Fidesz;Újpest;

2015-03-24 06:04:00

Leváltható a Fidesz

Barrel Zoltán, az MSZP és a DK újpesti önkormányzati képviselőjelöltje hitt abban, hogy nyerni fog, de ekkora különbségre még ő sem számított. A szocialisták helyi politikusa vasárnap több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint kormánypárti ellenfele. Győzelmét az ajkai-tapolcai körzetben április 12-én szavazó választóknak ajánlja, a fideszes kétharmad lebontása ugyanis Újpesten kezdődött, majd Veszprémben folytatódott, most pedig Ajkán a sor.

Kiütéssel győzött fideszes ellenfelével szemben Káposztásmegyeren az MSZP-DK önkormányzati képviselőjelöltje. Barrel Zoltánra 845-en, a kormánypárti Jánszkyné Ulman Máriára 363-an voksoltak. A szocialisták helyi politikusa szerint a közhangulat is befolyásolta az eredményt, de a leginkább az számított, hogy a körzetben szinte mindenki ismeri, jogászként eddig is segített a hozzá fordulóknak. Több mint negyed százada él a lakótelepen, saját tapasztalataiból tudja, mire van szükség itt mondta lapunknak.

Éjjel-nappali gyógyszertár, orvosi ügyelet kellene a káposztásmegyeri körzetében és az emberek szeretnék, ha újra megnyitnák a bezárt rendőrőrsöt. A frissen megválasztott önkormányzati képviselő azért dolgozik majd, hogy ezek a kívánságok teljesüljenek. Azért is harcolni fog, hogy végre a 3-as metró kimenjen Káposztásmegyerre, hiszen ezt 21 éve ígérik. Szeretné, ha az MO újpesti fizetős szakasza ismét ingyenes lenne és vasárnap kinyithatnának az üzletek. Elég volt ugyanis abból, hogy a kormány kiskorúsítja az embereket - fogalmazott. Szombaton, a választás előtt egy nappal a körzetben Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja nevében vállalta is, hogy legkésőbb 2018-ban, de ha lehet, korábban, a kormányalakítás utáni első intézkedései között lesz a szabad "vásárnap" megteremtése, a vasárnapi nyitva tartás visszaállítása.

Barrel konszenzuskereső embernek tartja magát, ezért reméli, hogy a kormánypárti többségű képviselő-testületben is sikereket fog elérni. Azt mondja, számára az ügyek fontosak, nem a pártállás. Fideszes ellenfelét csak a kampányfinisben látta az utcán, Jánszkyné Ulman Máriára a másik körzetben lakik, a frissen megválasztott MSZP-s képviselő szerint talán ezért sem tudott szót érteni az itt élőkkel.

Erősen baloldali körzet, javuló tendencia?
A káposztásmegyeri választókerületében azért tartottak vasárnap időközi választást, mert tavaly novemberben Horváth Imre önkormányzati képviselőt országgyűlési képviselőnek választották az elhunyt Kiss Péter megüresedett helyére.A szocialista Kiss Péter tavaly áprilisban 40,67 százalékot kapott, így 5 százalékkal nyert Hollósi Antal Gáborral szemben. Akkor jóval magasabb volt a részvétel, mint a novemberi időközi választáson, a mostani önkormányzati voksoláson pedig már mindössze 23 százalékos volt ez az arány, ám Barrel a voksok 56 százalékát szerezte meg, míg Horváthra ősszel a szavazók 50,62 százaléka voksolt.

A helyi politikus ugyanakkor győzelmét nemcsak az ajkai-tapolcai körzetben április 12-én szavazó választóknak is ajánlja. A fideszes kétharmad lebontása ugyanis Újpesten kezdődött, majd Veszprémben folytatódott és Barrel reméli, hogy a vasárnapi eredmény ismét lökést adhat a kormánnyal elégedetlen tapolcai szavazóknak.

Az MSZP szerint a vasárnapi időközi önkormányzati választás eredményével az újpestiek ismét azt üzenik, hogy a Fidesz legyőzhető. Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke szintén arra kérte a "valódi változást akarókat", hogy az április 12-i tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson is menjenek el szavazni, támogassák a Fidesz és a Jobbik legyőzésére esélyes Pad Ferencet. A DK szerint vasárnap a szavazók nemet mondtak "az Orbán-kormány önkényes és korrupt hatalomgyakorlására, a különadókra, az útdíjra és a vasárnapi zárva tartásra". Emellett ismét bebizonyosodott, hogy a demokratikus ellenzéki pártok az együttműködéssel tehetik a legtöbbet az Orbán-kormány leváltásáért.