Fidesz;ellenzék;Quaestor;erőfeszítések;

2015-03-27 19:36:00

Kioktat a Fidesz: az ellenzék nem támogatja az erőfeszítéseket!

A Fidesz szerint a kormány megfeszített erőkkel dolgozik a problémák megoldásán, miközben az ellenzék ahelyett, hogy támogatná ebben, cirkuszol.  

Körülbelül ez a lényege a párt által a távirati irodának eljuttatott közleménynek. 

"A nagyobbik kormánypárt frakciója pénteki közleményében arra hívta fel az ellenzéket, politikai színjáték helyett inkább támogassa azt a javaslatát, amely lehetővé teszi, hogy az összes szélhámos összes cégének vagyonát, és akár személyes vagyonát is zárolni lehessen már folyamatban lévő ügyekben is" - így az MTI. 

A Fidesz részletesebben el is magyarázza, hogy mi az ellenzék dolga, e szerint saját politikai érdekeinél most fontosabb kellene hogy legyen az évtizedes pénzügyi korrupció károsultjainak kártalanítása és a felelősök felelősségre vonása.  A kormány, a nyomozó hatóságok, a jegybank, a kártalanító alapok, a kormánypárti frakció mind teszik a dolgukat, és véget vetnek annak az évtizedes pénzügyi korrupciónak, ami a szocialisták idején zavartalanul folyhatott  - teszik hozzá.

És mielőtt azt gondolnánk, hogy nem kerül elő L.Simon László kedvenc "riposzt-szava" a gyűlölet, vagy legalább az érvek helyett bőszen alkalmazott mocskolódás vádja, akkor ideje megnyugodni: dehogynem. 

 A Fidesz-frakció közleménye szerint ugyanis  az évtizedes pénzügyi korrupcióért felelős szocialisták azt a miniszterelnököt és azt a kormányt akarják bemocskolni, amelyek elszámoltatják a felelősöket és rendet tesznek a brókerpiacon.

Majd a szintén ismerős viszontvádaskodásos próbálkozás:  a Fidesz szerint a parlamenti vizsgálóbizottság előtt a szocialisták hamarosan végre felelhetnek arra is, vajon miért hunytak szemet az évtizedes pénzügyi korrupció fölött, miért ültettek brókereket a kormányukba és mit keresnek az embereik a brókercégek hálózatában.

 A Fidesz egyébként azután adta ki a közleményt, hogy Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke egy pénteki sajtótájékoztatón közölte, pártja kikéri Tarsoly Csabának, a Quaestor elnök-vezérigazgatójának Orbán Viktor kormányfőnek küldött levelét, illetve a február 25-ei kormányülés szó szerinti jegyzőkönyvét és hangfelvételét.