Jön a Valami vadság

Publikálás dátuma
2015.04.08. 07:45
Allan Sørensen: a Titanic elismerésre méltóan biztos alapokon nyugszik FOTÓ: PÁLFALVI KITTI
A japán és koreai film közel áll a szívéhez, mondja a Titanic új programigazgatója. A dán Allan Sørensen a jövőben szeretné a magyar filmet bevonni a nemzetközi fesztivál programjába, és arról is beszél a Népszavának adott interjújában, hogy szerinte mi fogja legjobban meglepni a magyar közönséget az idei filmkínálatban.

- Milyen várakozásokkal fogadta el a felkérést és milyen elképzelésekkel vágott neki a munkának?

-A Titanicot a nagy lehetőségek fesztiváljának tartom. Gazdag múltra tekint vissza – ez a 22. éve -, odaadó közönsége van és egy olyan életteli városban gyökerezett meg, ahol alternatív kínálatot jelent a kulturális eseményekben. Egy olyan filmbolondnak, amilyen én vagyok, az a lehetőség, hogy egy Titanic méretű fesztivál programját állítsa össze, felér azzal a csodával, mintha egy gyereknek egy játékbolt kulcsát nyomnák a kezébe. Nagyon örülök a kihívásnak. Megtiszteltetés és felelősség, amit nagyon komolyan veszek.

- Minden fesztiválnak vannak jó és kevésbé jó oldalai. E tekintetben hogyan ítéli meg a Titanicot?

-A Titanic elismerésre méltóan biztos alapokon nyugszik a több mint két évtizedes tapasztalattal a múltjában. Eszemben sincs magas lóra ülni és egyik évről a másikra mindent megváltoztatni. Ez teljesen felesleges és értelmetlen volna. De természetesen egy idő után szeretném a filmprogramon otthagyni a kezem nyomát. Ennek szellemében idén két új szekcióval rukkolunk elő, mégpedig a Fesztiválkedvencekkel és a Valami vadsággal. Az utóbbi A napos oldal helyébe lép, miután egészen egyszerűen képtelenség volt elegendő mennyiségű jó színvonalú komédiát találni hozzá. Így arra a gondolatra jutottam, hogy lépjünk el a sötétebb, csavarosabb komédiák felé!

- Hosszabb távon gondolkodva, milyen irányba navigálná a fesztivált?

-Habár a Titanic mindenekelőtt nemzetközi filmfesztivál, nagyon szeretném bevonni a magyar filmet is. Tudom, ez kényes terület, én kívülállónak számítok itt, s egyelőre nincs is tágabb kapcsolati hálózatom. Most még csak tanulom a dolgok itteni működését, de már vannak nagyon pozitív tapasztalataim a helyi forgalmazókkal. És boldog vagyok, hogy legalább egy magyar produkciót sikerült megnyernem az idei programba. Ez Peter Strickland filmje, a The Duke of Burgundy, amelynek a Titanic április 11-i gálavetítésén lesz a magyarországi premierje. (Strickland Magyarországon forgatta a filmjét, angol színészekkel, de javarészt magyar stábbal és magyar produkciós céggel – a szerk.) Briliáns munka, nagyon látványos, igazi filmélmény. A londoni filmfesztiválon láttam októberben, s annyira magával ragadott, hogy azonnal felvettem a kapcsolatot a Pioneer Pictures magyar produkciós céggel, hogy megnyerjem az idei programba.

- Annyit tudunk, hogy diplomamunkáját a westernről írta, kedvence Hitchcock és Jarmusch, s korábban filmkritikus volt és a koppenhágai filmintézetben volt programszervező. Amikor a Titanic fesztivál programjában gondolkodik, hová húz inkább a szíve, a szerzői vagy a populáris filmhez?

-Ami a filmet illeti, nagyon nyitott az ízlésem, de az egyenes válasz az, hogy általánosságban a független filmek felé hajlok. Azok felé, amelyek a művészfilmek és a közönségfilmek között foglalnak helyet. Azok a filmek hatnak rám legerősebben, amelyek engem, mint nézőt egy eredeti, okos és kihívó hanggal akarnak megnyerni. Véleményem szerint a művészfilmek rendezői közül túl sokan csak önmagukkal törődnek, míg a mainstream filmek többsége a középszert követi. Azokat a filmeket szeretem, amelyek mernek kockáztatni és mégis befogadhatók a közönség szélesebb rétegeinek. A magyar film az utóbbi években több nagyszerű példát hozott az ilyen típusú filmekre. A Liza, a rókatündér tökéletes példa erre, és történetesen a jelenlegi legkedvesebb filmem.

- Az idei fesztiválkínálatban melyik a kedvenc szekciója és a jövőben milyen filmeket látna szívesen?

-A koreai és a japán film például nagyon közel áll a szívemhez, ezért is gondoltam, hogy idén vissza kell hoznunk az ázsiai szekciót. Ez korábban már volt a Titanicon, de az utóbbi években eltünt. Ahogy látom, az ázsiai filmek hiányoznak a magyar mozikból (ahogy más európai országokban, köztük szülőhazámban, Dániában is). Ez azt jelenti, hogy a magyar közönség kénytelen lemondani egy sor nagyszerű filmről. Remélhetően az Ázsiai szelek elnevezésű szekció olyan népszerűnek fog idén bizonyulni, hogy a jövőben még több ázsiai filmet vonz majd a Titanicra. Ázsia hatalmas kontinens, tele kiváló filmkészítőkkel, úgyhogy a hat filmből álló idei szekció aligha tud igazságot szolgáltatni az ázsiai filmnek. De valami elindult legalább. Ázsiai filmek még más szekciókban is találhatók, ilyen például a versenyben a pakisztáni Dukhtar és a koreai Helyedbe lép, a Valami vadság elnevezésű szekcióban pedig a japán R100 című film.

- Van kedvenc filmje az idei programban? Melyikre a legbüszkébb? Melyikről gondolja, hogy a magyar nézőknek a legnagyobb meglepetést szerzi?

-Mindhárom kérdésre azt mondhatom, több is van belőlük. De ha fejvesztés terhe mellett kell választanom, akkor a személyes kedvencem a sok közül a Snowpiercer. A legbüszkébb arra vagyok, hogy sikerült két nevezetes, vadonatúj filmet megkapni a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról, az Arany Medve idei díjazottját, a Taxit és A tiltott szobát. Ami a nézők legnagyobb meglepetését illeti, azt hiszem, akik megnézik az Omar és a Sötét húzások című filmeket, azok mélyen meg lesznek lepődve azon, hogy ilyen remek filmeket itt nem forgalmaznak a mozik.

- Mondana magáról valami személyeset, már csak a Titanic-rajongók kedvéért is?

-A barátnőm magyar, közösen neveljük a hat hónapos kislányunkat. Budapestet jól ismerem, 2008 óta rendszeresen jártam ide, s egy éve már itt is lakom.

Snowpiercer
Színes amerikai-koreai sci-fi thriller, rendezője Bong Joon-ho. Szereplői.: Chris Evans, Jamie Bell, Tilda Swinton, John Hurt.
Az új jégkorszakban az emberiség egyik utolsó menedéke egy vonat, a Snowpiercer, mely körbe-körbe utazik a bolygón. Aki a vonatot irányítja, élet és halál ura. Márpedig a hierarchikus rendszer elnyomottjai egy nap fellázadnak.
A gazdatest koreai rendezőjének díjesőben fürdő filmje a sötét humor, a csavaros cselekmény, és a lehengerlő látványvilág mellett a kiváló színészi alakításokkal is üt. Tilda Swinton groteszkebb, mint valaha.



Verseny a Hullámtörőkért

Csütörtökön este az Urániában gálavetítéssel kezdődik a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Az április 18-ig tartó, öt helszínen zajló eseményt az elsőfilmes brit rendező, Yann Demange '71 című, Belfast háborús zónájában játszódó filmje nyitja. A nyolc szekcióban 52 film látható, közülük nyolc versenyez a fesztivál Hullámtörők díjáért.

A versenyszekcióban látható a svéd Underdog, a francia Fidelio - Alice utazása, a török Vízválasztó, a dél-koreai-kanadai Helyedbe lép,a pakisztáni Dukhtar, a görög Alpha, a finn Megléptek és az amerikai Csadoros vérszívó című film.



Szerző

Foglalt házból a brit parlamentbe

Publikálás dátuma
2015.04.08. 07:36
Ken Loach filmrendező
Ken Loach brit filmrendező egy londoni foglalt házban, házfoglaló fiatalok és a sajtó jelenlétében mutatta be a Baloldali Egység (Left Unity) nevű párt politikai kiáltványát. A szélsőbaloldali párt tíz választókörzetben állít jelöltet, ami azt mutatja, hogy inkább csak szimbolikus jelentőséget tulajdonít a voksoláson való részvételnek.

.A brit szélsőbalosok bevallottan a görög Sziriza sikerén felbuzdulva döntöttek a megmérettetés mellett. A hetvenkilenc éves Ken Loach sok filmjét Magyarországon is bemutatták, a Szesztolvajok, a Még egy csók, a Szabad világ, vagy korábban a Kes sokunk szép mozi-élménye. Loach mindig szocialistának vallotta magát, balra áll a brit Munkáspárttól, de semmiképp sem nevezhető dogmatikus gondolkodásúnak. Egyszerre híve a palesztin állam és Csecsenföld függetlenségének. Föld és szabadság című filmjében pedig a spanyol polgárháború antisztálinista hőseinek állít emléket.

Nem Ken Loach az egyetlen világhírű brit filmes, aki a radikális baloldalon találta meg politikai hazáját. Vanessa Redgrave, a nagyszerű színésznő egy ideig elnöke is volt az egyik brit trockista pártnak. Annak idején egy zsúfolt fogadáson azért sikerült hosszabb beszélgetést folytatnom vele, mert a bemutatkozáskor nem a filmjeiről kérdeztem, hanem egy mondatára reagálva Lenint idéztem. Ken Loach kevésbé radikális, mint amennyire Vanessa Redgrave volt.

Új pártja, a Baloldali Egység a szociális kérdést állítja előtérbe. Sürgeti a szociális lakások építését, és tíz fontos (kb, négyezer forint) minimális órabér bevezetését követeli. Külön programot dolgozna ki a hajléktalan gyermekek iskolázatására, társadalmi integrációjába. (Az Egyesült Királyságban 93 000 gyerek számít hajléktalannak.)

A Baloldali Egység azonban csak nevében tekinthető „egységpártnak”. A májusi brit választásokon rajta kívül több más szocialista, szélsőbalos párt állít jelölteket. Nem beszélve arról, hogy Skócia vezető pártja, a Skót Nemzeti Párt is balra áll a Munkáspárttól, leginkább a skandináv szociáldemokrata pártokéra hasonlít a programja. Az Egyesült Királyság Európai Parlamentbe delegált képviselői közül azonban csak az észak-ír Sinn Féin delegáltja tagja az EP szélsőbaloldali (hagyományosan kommunistának nevezett) frakciójának. Ken Loach pártjának hasonló sikerhez még sokat kellene tennie.

Foglalt házból a brit parlamentbe

Publikálás dátuma
2015.04.08. 07:36
Ken Loach filmrendező
Ken Loach brit filmrendező egy londoni foglalt házban, házfoglaló fiatalok és a sajtó jelenlétében mutatta be a Baloldali Egység (Left Unity) nevű párt politikai kiáltványát. A szélsőbaloldali párt tíz választókörzetben állít jelöltet, ami azt mutatja, hogy inkább csak szimbolikus jelentőséget tulajdonít a voksoláson való részvételnek.

.A brit szélsőbalosok bevallottan a görög Sziriza sikerén felbuzdulva döntöttek a megmérettetés mellett. A hetvenkilenc éves Ken Loach sok filmjét Magyarországon is bemutatták, a Szesztolvajok, a Még egy csók, a Szabad világ, vagy korábban a Kes sokunk szép mozi-élménye. Loach mindig szocialistának vallotta magát, balra áll a brit Munkáspárttól, de semmiképp sem nevezhető dogmatikus gondolkodásúnak. Egyszerre híve a palesztin állam és Csecsenföld függetlenségének. Föld és szabadság című filmjében pedig a spanyol polgárháború antisztálinista hőseinek állít emléket.

Nem Ken Loach az egyetlen világhírű brit filmes, aki a radikális baloldalon találta meg politikai hazáját. Vanessa Redgrave, a nagyszerű színésznő egy ideig elnöke is volt az egyik brit trockista pártnak. Annak idején egy zsúfolt fogadáson azért sikerült hosszabb beszélgetést folytatnom vele, mert a bemutatkozáskor nem a filmjeiről kérdeztem, hanem egy mondatára reagálva Lenint idéztem. Ken Loach kevésbé radikális, mint amennyire Vanessa Redgrave volt.

Új pártja, a Baloldali Egység a szociális kérdést állítja előtérbe. Sürgeti a szociális lakások építését, és tíz fontos (kb, négyezer forint) minimális órabér bevezetését követeli. Külön programot dolgozna ki a hajléktalan gyermekek iskolázatására, társadalmi integrációjába. (Az Egyesült Királyságban 93 000 gyerek számít hajléktalannak.)

A Baloldali Egység azonban csak nevében tekinthető „egységpártnak”. A májusi brit választásokon rajta kívül több más szocialista, szélsőbalos párt állít jelölteket. Nem beszélve arról, hogy Skócia vezető pártja, a Skót Nemzeti Párt is balra áll a Munkáspárttól, leginkább a skandináv szociáldemokrata pártokéra hasonlít a programja. Az Egyesült Királyság Európai Parlamentbe delegált képviselői közül azonban csak az észak-ír Sinn Féin delegáltja tagja az EP szélsőbaloldali (hagyományosan kommunistának nevezett) frakciójának. Ken Loach pártjának hasonló sikerhez még sokat kellene tennie.