Új bizonyíték: akarattal repült a halálba

Publikálás dátuma
2015.03.27. 18:21
NÉMETORSZÁG, Montabaur - A rendőrség a másodpilóta szüleinek lakhelyénél is házkutatást tartott lFotó: Thomas Lohnes / Getty Ima
A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája régóta pszichiátriai kezelés alatt állt, és valószínűleg azért tépte össze a betegállományba helyezéséről rendelkező orvosi iratot, mert annak alapján hosszabb ideig nem repülhetett volna - írta a Süddeutsche Zeitung pénteken az online kiadásában.

A német lap szerint a másodpilóta düsseldorfi lakásában lefoglalt iratokból kiderül, hogy Andreas Lubitz - aki a francia hatóságok szerint valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak a vele együtt 150 embert szállító repülőgépet kedden Franciaországban az Alpoknál - több orvos kezelése alatt állt, a betegállományba helyezéséről szóló iratot pedig egy neurológus-pszichiáter szakorvos állította ki.  A düsseldorfi ügyészség pénteken azt közölte, hogy a házkutatás során lefoglalt iratok között betegállományba helyezésről szóló aktuális, a keddi napra is vonatkozó, összetépett dokumentumok is voltak, ami az előzetes értékelés szerint alátámasztja azt a feltételezést, hogy a másodpilóta titkolta betegségét.

A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a szóban forgó dokumentum alapján Lubitz huzamosabb ideig nem vezethetett volna repülőgépet, és ez lehetett az oka annak, hogy összetépte az iratot, és titkolta betegségét.  A Germanwings szóvivője közölte, hogy a céghez nem jutott el olyan dokumentum, amely a másodpilóta betegállományba helyezéséről szól. A szóvivő kiemelte, hogy a társaságnak nincs módja tudomást szerezni arról, hogy egy orvos betegállományba helyez egy munkavállalót, ha a munkavállaló erről nem tájékoztatja a munkaadót.

A berlini Der Tagesspiegel az online kiadásában arról írt, hogy a 27 éves fiatalembert a düsseldorfi egyetemi klinikán depresszióval kezelték. Az intézmény megerősítette, hogy Andreas Lubitz a páciensük volt. Hozzátették, hogy nem depresszió miatt kezelték.  A klinika tájékoztatása szerint a másodpilóta először az idén februárban, utoljára pedig március 10-én kereste fel az intézményt diagnosztikai vizsgálatok céljából. További részleteket az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem ismertettek.

Ugyanerre hivatkozva a düsseldorfi ügyészség sem közölte, hogy a lefoglalt dokumentumokban milyen adatok szerepelnek a másodpilóta egészségi állapotáról. A házkutatás eredményét ismertető sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az orvosi titoktartás az adott személy halála után is kötelez.  A szövetségi légügyi hivatal (LBA) pénteken megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy a másodpilóta aktájában szerepelt a SIC (a Specific Regular Medical Examination angol nyelvű kifejezés rövidítésére használt) megjegyzés, ami azt jelenti, hogy különleges és rendszeres orvosi felülvizsgálatra van szükség.

A megjegyzéssel legutóbb 2014 júliusában látták el Andrea Lubitz személyi anyagát. Az adatkezelési előírások miatt nem szerepel a nyilvántartásban, hogy miért van szükség a felülvizsgálatokra, így a hatóság előtt nem ismert, hogy a másodpilóta testi vagy lelki állapota miatt rendelték-e el a felülvizsgálatokat.  A hivatal közölte, hogy kikéri a másodpilóta aktáját a Lutfhansa - a Germanwings anyavállalata - légi egészségügyi központjától, és továbbítja azt a katasztrófát vizsgáló francia hatóságoknak.

Súlyos" hiba a kiszivárogtatás

Az Európai Pilóták Egyesülete szerdai közleményében független vizsgálatot követelt. Tudatta: a pilótákat sokkolta a francia nyomozók és ügyészek bejelentése, miszerint a másodpilóta szándékosan irányította a gépet a földnek. A feltételezéseket csak a hangrögzítő adatai alapján hozták meg, a repülési adatokat rögzítő doboz tartalmát még nem vizsgálták, pedig ez is szükséges a tények teljes megismeréséhez - olvasható a közleményben. Független vizsgálatra van szükség, hogy kiderüljön, mi okozta a balesetet, de a vizsgálók most nagy nyomás alá kerültek a kiszivárogtatás miatt. A vezetést az ügyészek vették át, és ez a lépés akadályozza, hogy a megfelelő konzekvenciákat le tudják vonni - írta az Európai Pilóták Egyesülete.

Módosítják a pilótafülkére vonatkozó szabályozást

A Wizz Air légitársaság is módosítja a pilótafülkére vonatkozó szabályokat: soha nem fordulhat elő, hogy a fülkében mindössze egyetlen pilóta tartózkodik - közölte a Wizz Air szóvivője pénteken. Daniele de Carvalho tájékoztatása szerint ha az egyik pilóta elhagyja a pilótafülkét, akkor az egyik légiutas-kísérő fog helyette a fülkében tartózkodni. Az új eljárást már jóváhagyta a magyar légügyi hatóság. Csütörtökön több légitársaság közölte, hogy módosítja a fülke használatára vonatkozó szabályokat: a kanadai Air Transat és Air Canada, a norvég Norwegian Air Shuttle, a finn Finnair és az izlandi Icelandair sem engedi a jövőben, hogy csak egy személy tartózkodjon a fülkében.

Korábban írtuk:

Brice Robin államügyész csütörtöki sajtóértekezletén elmondta, bár a repülési adatokat tartalmazó fekete dobozt egyelőre nem találták meg, az utolsó fél óra eseményeit sikerült rekonstruálni. Az első húsz percben normális kommunikáció zajlott a pilóta és a másodpilóta között, viccelődtek. A pilóta közölte, megkezdi a leszállást. Aztán arra kérte a másodpilótát, rövid időre vegye át a gép irányítását. Hallani, amint kilép a fülkéből, majd becsukódik az ajtó. Az államügyész elmondta, ezután egészen a becsapódásig a másodpilóta egyedül maradt a kabinban. Robin szerint szándékosan manipulálta a gép automatikáját, s csökkentette a magasságot. „Ez arra utal, hogy tudatos cselekmény történt” – jelentette ki.

Hallható, ahogy a pilóta vissza akar jutni a fülkébe. Egyre hangosabban kopogtatott, majd azt kiabálta: „Engedj be!” A másodpilóta azonban nem reagált. A Marseille-i torony is megpróbált kapcsolatba lépni vele – mindhiába. A légiirányítók felszólították arra, adjon le segélyhívást, de erre sem érkezett válasz. Ugyanakkor mély lélegzeteket vett, tehát biztosan életben volt, amikor a tragédia történt. A háttérben ütések, csapások hangját lehetett hallani, ami arra utalhat, hogy a pilóta megpróbálta betörni az ajtót. Nem sokkal később azonban bekövetkezett a katasztrófa. 

A férfi 2013 szeptembere után került a Germanwingshez, a Lufthansánál Brémában eltöltött kiképzési időszak után. Egyik társa, akivel együtt sajátította el a repülés tudományát, közleményében azt írta, Lubitz álma mindig is a repülés volt. 

A fapados légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata kedden a francia Alpokban,  Dél-Franciaországban 150 emberrel a fedélzetén zuhant le.

Szerző

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi

Késsel rontott a rendőrökre egy férfi pénteken Püspökladányban, a támadót őrizetbe vették - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A rendőröket egy férfi délben telefonon értesítette arról, hogy a Nagy Sándor utcában az egyik szomszédja megtámadott egy férfit. A helyszínre érkező járőrök megállapították: K. Sándor összeveszett a szomszédjával, akinek az udvarába köveket dobott át, betörve a sértett autójának ablakát.

A férfi a rendőröket egy késsel megtámadta, megfenyegette, majd bezárkózott a házába, ahonnan nem akart kijönni. A helyi lakost a megyei főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ (TEK) tárgyalói próbálták megnyugtatni, de ő továbbra sem volt hajlandó az épületből előjönni. Mielőtt a TEK műveleti egysége bement a házba, az 57 éves férfi késsel a kezében kirontott és rátámadt a vele szemben intézkedőkre. A rendőrök elfogták a dühöngő férfit, elvették tőle a kést, majd a támadót a mentők rendőri biztosítás mellett kórházba vitték. K. Sándort a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, ellene garázdaság, illetve hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást - zárul a rendőrség közleménye.

Szerző

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi

Késsel rontott a rendőrökre egy férfi pénteken Püspökladányban, a támadót őrizetbe vették - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A rendőröket egy férfi délben telefonon értesítette arról, hogy a Nagy Sándor utcában az egyik szomszédja megtámadott egy férfit. A helyszínre érkező járőrök megállapították: K. Sándor összeveszett a szomszédjával, akinek az udvarába köveket dobott át, betörve a sértett autójának ablakát.

A férfi a rendőröket egy késsel megtámadta, megfenyegette, majd bezárkózott a házába, ahonnan nem akart kijönni. A helyi lakost a megyei főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ (TEK) tárgyalói próbálták megnyugtatni, de ő továbbra sem volt hajlandó az épületből előjönni. Mielőtt a TEK műveleti egysége bement a házba, az 57 éves férfi késsel a kezében kirontott és rátámadt a vele szemben intézkedőkre. A rendőrök elfogták a dühöngő férfit, elvették tőle a kést, majd a támadót a mentők rendőri biztosítás mellett kórházba vitték. K. Sándort a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, ellene garázdaság, illetve hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást - zárul a rendőrség közleménye.

Szerző