Három hónapos haladék?

Publikálás dátuma
2015.04.01. 07:36
Lausanne-ban tegnap az utolsó pillanatokig tárgyaltak a Hatok Teheránnal az iráni atomprogramról FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Újabb három hónap haladékot adhatnak maguknak az iráni nukleáris program korlátozásáról tárgyaló hatalmak. Tegnap éjfélkor lejárt a határidő, lapzártánkig nem sikerült áttörést nem sikerült elérni, jelentős nézeteltérések maradtak, nem zárták ki, hogy szerdán is folytatódhatnak a megbeszélések.

Lausanne-ban keddre virradóra csak a külügyminisztereknek adtak némi pihenőt, a szakértők egész éjjel egyeztettek, hogy az utolsó tárgyalási napon még megpróbálják közelíteni az álláspontokat. Kedd délutánra Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is visszatért a svájci konferenciavárosba, s optimistán nyilatkozott a siker esélyeit illetően.

Angela Merkel és Francois Hollande francia elnök tegnapi megbeszéléseit követően a német kancellár közölte, "jó jel" lehetne az iráni nukleáris megállapodás, de "még nem tartanak ott" a lausanne-i tárgyalásokon. Név nélkül egy amerikai tisztviselő úgy nyilatkozott, szerdán folytatódhatnak a tárgyalások, "ha értelmét látják".

Amerikai forrásból kiszivárgott, hogy minden kérdésben messze nem sikerült egyetértésbe jutni, az előkészített dokumentum fő pontjaira iráni részről nem bólintottak rá. A dokumentum értesülések szerint kevesebb, mint a Barack Obama elnök által megcélzott "történelmi" keretegyezmény, de nyitva tartja a lehetőséget, hogy a következő három hónapban - június végéig - tovább tárgyaljanak a technikai részletekről.

Bár az Obama-kormányzat korábban azt közölte, hogy további halasztáshoz nem járulnak hozzá, John Kerry külügyminiszter az AP hírügynökség szerint lebegtette újabb fordulók lehetőségét. A demokrata adminisztráció számára azért lett volna kulcsfontosságú a tárgyalások március 31-i lezárása, mivel a republikánus többségű kongresszus áprilisban további Irán elleni szankciók elfogadásáról készül szavazni.

A Hatok - az ENSZ BT öt állandó tagja (az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország), illetve Németország - és Irán megbeszélésein számottevő nyitott kérdések maradtak. Előző nap kiszivárgott értesülések szerint az egyik vitapont, hogyan lehet garantálni, hogy Irán a 10-15 évre tervezett megállapodás teljes ideje alatt adja fel nukleáris kísérleteit. A nyugati hatalmak ugyanakkor beleegyeztek abba, hogy az iráni urándúsító centrifugák egy részét a továbbiakban is működésben tartsa Teherán.

A BBC értesülései szerint az iráni atomprogram ellenőrzésének kérdésében némi haladást értek el, a szankciók tekintetében azonban nem. Az iráni tárgyalófél egyik fő követelése az volt, hogy azonnal oldják fel a Teheránnal szembeni ENSZ-szankciókat, a Hatok ugyanakkor a büntetőintézkedések fokozatos feloldásának pártján álltak. Arról sem sikerült megegyezni, mi történik, ha Irán megsérti a megállapodást. A nyugati hatalmak szerint ebben az esetben a szankciók automatikusan újra életbe lépnének, Teherán ugyanakkor végleges feloldásukat szabta feltételül.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő az újjáalakult kneszet tegnapi nyitóülésén ismételten az iráni nukleáris megállapodás veszélyeit emelte ki. Netanjahu szerint Izrael számára a legsúlyosabb fenyegetést továbbra is Irán nukleáris programja jelenti, s úgy vélekedett, Teherán kevesebb, mint egy évre van az atombomba előállításától. Izraelt, mint mondta, nem kötelezi a Hatok esetleges megállapodása, mindent meg fog tenni az ország biztonságának garantálására.

Obama felhívta Erdogant
Barack Obama tegnap telefonon tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török államfővel a jemeni válságról, az Iszlám Államról, illetve az iráni nukleáris tárgyalásokról. Erdogan előző nap kifogásolta, hogy Irán domináns szerepre törekszik a térségben, s követelte, hogy vonják vissza az iráni csapatokat Jemenből, Szíriából és Irakból. Törökország és az Egyesült Államok támogatja a szaúdi fellépést a jemeni huszi lázadók ellen, Irán ugyanakkor a lázadók pártján áll. A Reuters jelentése szerint a török államfő áprilisban Iránba látogat.

Szerző
Frissítve: 2015.03.31. 23:57

Isztambuli túszdráma

Egy szélsőbalos terrorcsoport álarcos fegyveresei túszul ejtettek egy ügyészt egy isztambuli bíróság épületében. Mehmet Szelim Kiraz ügyész járt el a Gezi-parkban a 2013-as kormányellenes tüntetések során megsérült, majd kilenc hónapos kómát követően tavaly márciusban elhunyt fiatalember, Berkin Elvan ügyében.

Kirazt helyi idő szerint fél egykor fogták el az irodájában, az okmejdani kerületi bíróság hatodik emeletén. Az épületet kiürítették, a török különleges erők behatoltak, orvlövészek is pozíciókat foglaltak el. A török kormány hírzárlatot rendelt el, tárgyalásokat kezdtek a túszejtőkkel. Este robbanás és lövöldözés zaja hallatszott az épületből, twitteren  ellentmondó hírek érkeztek, egyes jelentések szerint a három túszejtőt lelőtték, az ügyész megsérült.

A túszejtést az 1978-ban alapított Népi Forradalmi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) szélsőbaloldali csoport hajtotta végre. A marxista-leninista tömörülést az Egyesült Államok és az Európai Unió terrorista szervezetnek tekinti.

A közösségi médiára felkerült egy kép arról, hogy egy álarcot viselő férfi pisztolyt fogott az ügyész fejéhez. A közzétett fotón látható volt a szervezet logója, s a következő felirat szerepelt: "Berkin gyilkosait akarjuk!" A csoport a túszejtéssel amiatt tiltakozott, hogy túl lassan folyt a tüntető fiatalember halála körülményeinek kivizsgálása. A túszejtőkhöz üzenetet intézett Sami Elvan, Berkin Elvan édesapja, kegyelmet kérve a túsznak: "A fiamat megölték, de nincs szükség további vérontásra. Engedjék szabadon az ügyészt!".

A csoport az elmúlt években több terrorakciót követett el, 2013-ban öngyilkos robbantást hajtottak végre az ankarai amerikai követség épületénél, rátámadtak a kormányzó AK párt székházára és az igazságügyi minisztériumra. Idén rendőrökre lőttek a Takszim-téren, Múlt héten egy politikai magazin szerkesztősége ellen intéztek támadást.

Törökországban tegnap szinte országos áramszünet volt, 25 nagyvárosban, köztük Ankarában, a fővárosban sem volt áram. Leállt a metró, nem jártak a villamosok. Az energiaügyi minisztérium válságstábot állított fel, Ahmet Davutoglu kormányfő és Taner Yildiz energiaügyi miniszter nem zárta ki akár egy kíbertámadás lehetőségét sem. Nem zárják ki, hogy a túszejtők is az áramszünet miatt tudtak bejutni a bíróság épületébe, mivel nem működtek a fémdetektorok.

Szerző

Nicolas Sarkozy féktelen ambíciói

Publikálás dátuma
2015.04.01. 07:32
Nicolas Sarkozy újra az Élysée-palotáról álmodik FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PASCAL LE SEGRETAIN
„Személyes győzelmem, enyém már a 2017-es elnökválasztás diadala” – nagyjából ez volt a lényege annak, ahogy – a Le Monde szerint - Nicolas Sarkozy értékelte a francia megyei választások vasárnap lezajlott második fordulóját. A lap szerkesztőségi cikkében úgy vélte, a volt államfő „kisajátította magának” a fordulatot. Mármint azt, hogy a Szocialista Párt valósággal összeomlott, szám szerint 28 megyét veszített el.

Politikai szempontból átrajzolódott a megyék, a helyhatóságok térképe a hétvégi választás után. A mérsékelt jobboldal pártja, az UMP, független centrista szövetségesével, az UDI-vel egyetemben a 101 megyének kétharmadát „foglalta el”. A Le Monde egyik kommentárjában azonban elsősorban nem a jobboldal előretörésével, hanem a szocialisták kudarcával foglalkozott. „A baloldal súlyos kudarcot szenvedett” – jegyezte meg.

Csakugyan azt, és ami igazán súlyossá teszi a helyzetet, hogy 2012, vagyis azóta, hogy Hollande az akkori elnökválasztáson megverte a távozó Nicolas Sarkozyt, valamennyi közbeiktatott szavazási erőpróbán (a városin, az európai parlamentin, a szenátusin, most a megyein, tehát sorrendben a negyediken) a szocialisták kivétel nélkül alulmaradtak.

Sarkozy diadalittasan kijelentette, a választók a kormány füllentéseiért, megvalósítatlan ígéreteiért és tehetetlenségéért” fizettek meg. Hollande miniszterelnöke, az államfőt népszerűségben mindig megelőző Manuel Valls, azzal reagált Sarkozy szigorú ítéletére, hogy az elmúlt két hétben csakugyan „sajnálatos visszaesés” sújtotta a baloldalt.

Ha összesítünk, az eredmény a baloldal számára még katasztrofálisabb. Kerek évtized alatt ez a tábor 28 megyét veszített el, valamennyi a jobboldal zsákmánya lett. Nem is akármilyen területekről van szó. Köztük található Correze megye, az államfő személyes hitbizománya, Seine-Maritime, Laurent Fabius külügyminiszter vadászterülete, és most Esson, Valls karrierjének színhelye. Keserű mérleg.

És ma, miképpen néznek a távolabbi, mégis egészen közeli jövőbe, az alig két év múlva esedékes következő elnökválasztás elébe a szocialisták? Akiknek élén Francois Hollande úgy reméli, ismét a párt jelöltje lehet, s újabb öt esztendőre beköltözhet majd az Élysée-palotába. Ráadásul éppen Sarkozyvel szemben, akit mértéktelen bosszúvágy fűt, hogy elégtételt vegyen 2012-es vereségéért.

Az előrejelzések egyébként eleve nagy szocialista kudarcot jósoltak a megyei választáson, ennek ellenére Hollande, aki legendásan nagy ígérgető és derűlátó francia politikus, leszögezte, történhet bármi, törik-szakad, ők nem hajlandók jottányit sem változtatni biztos vereséget előrevetítő politikájukon. Optimizmusának eléggé kétséges az alapja. Az idei esztendő igencsak szerény eredményekkel bíztat, néhány tizedszázalékos gazdasági növekedéssel. A munkanélküliség jó esetben csak néhány tizedszázalékkal csökken, rosszabbik esetben tovább emelkedik.

Kétségeket ébresztett mindenesetre, hogy az államfő a megyei voksolás második fordulója előtt kijelentette, nincs szándékában változtatni vesztes csapatán, sem ötéves elnöki korszakának első kétesztendei politikáján. Minden vesztes választás után „nem cserélnek kormányt, és nem váltják le az államfői csapatot sem” – szólt az érvelés.

E sajátos fölfogásnak az volt a bíztatónak hitt indítéka, hogy az első forduló megcáfolni látszott a borús jóslatokat. Maga Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke is készpénznek vette, hogy a csapata időközben Franciaország elsőszámú pártja lett, s maga mögé utasítja Sarkozy UMP konzervatív alakulatát, amely így a második helyre szorul. Abból indult ki, hogy a szégyenteljes sereghajtó szerepére kárhoztatja a 2012 óta kormányzó szocialistákat.

Csakhogy minden másként alakult. Igaz, a PS nem egyedül, hanem a baloldal többi pártjával szövetkezve nem is csekély különbséggel második lett, Marine Le Penék azonban csak a harmadik helyre értek be. Több elemző ebből elég merészen azt az elhamarkodott következtetést vonta le, hogy több évtized után „új korszak” köszönt be a francia politikában, vége a két párti, jobboldali-baloldali vetélkedésnek, három párti rezsimre lehet berendezkedni.

Ez kellemetlen bonyodalmat okozhat, szükség esetén nehéz lesz koalíciós társat találni, a kormányzás kínos helyzeteket teremhet. A második forduló megcáfolni látszott a föltevést. Igaz, Sarkozyék fölényesen elsők lettek, a baloldal meg a szocialistákkal elvben második, a Nemzeti Front pedig utolsó.

A kétpárti változás azonban csalóka. Az 2002-es elnökválasztáson a papának, Jean-Marie Le Pennek halvány esélye volt arra, hogy államfő lehessen, hiszen bekerült a második fordulóba, győzelmét azonban végül is az hiúsította meg, hogy a szocialisták nagy fegyelemmel Jacques Chirac mellett mozgósítottak, impozáns arányban sikerült legyőzni a szélsőjobbot. Idén ugyanez ismétlődött meg. Hollande-ék az általuk nagyon nem szeretett UMP listájának támogatására buzdították a híveiket.

A szocialisták látszólag a második helyen futottak be, a Nemzeti Front pedig harmadik lett. Azért csak látszólag, mert bár a baloldal több megyét hódított el a Nemzeti Frontnál, a leadott voksok tekintetében a szocialisták valójában csak a harmadikok lettek. A kétpártiság tehát nem a múlté, nagyon is jelen van a politikában, csak éppen Le Penék léptek elő második számú tömörüléssé. Tovább bonyolíthatja a közeljövőt, hogy 2015 végére regionális választások esedékesek. Mivel ez esetben az nyer, aki többséget szerez, akkor már a Nemzeti Front akár élre is ugorhat a pártok versenyében. Nem túl szívderítő kilátás, de bekövetkezhet.

Ez a fölállás azonban azzal a megingathatatlan bizakodással tölti el Sarkozyt, hogy a 2017-es elnökválasztás máris lefutott, semmi sem akadályozhatja meg őt, hogy bosszút álljon Francois Hollande-on, visszahódítsa tőle az Élysée-palotát, újabb öt évre ismét ő legyen a főnök. Minden kétséget kizárva kijelentette, „a váltást semmi sem fékezheti meg”. A pillanatnyi állapotok szerint ez csakugyan meg is történhet. Győzelmének újabb előfutára lehet, hogy pártja, az UMP május végén kongresszust tart, ismét ő diadalmaskodhat, mint az új jobboldali erő vezéralakja. Régóta töpreng rajta, névadó is lesz, átkereszteli a tömörülést, s több változatot is fontolgat.

Új modern szervezeti formát teremt, sőt nagymértékben lecseréli a helyi vezetőket is, hálátlanul szelektál azok között, akik eddig segítették, igaz, többen csupán kényszerből. A harmadik etap a már említett decemberben esedékes regionális választás lesz, ami alkalmat teremthet arra, hogy Sarkozy a „kék hullámként” emlegetett diadalát megfejelje.

Csakhogy ott a csapda is. Sarkozy sok bírálója nyíltan szól kétlelkűségéről, arról, hogy látszatra mindig is ellenfelének tekintette a szélsőjobboldalt, a valóságban és rejtetten azonban a cinkosa, szövetségesként számít rá. Nos, az akkor érvényes arányos választási rendszer alkalmat adhat a mutyizásra, a frontosok csöndben az ő követőivel voksolhatnak.

Igazán azonban nem ez a veszély keresztezheti Sarkozy fékezhetetlen ambícióit. Nagy és régi vetélytársa az UMP-én belül, Alain Juppé, Bordeaux polgármestere, aki Sarkozy nyers jobboldalisága helyére hiteles jobbközép centrista pártot teremtene, méghozzá tekintélyes belső támogatással. Igen sok a meggyőződéses követője, akik a kongresszuson nem lebecsülhető tábort állíthatnak Juppé mögé. Benne látják az őszinte és jó szándékú megújítót, régóta várják, hogy Sarkozytól megszabadulhassanak, Párizsban megjelenhessen a „francia Merkel”.

Ezt a föltevést látszik erősíteni az is, hogy a Le Point minapi becslése szerint 2015 „meglepetése”, hogy fölmérések tanúsítják, Juppé a „munkások bálványa” is lett. Állítólag megelégednék azzal, ha pártjának a kongresszusán az övé legyen a voksoknak 47 százaléka, hiszen nem csupán Sarkozy, más jelölt is fölbukkanhat. Megtörténhet aztán az a csoda is, hogy az országos vetélkedések talpra állíthatják Hollande-ot is, aki így nem teljesen esélytelenül indulhat második államfői mandátumáért.

Szerző