Fidesz;Tapolcai választás;

2015-04-11 08:04:00

Nix

Tudnak önök Fideszül? Az utóbbi öt évben persze már megtanulhattak, de ha mégsem, mi segítünk. Itt van például az a kifejezés, amely 24 órán belül kétszer is elhangzott nem kisebb személyiség, mint a kedves vezető szájából: "nix ugribugri". Előbb pártja tapolcai jelöltje mellett kampányolva mondta, aztán tegnap reggel, kedvenc rádiójának nyilatkozva. Felületes szemlélő azt hihetné, az csak afféle jópofiság, különösebb tartalom nélkül, pedig nem. Nagyon is mélyértelmű közlés, benne van Orbán Viktor és a Fidesz kormányzásának lényege.

Először is azt jelenti, hogy őket semmi más nem érdekli, mint saját maguk. Tűzön-vízen keresztül viszik, amit kitaláltak, még ha nincs is kitalálva, csak halványan körvonalazódott. Vagyis további három évig hatalmon maradnak, mert a nép felhatalmazta rá őket, még akkor is, ha közben csak az irhájukat mentik és nem kormányoznak. Nagy ívben tesznek tehát például a közvélemény-kutatásokra, különben is, vannak nekik saját felméréseik és azok bizonyára nem azt mutatják, hogy fokozatosan veszítenek népszerűségükből. Ám, ha így lenne is, az sem osztana-szorozna, mert a programjukat végre akarják hajtani, amint azt a kedves vezető az idézett kifejezés kapcsán leszögezte. Pláne ez a cél, ha a program csak annyi, hogy nekik kell hatalmon maradniuk a következő választásig, és ha lehet, utána még jó sokáig.

Hiába dől rájuk a 2010 óta gondosan felépített rendszerük, ez nem ok arra sem, hogy egy kicsit visszavegyenek a magabiztosságból, vagy elgondolkodjanak az utóbbi időszak történésein. Nagyon jellegzetes, ami Orbán Viktor rádióinterjújából kiderült. Mindössze csak annyi, hogy a brókerbotrány tulajdonképpen az ő rendcsinálásuk eredménye. Azt akarták ugyanis, hogy a pénzügyi rendszert - amely 2010-ben romokban hevert - európaivá alakítsák. Először tehát rendet csináltak a bankoknál - amelyek ezt azóta is nyögik -, aztán következtek a takarékszövetkezetek, most pedig rátértek a pénzügyi befektetések világára. Vagyis elbánnak a remek autókkal furikázó és szőke nők társaságában megjelenő csalókkal. Csak úgy. Pontosabban úgy, hogy a nép - a választópolgárok, akiknek egy része károsult is - láthassa, mindent megtesznek értük. De legfőképpen saját magukért, mert érzik, hogy ez a botrány - még ha netán szándékosan robbantották is ki, ami azért elég kétséges - nem tesz jót nekik. És akkor még finoman fogalmaztunk, ismerve a közpénzek gondatlan kezelését és a folyamatos hazugságokat.

De a nix ugribugri azt is jelenti, hogy ne is tessék próbálkozni ennek a díszes társaságnak az idő előtti menesztésével. Ha netán a demokratikus ellenzéki pártok, vagy a folyamatos szerveződésben kimerülő civilek arra vetemednének, hogy helyettesíteni próbálnák ezt a rendszert. Ők vegyék tudomásul, hogy a hatalmon lévők folytatni kívánják az öt éve elkezdetteket. Amit a kedves vezető az interjúban sikertörténetnek nevezett. Arra viszont nem adott támpontot, hogy ez vajon a kormányzati propaganda része - aminek gyakran semmi köze a valósághoz -, avagy tényleg így gondolja. Még az utóbbi is elképzelhető. És csak alátámasztaná azt a mindinkább erősödő nézetet, hogy a miniszterelnöknek immár valóban komoly gondjai lehetnek a helyzet - és saját helyzete - értékelésével.

Az meg csak hab a tortán, hogy az interjúban, majd később egy alapkőletételen Orbán hangsúlyosan beszélt a jövő nemzedékéről. Hogy majd ők kijelölik az útjukat. Ami azt jelzi, hogy nagyon hosszú távra terveznek.

Pedig meg kellene fontolni, hogy itt is érvényes lehet az irányelv: nix ugribugri.