„Hullarablók lettünk”?

Ezt a súlyos ön-vádat - így szó szerint - az öngyilkosságba menekült Teleki Pál miniszterelnök alkalmazta a kormányzónak írt búcsúlevelében. Tette ezt azért (is) mert morális szükségét érezte a náci Németországgal való szembefordulásnak. Vélhetően valami hasonló elvi-erkölcsi megfontolás, és nem a kommunista párt iránti hűség kergette bele a csendőrökkel folytatott tűzharcba Ságvári Endrét is. Ugyan ilyen erkölcsi-politikai kényszer súlya alatt mondhatott nemet a jobboldalról az antifasiszta mozgalomhoz sodródó Bajcsy-Zsilinszky Endre is, amikor őt és társait - Sopronkőhida felé menetelve - a Buda-vidéki erdőkben szökésre biztatta a csoportra felügyelő csendőr. Mártírgyalázás! Ezek a gondolatok tolulnak fel bennem, amikor émelyegve hallgatom a Rétvári Bencéhez hasonló mai politikusok szomorú és vérszegény érvelését az iskolák, intézmények és sok minden más dolog – utcák, terek – névváltoztatása kapcsán. Nincsen ennek az országnak, ennek a társadalomnak ennél súlyosabb gondja manapság, mint éppen ez? Hogy-hogy nem jut eszébe az államtitkárnak módosítani az ELTE nevét Pázmány Péter Egyetemre? Hiszen ő alapította! Ja, hogy Eötvös József nem volt kommunista vagy nemzetáruló? Gyomorforgató! Vagy, ahogy a hétvégi zárva tartást indokolja. Március 13-án – a hétvégi tumultust elkerülendő – az egyik szupermarketben vásárolva a pénztárosnő senkitől sem tartva, hangos szóval szidta az intézkedést. 5000 forinttal fog kevesebbet keresni. Majd hozzá tette: "Mi Romániából települtünk át, de ha hiszik, ha nem, ott a Ceausescu érában is jobb volt! Minden nyáron egyszer elmehettünk legalább nyaralni a tengerpartra. 20 éve élünk itt Magyarországon, de még nem futotta egy balatoni nyaralásra”. Na, erre varrjon gombot Államtitkár Úr! Kik ezek a „percemberek”? (copyright néhai Antall József.) Kiknek a felhatalmazása alapján mernek ennyire magabiztosan ilyen súlyos döntéseket hozni? Nem inkább a gyermekéhezéssel, az elvándorlással, a közterületeken egyre nyilvánvalóbbá váló elesettséggel kellene foglalkozniuk? Ezek az emberek politikusok? Államférfiak? Kínomban az a 70-es évekbeli vicc jut eszembe, amely rövidítve így hangzott: 2035-ben, valahol a Szovjetunióban az érettségiző diáknak felteszik a kérdést, hogy tudja-e, ki volt Alekszej Koszigin? A diák zavarba jön, koncentrál, majd bizonytalanul így felel: ha nem tévedek, miniszterelnök volt Solzsenyicin idejében… Nos, aligha tévedünk, amikor azt mondjuk: így jegyzi majd meg az utókor a hatalom jelen birtokosainak neveit is.