Fidesz;KDNP;Amazon;drónok;

2015-03-23 07:03:00

Ellopott illúziók

Az amerikai légügyi hatóság pénteken megadta az engedélyt az Amazonnak, hogy megkezdje webáruháza csomagszállító drónjainak tesztelését. Látjuk is a lényeget: a megrendelt árut a távirányított szerkezet a levegőben elszállítja a vásárló házához, ott lerakja a bejárati ajtó elé, aztán tovalibeg. Happy end, mindenki boldogan mosolyog, a haldokló Nyugat reklámfilmje itt megszakad.

E hír vétele után két napunk volt még a sötét jövőn borongani, de beérett a KDNP Semjén-Harrach duójának tavaly október végén felélesztett 2011-es gondolata, végre elcsendesedett a március 15-i próbaüzem gépházzaja, és bár még mindig bizonytalanok vagyunk, sikerült-e betömni minden találékony rést, a vasárnapi kereskedés nagyrészt felszámoltatott Magyarországon.

Innentől édes mindegy, volt-e 2011-ben tanulmány arról, mivel jár ez a Frankenstein-történet. Mert volt persze, bár a minisztérium most kikéri magának a gyanúsítgatást(!). Volt: 3,2 millióért, libabőrös jövőképpel, 10-15 ezer kirúgással, 50 milliárdos költségvetési mínusszal, amit majd valahonnan pótolni kell, hét közbeni pluszmunkával, amit majd megint szabályozni kell. És persze Varga Mihály miniszter befogott szájával, aki többször felszólamlott a szörny ötlet ellen, viszont a beállt ünnepélyes csendben a KDNP hétvégi kongresszusán szerényen átvehette a Barankovics-emlékérmet. Innentől édes mindegy az is, hogy az igazmondó kormányfő beszélt-e valaha vasárnapi nyitva tartás, ötnapos munka és megélhetés összefüggéseiről, mert beszélt ő a magánnyugdíjpénzek megőrzéséről, nem tervezett internetadóról is, és hát végül is van, ahol azt tartják, a beszéd csak arra jó, hogy eltakarja a gondolatokat.

Amúgy most sem történt más, minthogy a kormány előírta értelmetlen célját: senkit sem lehet akarata ellenére vasárnap dolgoztatni. Persze, eddig sem az akarattal, hanem az üres háztartási zseb kényszerével volt dolgunk, de most legalább a kormány keze tiszta, ha sokan beledöglenek is, ha felforgatják az életünket akkor is. De ez is mindegy: gyalulás közben hullik a forgács, hogy más klasszikusokkal éljünk, mert a háttérben a hatalom más horizontra tekint, Európa legiparosodottabb országát látja felderengeni, mint a hajdani gyalus, az ipar részesedését a GDP-ben 22 százalékról 30-ra emelné 2030-ra. Sok a dolog egy olyan országban, amelynek semmi kincse a kormány hülyeségének kijátszására használt fifikáján kívül. A jóisten is logisztikai-szolgáltatás-központnak teremtette, bár ez a jóisten nem az a jóisten, akivel a KDNP enyeleg. A pénzt meg, amit megspórolunk a vásárnapokon, tegyük csak államkötvénybe, hadd növekedjen még jobban a belső eladósodás, legyen miből finanszírozni a hatalomnak a saját uradalmát.

Miközben valahol Amerikában a drónok elkezdenek röpködni, a terézvárosi Avila Nagy Szent Teréz plébánia karitatív „drónjai” olcsó olasz cipőkből rendeztek vasárnapi vásárt. Nyerészkedésnek nyoma sem volt, élénken él még az emlékezetünkben, amint Krisztus kiűzte a kufárokat a templomokból. Az egész akció csak arra volt jó, hogy az emberek, akiktől a vasárnapi boltbezárással elvették a fogyasztásnak még az illúzióját is, legalább morzsányit megtapasztaljanak abból, hol a helyük ebben a Fidesz világban: a templom egerei. Amúgy az ellopott illúzió a lényeg. A lakat, amelyet előbb-utóbb le kell vernünk az életünkről.