Oroszország;Orbán Viktor;John McCain;

2015-03-21 10:49:00

Kitiltották az országból Orbán bírálóját

Több mint kétszáz amerikai és európai politikus és hivatalnok került fel az Oroszországból kitiltott külföldiek listájára, köztük John McCain amerikai republikánus szenátor, aki  tavaly decemberben Orbán Viktor magyar kormányfőt hívta „neofasiszta diktátornak” az amerikai Szenátusban - írja az Origó.

John McCain, aki már 2014 tavaszán is rajta volt az orosz kitiltási listán, máris reagált a hírekre. „Gondolom, ez azt jelenti, hogy a Húsvétot Sedonában és nem Szibériában fogom tölteni. Nem is lehetnék büszkébb arra, hogy Vlagyimir Putyin kitiltott, mert kiálltam az orosz emberek szabadsága és emberi jogai mellett és az orosz elnök ukrajnai agressziója ellen” – jegyezte meg McCain.

Az orosz külügyminisztériumi források szerint egyébként az amerikaiak képviseltetik magukat legnagyobb számban a listán, összesen hatvanan nem léphetnek be Oroszország területére. „Az Európai Unió és a NATO-tagországok országai szintén készítenek feketelistát a nemkívánatos orosz állampolgárokról, a Kreml csak az ő gyakorlatukat követ” – írja az Origó.

Korábban írtuk, hogy McCain a washingtoni szenátusban "újfasiszta diktátornak" nevezte a magyar kormányfőt, aki "ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal". Emiatt kritizálta az Obama-kormányt, amely Colleen Bradley Bell szappanopera-producert delegálta nagykövetnek Magyarországra. A magyar külügy hivatalosan visszautasította a szenátor szavait, ám McCain közleményben sorakoztatta fel érveit.

John McCain az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb politikusa, s hamarosan még inkább az lesz. A szenátusi republikánus többség megszerzése után ugyanis várhatóan ő veszi át a fegyveres erők bizottságának vezetését, s így komoly beleszólása lehet a védelmi politika, s különösen a védelmi beszerzések alakításába.

Komolyan kellene venni

Simonyi András volt washingtoni magyar nagykövet az ATV esti műsorának telefonon nyilatkozva, az eset kapcsán arra figyelmeztetett, hogy McCain nem pusztán az egyik legbefolyásosabb republikánus-, hanem úgy általában véve is az egyik legbefolyásosabb amerikai politikus, akit komolyan kellene venni.