Előfizetés

Vasárnap: hajnali mínusz, kevés napsütés, erős szél

Publikálás dátuma
2015.03.28. 17:01
Illusztráció/Thinkstock
Vasárnap reggel a keleti határvidéken is csökken a felhőzet, ugyanakkor nyugat felől újabb felhők érkeznek fölénk, de több-kevesebb napsütés mindenütt várható. Napközben legfeljebb a Dunántúlon fordulhat elő elvétve zápor, estétől már az ország északi felén is kialakulhat csapadék. A Dunántúl keleti részén és a főváros környékén erősödhet meg a nyugati szél.  Hajnalban -1, +5, napközben 14 fok körül alakul a hőmérséklet.  

Hétfőn eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet. Többfelé valószínű eső, záporeső. A délnyugati szél többfelé erős, néhol viharos lesz, majd északnyugatira fordul a szél. Hajnalban 3-8, napközben 10-17 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden marad a felhős idő,  csak kevés napsütés lehet. Sokfelé várható eső, záporeső, és marad az erős szél is, helyenként ismét viharossá fokozódhat a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb általában 13 és 20 fok között alakul.

Szerdán az időnként erősebben megnövekvő felhőzet mellett több órára kisüt a nap, helyenként zápor előfordulhat. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. Hajnalban 3-8, napközben 11-16 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön napközben felszakadozik a felhőzet, és felhőátvonulások lesznek. Többfelé várható eső, zápor, a hegyekben hózápor is lehet. Az északnyugati, nyugati szél többfelé erős, viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

A másodpilóta megszállottja volt a francia Alpoknak

Publikálás dátuma
2015.03.28. 13:39
Andreas Lubitz / Getty Images
A német pilóta, aki a hegynek vezette a Germanwings társaság repülőjét, és ezzel a legszörnyűbb módon kivégzett - magán kívül - 149 embert, néhány héttel a gép lezuhanása előtt két új Audit is vásárolt egy Düsseldorf melletti kereskedőtől, az egyik autót pedig állítólag a barátnőjének szánta - adja hírül a német Focus, növelve a döbbenetet, értetlenséget.  A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája megszállottja volt a francia Alpoknak, jól ismerte a katasztrófa helyszínét, amelyet vitorlázórepülővel korábban többször is átrepült - erről pedig a férfi németországi vitorlázórepülő egyesületének tagjai beszéltek a Le Parisien című francia napilapnak.

Amikor még egy Burger King alkalmazottja volt, Andreas Lubitz megbízhatónak és átlagosnak tűnt: ezt a Guardian tudósítójának mondta egy, a férfi egykori lakóhelyén egy hajdani ismerőse - írja a hvg.hu. 

Montabaur lakóit sokkolta a hír, és egyszerűen nem értik az egészet. A településtől néhány kilométerre, egy autópálya-csomópontnál található gyorsétterem vezetője elmondta azt is: a férfi 400 eurót keresett mielőtt felmondott, hogy a Lufthansához menjen dolgozni. Ám 2009-ben váratlanul újra felbukkant a Burger Kingben.

Nem depresszió
A Der Tagesspiegel online kiadásában arról írt, hogy a 27 éves fiatalembert a düsseldorfi egyetemi klinikán depresszióval kezelték. Az intézmény megerősítette, hogy Andreas Lubitz a páciensük volt, de leszögezték: nem depresszió miatt kezelték.  További részleteket azonban az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem közöltek.

A menedzser szerint a Lufthansa oktatásra küldte először Brémába, később pedig az arizonai Phoenix-be. "Megkérdeztem, milyen volt. Azt válaszolta, túl sok sok a stressz. Tartani fogok egy szünetet" . A férfi azonban hangsúlyozta, hogy Lubitz nem depresszióként utalt a stresszes állapotára, de szerinte túlterheltnek tűnt. Guardian újságírója elment a Lubitz-család emeletes házához is - írja a hvg.hu. A tudósító szerint a ház és a kert is kifogástalan küllemű,  tökéletesen nyírt a sövény, a hátsó fészer mellett kerti törpék őrzik növényeket.

A Lubitz-család a lap szerint a német középosztály tehetősebb rétegéhez tartozhat, Andreas Lubitz édesapja bankár - a 13 ezres településről sokan járnak dolgozni a közeli Frankfurtba -, édesanyja pedig a helyi evangélikus templom orgonistája. A férfinak egy öccse is volt. A Daily Mail megszólaltatta az egyik közeli olasz étterem vezetőjét is, aki szerint Lubitz és a barátnője néhány hónappal korábban heti rendszerességgel járt hozzájuk, a férfi nagyvonalú volt, nagy borravalót adott, sőt, még amerikai útjáról is beszélt neki.

A lmásodpilóta megszállottja volt a francia Alpoknak, jól ismerte a katasztrófa helyszínét, amelyet vitorlázórepülővel korábban többször is átrepült - erről a férfi németországi vitorlázórepülő egyesületének tagjai beszéltek a Le Parisien című francia napilapnak. A montabauri egyesületi tagok szerint Andreas Lubitz többször is járt a baleset helyszínétől légvonalban néhány percre található Sisteron repülőklubjában.

"Andreas részt vett foglalkozásokon a provence-i Alpokban. Szenvedélyesen szerette, sőt megszállottja volt az Alpoknak. Bizonyos vagyok abban, hogy ismerte a katasztrófa helyszínét, mivel vitorlásrepülővel már átrepülte" - mondta Dieter Wagner. A férfi ugyanakkor nem gondolja, hogy a másodpilóta szándékosan választotta ki ezt a helyszínt a repülőgép megsemmisítésére.  "Honnan tudta volna előre, hogy a kapitány pont ezen a helyen fog kimenni a pilótafülkéből?" - vetette fel a France2 közszolgálati televíziónak adott interjúban. Francis Kefer, a sisteroni repülőklub tagja az I-télé francia hírtelevízióban megerősítette, hogy Andreas Lubitz 1996 és 2003 között eleinte a családjával, majd a montabauri egyesület tagjaként rendszeresen járt nyaralni a francia Alpokba.

Közben a baleset helyszínén szombaton is folytatódott a kutatás. Ötödik napja keresik a repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát, amelytől újabb részleteket remélnek a katasztrófa lezajlásáról, valamint folytatják az áldozatok maradványainak összegyűjtését az 1500 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő szakadékos, meredek hegyvidéken, ahova a mintegy hatvan fős alakulatot a Seyne-les-Alpes nevű településen kialakított központból két helikopter szállítja. A mentés vezetője szerint a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy eddig egyetlen ép holttestet sem találtak. Patrick Touron egyértelművé tette, hogy emiatt a 150 áldozat azonosítása nagyon bonyolultnak ígérkezik. A 40-60 fokos meredek sziklafalakon állandó a kőomlás veszélye, ezért a helyszínelőket a magashegyvidéki csendőrség tagjai kötelekkel biztosítják.

A holttestek maradványait helikopterekre erősítve szállítják a Seynes-les-Alpes-ban kialakított laboratóriumba, ahol a rendőrség a mínusz 20 fokos hűtőkamrában őrzött maradványokból megpróbál a lehető legtöbb információt megtudni. Intenzíven keresik a másodpilóta holttestének maradványait, hogy azokból megállapítsák: Lubitz állt-e gyógyszer, kábítószer vagy alkohol hatása alatt a baleset pillanatában. A laboratóriumban ötven törvényszéki orvos és fogorvos, valamint bűnügyi szakértő dolgozik annak érdekében, hogy az áldozatok holttesteit minél előbb át tudják adni a hatóságok a hozzátartozóknak.
Miután a holttestek jelentősen roncsolódtak, minden apró részlet (ujjlenyomat, ékszerek) segítségül szolgálhat az azonosításhoz.