Eb-selejtező;Magyar-görög;landarúgás;

2015-03-28 06:50:00

Magyaros görögtűz

Telt ház. Óriási médiaérdeklődés. Kis túlzással az egész országot lázban tartja, hogy Dárdai Pál győzelemre vezeti-e a magyar labdarúgó-válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában a görögök ellen, vasárnap este a Groupama Arénában.

Az idei év egyik legjobban várt, és talán legfontosabb mérkőzésére készül a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap este az F-csoport sereghajtójával, Görögországgal találkozik az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában a Groupama Arénában.

A honi nemzeti tizenegy tétmérkőzésen legutóbb 1987. október 14-én győzte le riválisát, akkor 3-0-ra diadalmaskodtak Budapesten a magyarok. A közel 28 éves nyeretlenségi sorozatot igyekszik megtörni Dárdai Pál, a magyarok válogatott szövetségi kapitánya. Erre van is esély, ugyanis a hellének messze várakozáson alul teljesítenek. Négy mérkőzésen csupán egyetlen pontot szereztek, ráadásul legutóbb hazai pályán kaptak ki (1-0) az amatőr és félprofi játékosokat felvonultató Feröer-szigetektől. Az erőviszonyokat ennek tudatában is nehéz lenne megjósolni, ugyanis a görög szövetség a csúfos vereség után azonnali hatállyal menesztette Claudio Ranierit, a helyére pedig az uruguayi Sergio Markariánt nevezte ki.

„A kapitányváltásuk miatt nehéz volt a dolgunk a görögök elleni felkészülés során, de amit tudtunk, megtettünk, egyénenként kielemeztük a játékosokat és a szövetségi kapitányuk edzői stílusát is. Nem tudtunk olyan precízen felkészülni belőlük, mint tavaly a finnekből, éppen ezért elsősorban saját magunkkal foglalkoztunk. Ha fizikálisan, mentálisan rendben leszünk, és betartják a játékosok a taktikai fegyelmet, eredményesek lehetünk, vagyis pontot szerezhetünk a görögök ellen” – fogalmazott Dárdai.

Az ellenfél kapitánya elárulta, hogy az eddig megszokott jó védekezés és a kontratámadások helyett, újítani kíván csapata játékán.

„Tudjuk, hogy nagyon nehéz időszak van mögöttünk és nagy erőfeszítésre van szükségünk ahhoz, hogy kilábaljunk a gödörből, de én hiszek a játékosokban és az esélyekben, amik előttünk állnak. Optimisták vagyunk és szeretnénk a legjobbunkat megmutatni, hogy örömet okozhassunk a görög szurkolóknak ebben a nehéz időszakban is. A múltban a görög focit a jó védekezés és a kontratámadások jellemezték. Szeretném, ha ezentúl többet támadnánk. A jó foci azt jelenti számomra, hogy jól védekezel és egyben jól is támadsz. Azt nem tudom megmondani, hogy a magyarok ellen nyerünk vagy veszítünk-e, abban viszont biztos vagyok, hogy jó játékot nyújtunk majd”- mondta Markarinán.

Az állás
1. Románia 4 3 1 - 6-1 10 pont
2. Észak-Írország 4 3 - 1 6-3 9
3. Magyarország 4 2 1 1 4-3 7
4. Finnország 4 1 1 2 4-5 4
5. Feröer-szigetek 4 1 - 3 2-6 3
6. Görögország 4 - 1 3 1-5 1

A két együttes dolgát sérülések is nehezítették a felkészülés során. Korcsmár Zsolt és Lovrencsics Gergő játékáról már korábban le kellett mondania Dárdai Pálnak, a szerdai Ferencváros elleni felkészülési mérkőzést követően pedig Vanczák Vilmos dőlt ki. A svájci Sion légiósának vádlijában beszakadt egy izom, helyére Szolnoki Roland, a Videoton futballistája érkezett. A görögöknél biztosan nem számíthat Markarinán a csatár Kosztasz Mitroglu, a balhátvéd José Holebasz, valamint két középpályás, Jannisz Maniatisz és Petrosz Mantalosz szolgálataira.

A hangulatra vélhetően nem lehet majd panasz, ugyanis telt ház előtt léphet pályára a magyar válogatott. A Groupama Arénában vasárnap 20.45 órakor kezdődő magyar-görög összecsapást az orosz Szergej Karaszjov vezeti majd, a mérkőzést a Duna élőben közvetíti.

Börtönőr lesz Fródi Benjaminsen

A román válogatottra papíron könnyű feladat vár a Feröer-szegetek ellen, ám az amatőr és félprofi labdarúgókból álló kiscsapatot nem szabad lebecsülni, hiszen eddig erőn felül teljesítettek. Az északiak dolgát azonban tovább nehezíti, hogy Lars Olsen szövetségi kapitány nem számíthat csapatkapitányára, Fródi Benjaminsenre. A 84-szeres válogatott labdarúgónak, ugyanis vasárnap dolgoznia kell. A 34 éves középpályás börtönőrnek készül, és vasárnap lesz az első munkanapja, így kénytelen kihagyni a románok elleni Eb-selejtezőt. A finnek úgy utaznak Észak-Írországba, hogy mindenképpen pontot kell szerezniük idegenben, ha ugyanis ez nem jön össze a csoportból való továbbjutásra csekély esélyük marad.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham)

Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Legia Warszawa), Juhász Roland (Videoton), Kádár Tamás (Lech Poznan), Lang Ádám (Győri ETO), Leandro de Almeida (Omonia), Simon Krisztián (1860 München), Szolnoki Roland (Videoton)

Középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Hajnal Tamás (Ferencváros), Koman Vladimir (Diósgyőr), Pintér Ádám (Levadiakosz), Tőzsér Dániel (Watford)

Támadók: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gera Zoltán (Ferencváros), Nikolics Nemanja (Videoton), Priskin Tamás (Győri ETO), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros).

A görög válogatott kerete

Kapusok: Markosz Vellidisz (PASZ Jannina), Oresztisz Karnezisz (Udinese), Sztefanosz Kapino (Mainz)

Védők: Dimitrisz Sziovasz (Olympiakosz), Kirjakosz Papadopulosz (Leverkusen), Konsztantinosz Manolasz (Roma), Kosztasz Sztafilidisz (Fulham), Lukasz Vintra (Levante), Mihalisz Bakakisz (AEK Athén), Szokratisz Papasztathopulosz (Dortmund), Vangelisz Morasz (Hellas Verona), Vaszilisz Toroszidisz (Roma)

Középpályások: Anasztasziosz Lagosz (Panathinaikosz), Andreasz Szamarisz (Benfica), Jannisz Fetfacidisz (Chievo), Jannisz Janniotasz (Aszterasz Tripolisz), Kosztasz Fortunisz (Olympiakosz), Kosztasz Kacuranisz (Atromitosz), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Hellas Verona), Panajotisz Kone (Udinese), Panajotisz Tahcidisz (Hellas Verona)

Csatárok: Aposztolosz Jannu (Panioniosz), Nikosz Karelisz (Panathinaikosz), Sztefanosz Athanasziadisz (PAOK).

                                                                                     

Ők mondták:

Dzsudzsák Balázs: „A legfontosabb, hogy jó passzban legyünk, merjünk bátran játszani. A görög csapat remek labdarúgókból áll, de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálunk, hiszek abban, hogy megvan bennünk a kreativitás, amivel sikeresek lehetünk a görögök ellen is.”

Guzmics Richárd: „Másfél év után tértem vissza a válogatottba, nagyon örülök, hogy ismét részese lehetek a csapatnak. A televízióban láttam, hogy ez a válogatott nagyon jól össze van rakva. Bízom benne, hogy velem együtt is sikerül jó eredményt elérni vasárnap este.”

Gera Zoltán: „Terhelés alatt vagyok, folyamatosan játszom a mérkőzéseket, örülök neki, hogy újra itt vagyok a válogatottban.”

Leandro: „Az a legfontosabb, hogy itt lehetek a válogatottban. Teljesen mindegy, hogy kezdőként, vagy csereként kapok lehetőséget, a lényeg az, hogy tudjam segíteni a csapatot.”

A program
Észak-Írország-Finnország (18 óra, Tv: Sport2)
Románia-Feröer-szigetek (18)
Magyarország-Görögország (20.45, Tv: Duna)