Balogh Gyula;

Crespo Rodrigo;Ötvös András;A csemegepultos naplója;Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál;Gerlóczy Márton;

2015-04-01 07:45:00

A kéj mögé néztek

Tabudöntő és hagyományosabb előadások egyaránt helyet kaptak az először megrendezett tatabányai Monodráma és Stúdiószínházi Fesztiválon. A mezőnyből kiemelkedik az Újvidéki Színház Kéjpart című produkciója.

Jóféle hagyományt visz tovább a tatabányai Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál (Most Feszt). Korábban éveken át Gödöllőn rendeztek stúdiószínházi fesztivált, később Egerben kaptak helyet a monodrámák és ezúttal a Most Feszt stúdiószínházi előadásokat és monodrámákat is vendégül látott. Minden fesztivál esetében alapvető kérdés a válogatás. Crespo Rodrigo igazgató és vezetői csapatának tagjai úgy döntöttek, hogy maguk válogatnak, bevállalva ennek minden kockázatát.

A fesztiválprogramba végül négy stúdiószínházi előadás és négy monodráma került be. Végig nézve a versenyprodukciók listájá,t azt hiszem, nincs ok szégyenkezni, hiszen mindegyik produkció tartogatott izgalmat és több közülük vitára ingerlő, igazi fesztivál előadásnak mondható. Az általam látott monodrámák közül a Gerlóczy Márton regényéből született A csemegepultos naplója Ötvös András virtuóz előadásában hozta a legjobb formáját. Most is élvezet volt újra nézni, ahogy Ötvös bravúrosan váltogatja a technikákat, ahogy a bábozásból átvált a nagymonológba, ahogy váltogatja a különböző szereplők megjelenítését, teszi ezt különösebb megerőltetés nélkül, magától érthető természetességgel és profizmussal.

Azt hiszem, nagy lehetőséget szalasztott el viszont a remek, főként epizodistaként ismert, kaposvári színés,z Hunyadkürti György, aki Gareth Armstrong Shylock című monodrámáját adta elő. A cím kissé megtévesztő, hiszen a történetnek ezúttal nem Shakespeare A velencei kalmár című darabjának a főhőse az igazi főszereplője, hanem a mű egy mellékszereplője Tubal, akinek a drámában mindössze nyolc mondat jut.

Most a monodrámában jóval több, így vallhat a mellőzöttségről, arról milyen az epizodisták sanyarú sorsa, de a monodrámába a szerző beleszőtte a zsidóság, illetve Shakespeare legendássá lett darabjának sorsát, történetét, hogy aztán a végén Tubal katartikus módon szóljon a kitaszítottságról az üldözöttségről. Hunyadkürti, miközben olykor megcsillogtatja színészi sokoldalúságát, kilép a rutinból és átlényegül, viszont a témától végig egyfajta távolságot tart és főként az első részben annyira lelassítja a tempót, hogy az már az élvezhetőség rovására megy, és ezen nem segít Kővári Katalin főként illusztratív rendezése sem.

A stúdiószínházi kínálatban szerepelt, és kellemes meglepetést keltett, A hetedik lépcsőfok című produkció, amely a nagyváradi Szigligeti Színház előadása. Balogh Attila rendezésének színlapja hrabali mesékként jelöli meg a színre vitt történeteket, amelyek bevállaltan egy-egy hrabali témára improvizálva születtek, ily módon nem is állt rendelkezésre a próbafolyamat elején, kész, leírt szöveg. Ahogy az előadás utáni közönségtalálkozón a rendező fogalmazott: a produkció az életöröm és a befejezetlenség ünneplése.

A kilenc színész nem lineáris, befejezett történeteket mesél el, hanem hangulatokat, életérzéseket jelenít meg, nagyon plasztikusan és többnyire hatásosan. Látunk egyfajta sör-balettet, aztán az evésről is értekeznek, sőt salátát és sonkát majszolnak női testekről, de ezt még a szerencsésebb nézők is megtehetik. És ha már nézők, az előadás igazi felfedezettje a még egyetemista Keresztes Ágnes, aki narrátora a produkciónak, de részt is vesz a jelenetekben.

Már az előadás elején erdélyi akcentussal kokettál a nézőkkel, megszólítja őket, diskurál velük, így lesz az előadás előjátéka egyszemélyes, vallomásos show, ami azonban nagyon is szerethető, arról nem is beszélve, hogy többször könnyesre nevethetjük magunkat. A nagyváradi társulat fiatal színészeihez csatlakozott Dobos Imre is, aki már túl van ugyan a hetvenen, de remekül helyt áll a fiatalok között.

A fesztivál csattanójaként is felfogható az Újvidéki Színház Kéjpart című tabudöntő előadása, melyet a lengyel kortárs Michal Witkowski regénye alapján Gyarmati Kata adaptált színpadra. A színen három meztelen férfi (Kőrösi István, Pongó Gábor és Sirmer Zoltán) ül több mint egy órán át három vízzel és zöldalmákkal teli fürdőkádban. A darab három férfitestbe zárt nőről szól, akik egy Kéjpart nevű strandon ismerkednek heteroszexuális férfiakkal. Történetek, sztrorik sorjáznak a meleg világról, a másságról és annak elfogadásáról, jobban mondva el nem fogadásáról. Pátosz nélküli, őszinte, nyers előadás mindenféle manír nélkül.

A történetek között adatok hangzanak el arról, hogy a világ hány helyén üldözik, illetve fogadják el a melegeket. Kelet-Európában nem állunk jól, Puskás Zoltán rendező az előadás utáni közönségtalálkozón elmondta, hogy Szerbiában nagyon nehéz sorsa van a melegeknek, nem fordulhat például elő, hogy egy köztéren két férfi csókolózhat. Az előadás egyfajta szembesítés, a tolerancia jegyében. A produkciót egyelőre sem politikusi, sem egyházi tiltakozás nem követte, és remélhetőleg ez nem is változik. Jó lenne, ha más magyar városba is meghívnák a Kéjpartot, fontos előadás. Hangos segélykiáltás és kegyetlen arculcsapás egyszerre.