Kiskunhalas;tanár;italozás;felfüggesztett börtön;

2015-03-26 17:48:00

Italozás, obszcén szövegek - Felfüggesztett börtön a tanárnak

Kiskorúak veszélyeztetésének bűntette miatt nem jogerősen egy év, a végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy tanárt pénteken a Kiskunhalasi Járásbíróság.

A vád szerint a tanár kirándulások és táborok alkalmával alkoholfogyasztást engedélyezett tanítványainak, valamint a jelenlétükben vulgáris és obszcén tartalmú kifejezéseket használt. Sallay Sándor bíró hangsúlyozta: a 25 sértett, valamint a szülők vallomása alapján megállapítható, hogy a vádlott bűnös, mert pedagógusként hátrányosan befolyásolta a rábízott fiatalok nevelését, erkölcsi, érzelmi és értelmi fejlődését.

A tanár a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumban tanított, ahol az eljárásban sértettként megnevezett 25 fiatal közül 24-nek az osztályfőnöke volt. A pedagógus az osztályát évente több alkalommal kirándulásra, illetve táborba vitte, ahol az ő engedélyével alkoholt ittak a diákok. Egy 2011-es kiránduláson ő is együtt fogyasztott alkoholt a diákjaival, ekkor már nem tudta kontrollálni, hogy a fiatalok mennyit isznak, így több diák lerészegedett. Az alkoholfogyasztásban a vádlott aktívan közreműködött, a fiatalok kontroll nélkül, tetszőleges mennyiségben fogyasztottak a későbbi kirándulásokon is alkoholt.

A vádlott a diákok jelenlétében vulgáris és obszcén tartalmú kifejezéseket használt, valamint a fiúk figyelmét felhívta egy homoszexuális tartalmú internetes oldalra is. A tanár a kirándulásokon szexuális tartalmú beszélgetést folytatott a fiatalokkal, megjegyezve, hogy a lányok közül ő melyiket fektetné le. Az iskolában és a kiránduláson is szólt továbbá egy meleg pornószínészről, és rendszeresen beszélt a sértetteknek a saját szexuális életéről. A pedagógus a diákok által létrehozott Facebook-csoport oldalára is obszcén tartalmú bejegyzéseket írt, amelyeket a tárgyaláson felolvastak.

A bíróság ismertette, hogy a vádlott az eljárás során nem vallotta magát bűnösnek, ugyanakkor elismerte, hogy a kirándulásokon korlátozott mennyiségben, ellenőrzött keretek között engedélyezte az alkoholfogyasztást. Elmondta azt is, hogy valóban beszélt a saját szexuális életéről a diákoknak, valamint a "melegpornóról" is.

A bíró kiemelte: a sértett diákok nem vallottak a tanár ellen, nem ismerték el, hogy a vádlott rossz hatással volt rájuk, de ebben az esetben ezt tőlük nem is lehet elvárni. A bíró ezt nem nevezte döntő momentumnak, mert indoklása szerint egy pedagógusnak a gyerekek személyiségét nem lehet rombolnia, vele szemben nem ez az elvárás. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője bűncselekmény hiányában, felmentésért nyújt be fellebbezést.

A per másodfokon a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.