boltbezárások;Vasárnapi zárva tartás;

Vasárnapi zár - ITT a felmérés, ami nem hatástanulmány

Cáfolta a gazdasági tárca, hogy készült volna 2011-ben hatástanulmány a vasárnapi zárva tartásról. Ennek ellentmond, hogy az érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetéseken éppen a minisztérium képviselője hivatkozott az állítólag nem létező háttéranyagra. A Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleményében azt írja: "2011-es külső beszerzései közül csak az M.S. Concord Tanácsadó és Szolgáltató Bt-től megrendelt közvélemény-kutatás foglalkozik a vasárnapi pihenőnappal", amely szerintük nem a vasárnapi pihenőnap lehetséges következményeiről szóló hatástanulmány. 

Hiába cáfolta meg pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a vasárnapi zárva tartásról nem készült 2011-ben hatástanulmány a tárcának, az nemcsak szerződéseik között szerepelt, de megvan a szerzője is. A tárca korábbi közleménye szerint "nincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából".

A tanulmányról hírt adó Népszabadság szerint a megbízást nem is a tárca, hanem a kormány adta az elemzés elkészítésére. Idézték Nagy Anna kormányszóvivő 2011-es szavait, amelyek az akkor még csak készülő hatástanulmányról szóltak. A kormány honlapján olvasható az egyik 2011-es hatástanulmány elkészítéséről szóló szerződés néhány adata. Az NGM 2011. április közepén kötött szerződést az M.S. Concord Tanácsadó és Szolgáltató Bt.-vel "A vasárnapi nyilvántartással kapcsolatos felmérésre, elemzésre", bruttó 3,1 millió forintért.

NGM: kutatási jelentés a vasárnapi nyitva tartás lakossági megítéléséről
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2011-es külső beszerzései közül csak az M.S. Concord Tanácsadó és Szolgáltató Bt-től megrendelt közvélemény-kutatás foglalkozik a vasárnapi pihenőnappal - írta hétfői közleményében a szaktárca.
A cég 2011 áprilisában készített felmérést a vasárnapi nyitva tartás lakossági megítéléséről a minisztérium megrendelésére. Ebben 800 főt kérdeztek meg vásárlási szokásaikról.A dokumentum – a Népszabadságban megjelent hírekkel ellentétben – nem a vasárnapi pihenőnap lehetséges következményeiről szóló hatástanulmány. A Nemzetgazdasági Minisztériumnak továbbra sincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából. 

"A kutatási jelentést" itt olvashatja el!

Megírtuk: az Átlátszó megtalálta a céget. Az M.S. Concord Bt. társtulajdonosa, Mátyási Sándor szociológus, egyetemi oktató megerősítette, hogy ők készítették a tanulmány-sorozat egyik részét, amely a lakosság véleményét szondázta 800 fős mintán 2011 áprilisában. A cég munkáját a minisztérium elfogadta - az Átlátszó információi szerint a kereskedelmi vállalkozásokra gyakorolt hatást a kamara, a munkaviszonnyal kapcsolatos következményeket a szakszervezetek mérték föl. Mivel az M.S. Concord titoktartási nyilatkozatot írt alá, Mátyási a részletekről csak annyit árult el, hogy adataik "nagyon közel állnak" az Ipsos által készített felméréshez.