merénylet;Kenya;Egyiptom;Iszlám Állam;al-Shabaab terrorszervezet;

2015-04-03 07:40:00

Terror a campuson

Az al-Shabaab terrorszervezet álarcos fegyveresei csütörtökön egy egyetemet támadtak meg Kenyában. A merényletnek több halálos áldozata van, túszokat is ejtettek. Egyiptomban, a Sínai-félszigeten, ahol a hadsereg az Iszlám Állam helyi szárnya ellen harcol, öt párhuzamos robbantás történt tegnap.

Álarcos fegyveresek támadták meg Kenya Szomáliával határos északkeleti részén fekvő Garissa város egyetemét csütörtökön. A terroristák a reggeli imádság idején hatoltak be az épületbe, ahol elvegyültek a diákok között, majd rövidesen válogatás nélkül lövöldözni kezdtek, majd robbantottak is. Tűzpárbajba bocsátkoztak a biztonsági őrökkel is, akik azonnal riasztották a hadsereget és a rendőrséget. Miután a rendfenntartók körbezárták az épületet, a terroristák túszokat ejtettek. 

A hatóságok napközben jelezték, nem rendelkeznek pontos számokkal, este viszont a belügyminiszter bejelentette: 70 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, 79-en pedig megsebesültek, négy túszejtőt agyonlőttek. Az iszlamisták által megszállt egyetem 815 hallgatója közül nagyjából 500-nak a hollétéről tudnak a hatóságok. Az épületben rekedt túszok száma azonban ismeretlen. A Vöröskereszt szerint mintegy 50 diáknak sikerült kimenekülnie az egyetemről, de többen a terroristák fogságában maradtak, akik még este is megszállva tartották a kollégium épületét. Lapzártánkkor a harcok még folytak.

A támadást az al-Kaida szomáliai szárnya, az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet vállalta magára. A terrorcsoport már több véres merényletet is elkövetett Kenyában, bosszúból azért, mert kenyai egységek is részt vettek az Afrikai Unió békefenntartó kontingensében Szomáliában az al-Shabaab elleni hadműveletekben.

Egyiptomban is fekete csütörtököt éltek át a Sínai-félsziget lakói. A Gázával határos övezetben egyre aktívabb az Iszlám Államnak hűséget fogadott helyi terrorcsoport, az Anszár Beit al-Makdisz dzsihadista szervezet, amely januárban felvette a Sínai tartomány nevet. Az eredetileg Izrael elleni harc céljából létrejött terrorcsoport célja ma már az, hogy a félsziget az Iszlám Állam által Irak és Szíria egy részében kikiáltott úgynevezett iszlám kalifátus részévé tegyék.

A csoport helyi beduin törzsek és a biztonsági szervek tagjai ellen követ el célzott merényleteket, az egyiptomi hadsereg hadműveletet indított visszaszorításukra. Tegnap a dzsihadisták öt párhuzamos robbantásos merényletet követtek el katonai és rendőrőrsök ellen, ezúttal mintegy 15 km-re a régió adminisztratív központjától, Al-Arihtól. Az AFP hírügynökség jelentése szerint 32 személy vesztette életét a robbantásokban.

Vonzóak a dzsihádista harcosok
Sokkoló adatokat közölt az ENSZ. A világszervezet szerint száz országból több mint 25 ezren csatlakoztak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz és az Iszlám Államhoz Irakban, Szíriában és más országokban. 2014 nyara és 2015 márciusa között, azaz az Iszlám Állam színrelépése óta a terroristák oldalán harcoló külföldiek száma 71 százalékkal nőtt. Egy évtizeddel korábban alig néhány ezer főt számlált az al-Kaidához csatlakozott külföldiek száma. A 25 ezerből csaknem 20 ezer Szíriába és Irakba ment harcolni, elsősorban az Iszlám Államot, másodsorban pedig az al-Kaida szíriai szárnyát, az an-Nuszra Front harcosainak sorait erősítik.
Afganisztánban a helyi biztonsági erők márciusi becslése szerint 6500 külföldi harcos volt, de vannak Jemenben, Líbiában, Pakisztánban, Szomáliában és a Fülöp-szigeteken is. Látványosan emelkedett azon országok száma is, ahonnan dszihadista harcosok érkeznek, mára már meghaladja a százat is. Legnagyobb számban Tunéziából, Marokkóból, Franciaországból, valamint Oroszországból csatlakoztak a nemzetközi terrorcsoportokhoz.