halál;Hódmezővásárhely;rendőri intézkedés;

2015-04-08 16:13:00

Ismét rendőri intézkedést követően halt meg egy férfi

Rendőri intézkedés után a kórházban életét vesztette egy férfi Hódmezővásárhelyen szerdán – ezt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte a távirati irodával. 

A közlemény szerint szerdára virradóra negyed egykor több segélyhívás érkezett a hódmezővásárhelyi Klauzál utcából arról, hogy egy férfi bemászott egy ingatlan udvarára, betört egy ablakot és egy gépjármű szélvédőjét. A járőrök igazoltatták "a már az utcán tartózkodó, ott tovább hangoskodó, erősen ittasnak tűnő 35 éves hódmezővásárhelyi lakost".

A rendőrség közlése szerint a zavartan viselkedő férfi ki akarta vonni magát a rendőri intézkedés alól, a járőrök megbilincselték, és mentőt hívtak hozzá. A 35 éves férfi légzése és szíve a kórházba szállítását követően leállt, az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A közlemény azt is hozzáteszi, hogy a soron kívüli boncolás az idegenkezűséget kizárta, ezért az eset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség.