telefon;Szijjártó;Tarsoly;Quaestor-botrány;

2015-04-07 20:17:00

Szijjártó telefonon beszélt Tarsollyal

Tarsoly Csaba felhívta Szijjártó Pétert, s 2-3 percet beszéltek is március 6. és 9. között - mondta el lapunk kérdésére egy háttérbeszélgetésen a külgazdasági és külügyminiszter.

Állítása szerint a Quaestor-vezér időpontot kért tőle, de azt Szijjártó más elfoglaltságai miatt nem tudott adni. A tárcavezető kiemelte, soha nem tagadta és nem is szégyelli, hogy első önkormányzati képviselői ciklusa óta ismerte Tarsolyt, aki Győrben ismert vállalkozónak számított. Szijjártó úgy fogalmazott, jóindulattal és bizalommal kezelte a Quaestorral való együttműködést, konkrét üzletekben. "Ennyi és nem több, nem tudok minden üzletember cselekedeteiért felelősséget vállalni, aki ismerek, s akivel éves szinten 3-4 alkalommal találkozom" - mondta.

Az ominózus telefonbeszélgetés egyébként Szijjártó szerint formális, két-három perces hívás volt, de a kormányfő február 25-i utasításáról, valamint arról, hogy minisztériuma visszavonta a Quaestornál elhelyzett pénzeit március 6-án, nem esett szó Tarsollyal.

Itt a Quaestor-kormány
Közben ma össztüzet zúdítottak a kormányra Quaestor-ügyben a szocialisták. Az MSZP-frakció az Országgyűlésben a kárt szenvedett ügyfelek azonnali kártalanítását, illetve Szijjártó Péter és Fazekas Sándor lemondását sürgette, mert véleményük szerint a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a földművelésügyi miniszter politikailag már megbukott. A Fidesz ezúttal is megpróbálta a szocialistákra hárítani a brókerbotrányt, ám vállalkozásuk most sem járt sikerrel. Tóth Csaba szocialista politikus szerint kormányzati stratégia kezd kibontakozni Quaestor-ügyben.
A magyar közvélemény hetek óta az Orbán-kormánnyal és különösen a budapesti külügyminisztériummal szoros kapcsolatban állt Quaestor csődjével foglalkozik – írta „Magyarország mocsara” című, az osztrák Der Standard liberális napilapban megjelent cikkében Paul Lendvai. Az  Ausztriában élő magyar publicista emlékeztet arra, becslések szerint 100 ezer betétes és befektető érintett. 
F.Á.