Ahogy ez már hagyomány, az idei 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is egy sor film kínálja magát az ínyenceknek április 10-től 18-ig. Izgalmassá teszi a választékot, hogy az idén új programigazgató, a dán Allan Sorensen válogatta a 34 nemzet 52 alkotásából összeálló nyolc szekció kínálatát. Az öt helyszínen (Uránia, Örökmozgó, Toldi, Puskin és az A38 hajó) látható filmek közül nyolc áll majd versenyben a Titanic díjáért, a Hullámtörőkért.
Horváth György, a Titanic fesztiváligazgatója a dán születésű Allan Sorensent hívta meg programigazgatónak. Sorensen a koppenhágai egyetemen újságírást tanult, diplomamunkáját a western irodalmi és filmes újraértelmezéséből írta. Dolgozott a Dán Filmintézet programszervezőjeként Koppenhágában, de filmkritikusként és angol fordítóként is kipróbálta magát. Kedvenc rendezői Hitchcock és Jarmusch. 2008 óta sok időt töltött Budapesten, egy éve immár itt is él magyar barátnőjével és kislányukkal.
Jó néhány alkotás igazi szenzációnak számít, a Titanicnak köszönhetően több sokat emlegetett film is a szokásosnál hamarabb jut el az idén a hazai nézőkhöz, legalább is az elszánt Titanic-rajongókhoz. Ilyen például egy iráni film és két idei Oscar-díjas.
Bejárta a világsajtót, amikor az idei Berlinale Arany Medve-díjasa, Dzsafar Panahi iráni rendező helyett tízéves unokahúga vette át a szobrot a filmpalota színpadán, mert Panahit hazájában még mindig tilalom sújtja: nem hagyhatja el az országot és tilos
filmeznie is. A Taxi című filmjét fű alatt, mindvégig egy autóban forgatta, úgy, hogy két digitális kamerával vette az utasokkal folytatott beszélgetéseket, miközben ő maga volt a sofőr.
Berlinben osztatlan elismerést váltott ki, izgalmas, érdekes sorsokkal és figurákkal hozza össze a nézőt. Panahi rövid üzenete a filmhez: „Filmkészítő vagyok. Nem tudok mást, mint filmet csinálni. A film az életem értelme. Azért filmezek, hogy megőrizzem az önbecsülésem és élőnek érezzem magam.”
Látványos szenzációnak ígérkezik a Still Alice – Megmaradt Alice-nak -, már csak azért is, mert a magyar mozik játszani nem fogják. Julianne Moore pár hete megkapta élete első Oscar-díját az Alzheimer-kórral küzdő nyelvészprofesszor szerepéért, de Golden Globe-ot és BAFTA-elismerést is begyűjtött érte. Moore már réges-régen csupa olyan szerepformálással örvendezteti meg nézőit, amelyekért kiérdemelte az akadémiai díjat, tehát nem az Oscar érdekes most sem, hanem a megragadó alakítás.
A Titanic nagy dobása a Citizenfour című dokumentumfilm, amellyel szintén pár hete nyerte el az Oscar-díjat Laura Poitras rendező. Ez a doku szó szerint film életre-halálra, hiszen az évszázad kiszivárogtatási ügyének hőse és a két jelenlévő az életével játszott. Edward Snowden 2013-ban titokban mutatta be egy hongkongi szállodaszobában az amerikai nemzetbiztonságiak kémprogramjáról és lehallgatásairól összegyűjtött dokumentumokat Glenn Greenwaldnak, a The Guardian újságírójának, s ezt a beszélgetést vette filmre a másik kiválasztott, Poitras.
Dúskálunk majd a díjakban, mert a programban végre látható lesz a tavalyi Karlovy Vary-i Kristály Glóbusz-nyertes grúz Kukoricasziget, amelyet az elsőfilmes George Ovasvili rendezett, de nekünk különösen érdekes, mert a rendező felkérésére Ragályi Elemér fényképezte, lélegzetelállító szépen. A szinte szavak nélkül pergő film képi költészetének is köszönhetően bontakozik ki a grúz-abház határon, az Inguri folyó-építette szigeten kukoricát termelő öregember drámai feszültségű története.
A természet fenséges kulisszái mögül ugyanis időről-időre a háborúzók fegyvereinek zaja tör be az életet teremtő csendbe. Ragályi mesélte: „Két évszak alatt kellett négy évszakot ’eljátszanunk’, benne a kukorica növekedését. Egy üvegházban előnevelték a kukoricát, onnan hozták naponta a forgatásra, kiültették, majd vitték vissza. Egyszerre négy növény-nemzedékkel dolgoztunk. Volt bébi-, növendék-, beérett- és elszáradt kukorica.”
A japán Hitosi Matsumoto Torontóban debütált fura filmje, az R100 egy különleges hangulatú sztori, amelyben egy egyszerű üzletember belép egy titokzatos klubba, ahol az erőszakos, domina jellegű klubtársak a nyílt színen alázzák meg a partnerüket, hogy totális uralmuk alá vessék őket. A rádió- és televíziós komikusként indult rendező filmje jópofa szex-komédia. Szado-mazoba csúszik az eddig egészen másnak ismert angol Peter Strickland új filmje, a The Duke of Burgundy.
(A cím egy Dél-Angliában honos narancssárga-barna kis lepke neve.) Egy szobalány és úrnője közötti hatalmi játékokról szól a sztori, amelybe belekeveredik a szex is. Strickland első filmjét, a 2009-ben Európai Filmdíjat nyert Varga Katalin balladáját Erdélyben forgatta, magyar színészekkel, saját költségen. (A szóbeszéd szerint egy szép kis örökséget költött a filmszenvedélyére.) Mostani stábja is tele van magyarral, színészei között pedig ott van Bartsch Kata is, a bemutatóra személyesen is eljön két női főszereplőjével, Chiara D’Annával és Sidse Babett Knudsennel.
Új-zélandi vámpírok is lesznek a Titanic-programban. A Hétköznapi vámpírok című film lemond a műfaj szokásos vámpír-kellékéről, hősei igyekeznek beilleszkedni a lakóközösség életébe, ebből bolondos helyzetek támadnak. Ezzel szemben meglepetés, hogy a dán Megváltás című western a műfaj klasszikus kellékeit vezeti elő két híres főszereplővel. Nálunk Fliegauf Bence Womb című filmjében játszott Eva Green
(300 – A Birodalom hajnala, Cin City: Ölni kell), most partnere a dán film büszkesége, a lenyűgöző kiállású Mads Mikkelsen, mint klasszikus magányos hős. A maga módján különlegesség a kínai Vak érintés is, amely Berlinben Ezüst Medvét nyert, a vak szereplők természetes színészi együttese lenyűgöző és megindító.
A Titanic 2005-óta versenyfesztiválként is működik. Az idén nyolc film vetekszik majd a Hullámtörők díjért. Emellett további hét szekcióban futnak majd a filmek: lesz egy fesztivál- és egy ázsiai-válogatás, egy dokumentumfilmes blokk, az idén is része a programnak a független filmes Tiszta Amerika, a Sötét Oldal, valamint a Zene Mindenkinek válogatás, mely a legfrissebb zenés dokumentumfilmeket mutatja majd be, s lesz egy egészen új vad szekció is.