácsokat kérni.

Számomra az egészségügyi rendszer olyan, mint egy óriási anyahajó és egy ilyet nagyon nehéz megfordítani, új irányba állítani – mondta Kőnig Róbert

Minden 60. ápolási napra jut egy kórházi fertőzés

Van némi javulás, de áttörést még nem sikerült elérni a kórházi fertőzések visszaszorításában – olvasható ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb jelentéséből.

Képünk illusztráció.

Az orvosok többsége egyetért azzal, hogy szabályozni kell a magán- és közellátás együttműködését

Több mint 90 százalékuk továbbra is lát olyan szereplőket az orvostársadalomban, akiknek a túlzott hatalma és befolyása káros hatással van az egészségügy működésére. Ezek az orvosok gyakran irányítják a magánellátásba a betegeiket. 

Műtét egy magánkórházban.

Hétfőtől kötelező a maszkviselés és részleges látogatási tilalom lép életbe a veszprémi kórházban

Az intézkedés visszavonásig érvényes.

Képünk illusztráció

444: kabátban rendelnek az orvosok, betegeket is hazaküldtek a budai kórházból, ahol múlt hét óta rossz a fűtés

A portál információi szerint a Budai Irgalmasrendi Kórház több épületében is rossz a fűtés. A fekvőbeteg-ellátás pedig több osztályon szinte teljesen megszűnt, a nőgyógyászat mosdójában hét fokot mértek, több osztályon szabadságra küldenék a dolgozókat. 

Budai Irgalmasrendi Kórház

Csak hitelesített okoseszközök adatait használhatnák az orvosok Magyarországon

Még az idén, illetve ebben a ciklusban jogszabálycsomag készülhet az orvosi döntéseket távolból segítő (telemedicina) eszközök alkalmazásáról – derült ki Takács Péter egészségügyi államtitkár előadásából, aki a Digital Health Summit budapesti konferenciáján tartott előadást.

Takács Péter - Korábbi felvétel

Döntött a bíróság, az Orbán-kormánynak ki kell adnia a kórházakban visszatartott kisbabákról szóló adatokat

Pert nyert a TASZ. A tárgyaláson a bíró hangsúlyozta, az állami szervek nem hivatkozhatnak arra, hogy nincs náluk a kért adat.

Képünk illusztráció

Van értelme a Covid-oltásnak, csak kevés érkezett Magyarországra

Mostantól bárki számára térítésmentesen elérhető a Moderna által gyártott, mRNS-alapú Spikevax oltóanyag. A védőoltás önkéntes, ugyanakkor különösen ajánlott a 60 év felettieknek, a krónikus betegeknek, az egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint a várandósoknak. A krónikus betegséggel élő, 12 év alatti gyermekek oltása szülő kérésére biztosított. A védőoltás beadása a háziorvosoknál kérhető – közli az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). 

Pintér Sándor: Semmi sem lesz elhallgatva, mindent meggyógyítunk és helyrehozunk, amit lehet

Állítása szerint a belügyminiszter külön táblázatot vezet a Szőlő utcai javítóintézet ügyében elkövetett rendőri mulasztásokról, ami pedig az egészségügyet illeti, jelenleg tíz kórházban zajlik az esetszintű adatgyűjtés a gyógyítási folyamatokról, hogy kiderüljön, pontosan mennyibe kerül egy-egy ellátás. Összefoglaló.

Távozott a Batthyány‑Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért elnöke

A kuratóriumban ugyancsak személyi változás történt.

 Lengyel Györgyi

Múlt csütörtök óta nincs fűtés egy budai kórházban

Az intézmény közölte, hogy azokban a helyiségekben, ahol erre műszaki lehetőségük van, átmenetileg alternatív módon biztosítják a megfelelő hőmérsékletet. Azon területekről, ahol ez a megoldás műszaki okok miatt nem lehetséges, a betegeket áthelyezték olyan osztályokra, ahol működik a fűtés.

Budai Irgalmasrendi Kórház
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang