terrorfenyegetés;Póka László;devizahiteles tüntető;

2015-04-10 16:33:00

Terrorfenyegetéssel vádolják a devizahiteles tüntetőt

Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettével vádolja az ügyészség Póka Lászlót, a Nem Adom a Házamat Mozgalom alapítóját. A büntetőper pénteken kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken.

A vádirat szerint a devizahitelesek tüntetéseiről ismert férfi 2013 augusztusában és szeptemberében Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében, egy a Youtube-ra feltöltött videóüzenetben és Facebook-bejegyzésekben bankok felgyújtására utalt, illetve kilátásba helyezte, hogy kalapáccsal bezúzza egy bank kirakatát.

Az ügyész felidézte, hogy a vádlott 2013. augusztus 22-én levelet írt Répássy Róbert igazságügyi államtitkárnak, amelyhez csatolt egy Orbán Viktornak címzett dokumentumot is. Ezekben hangsúlyozta, hogy az utcai demonstrációkkal nyomást akarnak gyakorolni a politikai döntéshozókra a devizahitelek eltörlése, a végrehajtási eljárások leállítása és a hitelesek kártalanítása érdekében, valamint emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy Görögországban már gyújtottak fel bankokat. A levélben azt is jelezte, Magyarországon is idáig fajulhatnak az indulatok, és lát esélyt arra, hogy ő maga tesz ilyet.

Az ügyészség szintén terrorfenyegetésként értékelt egy videóüzenetet, amelyet 2013. szeptember 13-án töltöttek fel a Youtube-ra, Ebben az Orbán Viktor budapesti háza előtt demonstráló Póka László bejelenti, hogy szeptember 17-én tiltakozásképpen kalapáccsal bezúzza egy bank kirakatát Budapesten, az Oktogonon. Ezt megismételte facebookos bejegyzésekben is. Erre végül nem kerülhetett sor, mert a vádlottat szeptember 16-án őrizetbe vették a rendőrök.

Póka László nem tett vallomást, de kérdésekre válaszolva azt mondta, nem érzi magát bűnösnek és visszautasította a vádat. A bankok felgyújtását csak kérdésként fogalmazta meg, a portál bezúzását nem gondolta komolyan, mindezt csupán "jelképnek", figyelemfelkeltésnek szánta - közölte. Kijelentéseit a teljes társadalmi környezetbe ágyazva lehet csak értékelni - jelentette ki, ennek érzékeltetésére pedig videókat és cikkeket adott át a bíróságnak.

Póka László védője szintén úgy nyilatkozott, hogy a vád kevés bizonyítékot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a vádlott tevékenysége alkalmas volt-e a köznyugalom megzavarására, félelemkeltésre.

A tárgyalás június 2-án folytatódik.