koporsó;sírgyalázás;kemma.hu;Esztergomi Kegyeleti Kft;sírásók;

2015-03-30 21:45:00

Botrány a temetőben

A sírásók egy nappal a temetés után kiemelték a halott asszonyt a koporsóból, újratemették, a kriptát pedig - a biztonság kedvéért - lebetonozták. Tették mindezt azért, hogy a koporsót újból, "felsőbb utasításra" értékesíthessék. Az eset nem egy fiktív rémtörténetből származik, a bűncselekmény - most már bizonyítottan - a valóságban történt meg az esztergomi belvárosi temetőben. 

Tavaly novemberben a kemma.hu számolt be koporsólopásról és sírgyalázásról szóló, a városban terjedő "pletykákról": az Esztergomi Kegyeleti Kft. akkori,"távozófélben lévő" vezetője (aki "átmeneti feladatellátóként" 2013 decemberében került a cég élére) a hírekről beszámolt az elhunyt asszony fiának, aki feljelentést tett a rendőrségen, a hatóságoknak pedig engedélyezte a kripta felnyitását.

Ám mivel a bejelentéskor feltételezett (információink szerint 2010-ben elkövetett) bűncselekmény elévült - a rendőrség lopás, hűtlen kezelés, valamint a temetés költségeivel kapcsolatban vizsgálódott -, a kripta érintetlen, a bűncselekmény pedig csupán feltételezés maradt. Egészen hétfő délutánig.

Egy helyi civil szervezet, valamint a hozzátartozók több alkalommal is jelezték a hatóságoknak és a városvezetésnek, hogy a sírgyalázás bűntette sosem évül el, így végül, több havi huzavona után, családtagok, közjegyző és a hivatalos illetékességek jelenlétében hétfőn sor kerülhetett a kripta felnyitására.

Lapunk értesülései szerint a gyanú beigazolódott: a halott földi maradványai koporsó nélkül feküdtek a sírban, a kriptából állítólag több koporsó is eltűnt. A kiérkező rendőrök megkezdték a helyszínelést, és megállapították, hogy bűncselekmény történt. Értesüléseinket a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette.