kormányalakítás;Izrael;tárgyalás;

2015-03-22 11:33:00

Még nem tudni, ki alakíthat kormányt Izraelben

Reuven Rivlin izraeli államelnök megkezdte a megbeszéléseket a kneszetbe bejutott frakciók képviselőivel az új kormányfő személyéről – értesült a közszolgálati rádió vasárnap délelőtt.

A törvények szerint az államfőnek azt kell megbíznia a kormány megalakításával, akinek a legnagyobb esélye van stabil kabinet létrehozására, akit a legtöbb képviselő támogat.

Ennek eldöntéséhez Rivlin vasárnap reggel tárgyalni kezdett a frakciókkal. Elsőként a legtöbb szavazatot kapó jobbközép Likud párt, majd a másodiknak befutó balközép Cionista Tábor, utána pedig a harmadik legnagyobb, az arab közös lista képviselőivel találkozik. Őket követi még vasárnap a telepeseket támogató jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon), a keleti vallásosok Sasz pártja és az askenázi vallásosok Egyesült Tóra pártja.

Hétfőn a tervek szerint a centrista Jes Atíd (Van Jövő), a politikai középutas Kulánu (Mindannyian), a jobboldali nacionalista Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) és a balliberális Merec párt kerül sorra.

A választási eredmények alapján a százhúsz tagú kneszetbe beválasztott pártok képviselőinek több mint a fele várhatóan a még hivatalban lévő miniszterelnököt, a Likud vezetőjét, Benjámin Netanjahut fogja javasolni Rivlinnek az új kormány megalakítására. A Cionista Tábor és a Merec vezetői bejelentették, hogy ellenzéki politizálásra készülnek.

A Likud, a Bájt Hajehudi, a két vallási párt és a Kulánu a mandátumok többségét (61) adná abban az esetben is, ha az új koalícióba nem lépne be hat képviselőjével az Avigdor Liberman vezette Jiszráél Béténu, de valószínűleg be fog lépni.
Ha megkapja Rivlintől a felhatalmazást, akkor a törvények szerint Netanjahunak négy hét áll rendelkezésére negyedik kabinetje megalakítására.

Netanjahut nagyban akadályozhatja ebben az előző kneszetben elfogadott, csak tizennyolc minisztert engedélyező törvény, de a közpénzekkel való takarékoskodást ígérő reformot az izraeli média értesülései szerint módosíthatják, növelhetik a tárcák számát.
Az izraeli médiában már egy szűk többséggel rendelkező jobboldali-vallásos kormány névsorát jósolgatják.