Jobbik-Konzervatívok;Vona Gábor;Ceglédi Zoltán;cuki kampány;

2015-03-23 06:03:00

Menetel a "cuki-durva" Jobbik

Gyakorlatilag a Fidesz nyakában liheg a Jobbik, amely tavaly óta 300 ezer korábban passzív választót állított maga mögé. A szélsőjobboldali párt mostanában mérsékeltebb oldalát próbálja mutatni, amivel magához vonzza a kormánypártból kiábrándult szavazókat, ezért a Fidesznek ideje lenne belátni, hogy gyurcsányozás helyett a Jobbikkal szemben kellene "befordítani a hajót". Erről Ceglédi Zoltán beszélt lapunknak, aki szerint a demokratikus ellenzéknek is óriási a felelőssége.

Közeledik a tapolcai időközi országgyűlési választás, amelyen akár a jobbikos Rig Lajos is nyerhet. A közvélemény-kutatások ugyanis jelenleg a szélsőjobboldali párt enyhe előnyét mutatják. Vona Gábor a választókerületben tartott egyik fórumon azzal érvelt, hogy múlt és jövő, hiteltelenség és hitelesség közt kell dönteni az április 12-i időközi választáson. A szélsőjobboldali párt elnöke szerint múltat és a hiteltelenséget a Fidesz, a jövőt és a hitelességet a Jobbik jelenti a választópolgárok számára.

Vona a gondviselő férj szerepében

A Fidesz a választások óta semmit nem képe nyújtani a már elhasznált jelszavakon kívül, így nem véletlen, hogy egyre csökken a tábora. Erről Jaroslaw Gizinski írt az Ipsos felmérését követőn a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív lengyel lapban. A szerző a Fidesz népszerűségvesztését a növekvő szegénységgel, a belső megosztottsággal, a magas beosztású politikusok botrányaival, a konfliktusokkal indokolta. De azzal is, hogy sok magyar nem érti Orbán Viktor Putyin melletti elkötelezettségét sem. A cikk szerint sok magyar a "kormányzás által el nem használódott" politikai erő felé fordul, és ennek Vona Gábor, a Jobbik vezetője tudatában van, ezért úgy mutatja be magát, mint egy gondviselő férjet, aki majd a csapatával megjavítja az államot.

Az Ipsos legfrissebb felmérése szerint Vonáék három százalékra megközelítették a kormánypártot. A biztos pártválasztók körében a Fidesz márciusban 37 százalékot ér el, a Jobbik e körben 25-ről 28 százalékra javított, míg az MSZP továbbra is a biztos választók 19 százalékára, a DK 7, az LMP 4 százalékára számíthat. A mostani adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak csaknem 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. Szakemberek szerint az emberek a kormányellenes érzéseiket szeretnék kifejezni, és mivel nincs egy erős baloldal, ezért kényszerből mennek a Jobbikhoz.

A konszolidáció illúziója kellett ahhoz, hogy Vona pártja bővíteni tudja szavazóbázisát - fogalmazott lapunknak Ceglédi Zoltán. A politikai elemző szerint a Jobbik által korábban képviselt ideológia, a cigányozás, az antiszemitizmus "üvegplafont" jelentett a párt számára, ezért kellett váltaniuk. A durva imázsra ugyanakkor ma is szükségük van, ha saját táborukat egybe akarják tartani, így a Jobbik most a két magatartás között balanszíroz, a jelek szerint eredményesen. Ceglédi szerint a népszerűségvesztéssel küzdő Fidesz maga győzte meg a szavazóit arról, hogy minden rendben van a Jobbikkal. Azzal, hogy a szélsőjobbosokat magához édesgetni akaró Orbán Viktor egyre radikálisabb retorikát alkalmazott, szinte természetes, hogy a kormányzati bakikkal elégedetlenek épp a Jobbikhoz pártolnak. A kormánypárt ráadásul az utóbbi időben nem firtatja, kik finanszírozzák a Jobbikot, "KGBéla" ügyéről sem beszélnek és nem a párt rasszizmusa, hanem Tóta W Árpád állítólagos cigányellenessége ellen lépnek fel. A Jobbik ezt kihasználva váltott stratégiát.

Jelenleg a szélsőjobboldali párt esélyesebb a Fidesz természetes kihívójának szerepére, a baloldal ugyanis szétesett, ezek a pártok egyenként sem mutatnak erőt - állítja a szakértő. Az ózdi polgármester választáson nem véletlenül szavaztak annyian a jobbikos jelöltre. Nemcsak jobboldaliak, hanem a változást akaró szocialista érzelmű emberek is, mert úgy gondolták, hogy a kormánypárttal szemben csak neki van esélye - figyelmeztetett Ceglédi. Arról is beszélt, hogy a Jobbik erősödésében a demokratikus ellenzéknek óriási a felelőssége, mert a Fidesz intézkedéseire nem tudnak megfelelő válaszokat adni, így maradnak a szélsőjobbos üzenetek. Azonban a Fidesznek is be kellene végre látni, hogy a gyurcsányozás már nem hívó szó. Ehelyett a Jobbikkal szemben kellene "befordítani a hajót", s megszabadulni a Nyírő-kultusztól, a német megszállási emlékmű hordozta ideológiától. Ceglédi szerint mindezek mellett is vékony jégen jár a Jobbik, mert megfelelő politikával a Fidesz, vagy a baloldal is visszaszerezheti tőlük a szavazókat. Ha a baloldal eldönti, mit akar és van ereje azt végigvinni, győzhet 2018-ban. Ehhez azonban új pártra lenne szükség - fogalmazott.

A Jobbik erősödését más elemzők is lehetségesnek tartják, hiszen a "cuki-durva" imidzs hasznára válhat a pártnak. Az Ipsos legutóbbi felérése azt mutatja, hogy Vonáéknak a bizonytalanok táborából is sikerült szimpatizánsokat toborozni. Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója az ATV-ben arról beszélt, hogy az újonnan csatlakozóknak nincs affinitásuk a szélsőséges gondolatokra, a törzsközönség fele, kétharmada viszont szereti a keményebb szavakat, ezért fontos hozzájuk is beszélni. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már nem ciki jobbikosnak lenni. Sokan ugyanis úgy gondolják, ez egy tiszta párt, amelyik másokkal szemben nem keveredik korrupcióba. A politológusok szerint a Fidesz nem veszi eléggé komolyan a közvélemény-kutatásokat, mert ha odafigyelne ezekre, akkor támadások helyett valós párbeszédet kezdene a társadalommal, a civilekkel, az ellenzéki pártokkal, az érdekképviseletekkel. Nem arról kellene beszélni, hogy a magyar gazdaság makroszinten stabil, mert az emberek mást éreznek. A Jobbik ezzel szemben elkezdett arról beszélni, hogy kevés a közmunka, nincs pénz segélyre, nőnek a szociális gondok, ami sokkal szimpatikusabb a választóknak, mint a botrányok, a kapkodó törvényhozás.

Ujhelyi a tapolcai munkásoknak írt

Ha a soron következő időközi országgyűlési választáson a demokratikus ellenzék által támogatott független jelölt győzni tud, az egy lépéssel, de fontos és iránymutató lépéssel vihet közelebb egy új érdekképviseleti világ megteremtéséhez - írta szokásos, vasárnapi nyílt levelében Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője arról értekezett, hogy miközben Orbán Viktor munkaalapú társadalomról és "keményen dolgozó kisemberekről" beszél, a valóság az, hogy illiberális kormányzása alatt a munkavállalók sorsa egyértelműen nehezedett: a keresetek és juttatások érezhetően csökkentek, a szociális ellátórendszer indokolatlanul beszűkült, a munkavállalók jogai pedig korlátozottabbak lettek. Ujhelyi szerint a dolgozó emberek valós és bátor érdekképviseletére, a hazai szakszervezeti világ partnerségére és a munkásmozgalmak felemelésére van szükség. "Ehhez pedig olyan baloldali emberek kellenek, mint Pad Ferenc, akinek szakszervezeti és önkormányzati teljesítménye garanciát jelent majd a tapolcai emberek hiteles képviseletére is".