Afganisztán;tálibok;Iszlám Állam;

2015-04-06 10:45:00

Tartanak az IS-től a tálibok

Vezetőjük népszerűsítésével próbálnak új követőket szerezni az afganisztáni tálibok – jelentette az AFP. Szervezetük vasárnap tette közzé Omar mollah életrajzát. A karizmatikus tálib hitszónok együttműködött Oszama bin Ladennel, s a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta rejtőzködik, nagyon ritkán látták a nyilvánosság előtt. A washingtoni külügyminisztérium nemzetközi körözési toplistáján előkelő helyen szerepel, 10 millió dolláros fejpénzre számíthat az, aki tartózkodási helyét a hatóságok tudomására hozza.

Az afganisztáni tálibok támogatottsága nagyon visszaesett, s attól tartanak, hogy Afganisztánban is átveszi a hatalmat az Iszlám Állam (IS), a honlapjukon alighanem ezért hozták nyilvánosságra „karizmatikus” vezetőjük életrajzát. Azt állítják, Omar mollah hozza meg ma is a szervezet fő döntéseit, s aktívan részt vesz a harcok irányításában. Ezzel egyfelől cáfolni akarják a szóbeszédet, hogy a fél szemére sérült hitszónok, bin Laden egykori harcostársa már nincs is az élők sorában, másfelől pedig az afganisztáni tálibok szervezetére igyekeznek ismét felhívni a figyelmet. Az életrajz Omar mollah számos hőstettéről beszámol, s azt is a hívek tudomására hozza, hogy „kedvenc fegyvere” az RPG-7-es gránátvető.

Az AFP hírügynökség szerint a tálibok aggodalmait alátámasztja, hogy idén februárban célzott amerikai rakétatámadásban életét veszítette egy, a kubai Guantánamóról szabadult volt tálib parancsnok, aki hazatérve átállt az IS-hez. Abdul Rauf Kadim mollahnak pedig már több mint 300 támogatója volt.