Bulvár;NAV;Győzike;

Győzike:"hamarosan én és a családom következik"

A showman korábbi cégének iratait kereste a NAV bűnügyi osztálya annál a könyvelőnél, aki jelenleg a Gáspár család egykori cégének ügyeit kézben tartja - írja a Blikk.

A hatóság egészen pontosan három cég iratanyagát kereste volna, de nem találtak semmit.

- Szerették volna megkapni a cég papírjait, de mi helyhiány miatt nem tárolunk semmit, mindig visszaadjuk a tulajdonosoknak – mondta a lapnak Győzike családjának volt könyvelője, aki már nem áll kapcsolatban a showmannal. Nem is nála jártak azonban először a NAV emberei, hanem Győző saját könyvelőjénél, ahol szintén nem foglaltak le semmit.

A showman nem érti, mit akarnak az adóhivatal munkatársai, szerinte ugyanis nem csinált semmi rosszat, és a céggel kapcsolatos papírokat is mindig időben próbálta leadni. "Tény, hogy előfordult, hogy két napot csúsztam az elszámolás leadásával, de be is fizettem az emiatt megítélt ötvenezer forintos bírságot. Tisztában vagyok azzal, hogy mivel a könyvelőknél nem találtak semmit, hamarosan én és a családom következik" - nyilatkozta a lapnak a showman.

Először 2007-ben bírságolta meg őt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elődje az APEH, akkor egy névtelen bejelentés miatt indult az eljárás ellenük, amelynek vége egy húszmilliós bírság lett. 

A teljes cikket itt olvashatja!